Hiányszakma, numéro 1: cipőkészítő

Gattyán György egyszer azt válaszolta arra a kérdésre, hogy mitől érzi gazdagnak magát: "- Attól, hogy ha üres kézzel, bőrönd nélkül utazhatok."
A kijelentése az én agyamban egy tárgy mellett kötött ki, aminek készíttetéséről leszoktunk. Fogyasztunk, pedig a nagymamánnak még kis lábára készítetett cipő esett ki a lyánykori ruhái között. Mai napig megvan és ugyanolyan szép és cirka 50 éves darab.
Egyszer ha gazdag leszek, azt a luxust meg szeretném magamnak engedni, hogy külön nekem készítsenek cipőt.

Miért luxus? Nézzétek meg az árakat. Némelyiknél viszont gondolkodóba estem, hogy ha tényleg annyira szépen van kikészítve, minőségi a talpa, a felhasznált anyagok és olyan időtlen a design, lehet, hogy érdemes lenne befektetni.
Gondold végig: vegyünk egy kellemes, 4 cm-es sarokkal rendelkező szolid szaladgálót, megvan másfél éve. A deichmannban 8000 ft volt leértékelve.
Szeretem a bőr cipőket, ahogy idomul a kis gazdájához és idővel úgy érzed benne, hogy mezitnike-ban jársz.
Magam és környezetemet szaglóérzékét figyelembe véve nem szoktam műanyagot venni, de így sem tudom kikerülni, mert a sarkot abból gyártják. Itt a gyenge pont. A bőr idővel fényesedik, no problem, de a műanyag kopik addig a pontig, amikor megsarkaltatod majd max 2-3 mérsékelten hordott év után fájó szívvel le kell selejtezned és veszed a következőt. Mindennek csak ára van, értéke nincs.
Pedig a szívem majd megszakad egy kedvenc darabnál.
 
Ha tudnám, hogy a kiscipőm 10 év múlva is cipő lesz, elgondolkodnék egy kézi darabon. Vannak magyar példák, sőt, férfi cipő készítésben külön megállót kreáltak a tripadvisor-on egy budai suszternak, hogy a túrista hazaérkezés után a budapestes póló mellett egy lábra igazított cipőnek is örülhessen. Elvileg a nők is hordanak cipőt nem? Nekünk miért nem jár?
Van még "egyéb", de fölöttébb távol állnak attól, hogy mindennapos viseletként akarjam felvenni a felkínált darabokat. Kuriózumként kezelik, nagy úgy, mint ami valójában: egy minden napi használati eszköz, ennek megfelelő igényekkel, amik a legmagasabbak.
Akit már tört be lábbeli, tudja milyen sok dolog lehet fájdalmas egy új cipőn, azon még rosszabb amit minden nap fel akarunk venni.
Csak egy saját tapasztalat: a kényelmi cipőm jó volt méretében, viszont a nagylábujjam felett pont eltalált egy ideget az egyik varrás, amit úgy érzékeltem járás közben, hogy egy madzagot húzgálnának egészen a csípőmig, a szemem ugrott ki néha ettől. Egészen új kontextusban értettem meg, hogy:  Minden mindennel összefügg.
Források:
https://www.etsy.com/shop/Keymandesign?
https://www.etsy.com/shop/RoniKantorShoes?ref=l2-shopheader-name
https://www.etsy.com/shop/WalkByAnatDahari?ref=l2-shopheader-name

Ui.: Felszólítok minden ügyes kezű embert, hogy ne elégedjen meg szellemi munkával és diplomával, alkosson! Ne pazarolja el a teremtő erejét, ha érzi magában a kedvet valamilyen szép mesterség kitanulásához! Korongozzatok, neveljetek szóló szőlőt s mosolygós barackot, készítsetek bort és befőttet, kárpitozzatok, készítsetek magatok bútort, vagy épp csináljatok nekem egy szép cipőt.











Olyan szép, meghatódom tőle.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája