Tegnap szegény nagymamám (anyukám édesanyja) az intenzíven töltötte az éjszakát. Mégis csak hálás tudok lenni, mert olyan dolog derült ki az állapotáról, ami szinte teljesen felszámolható életmód változtatással. Érelmeszesedés, olyan elzáródás, hogy összeesett.

Heveny ellenérzésemet az orvosi, "empatikus" kommunikácíóval nem javította az a kijelentése a kedves mindenható ügyeletesnek, hogy odalökte a rokonaimnak: 'készüljenek fel, ez egyre gyakrabban fog jelentkezni.'

Jaaa nincs papírom erről, de csak emberi jóérzésből is odatennék valamit. Akármit!
Mérgesen róttam a köreimet a házban és ordítottam be a szobába P.-nek:
- csak 200 ft!! Csak ku&%a 200 forint és ki tudja takarítani az érrendszerét! De nem mondja a klinikán senki és ha ő nem mondja a családomnak, nekem nem fogják elhinni! Mit tesznek, sipákolnak és várják hogy rosszabb legyen az állapota! Mert az a hitük, hogy nincs remény. Marad a nyomorúságos kóla, a pörkölt, a kávé és a barátok közt egy séta helyett. Ja és biztos valami jó gyógyszer élete végéig.

Ez a legbosszantóbb, hogy nincs utánajárás, nincs tudás erről, innentől kezdve ki vagy szolgáltatva az ő információjának.
Nincsenek véletlenek, a héten maradtam ott egy előadás hallgatásánál, ami pont erről szólt. Gondoltam, nem érint, de jobb tudni róla. Most van olyan infóm amit félre söpörhet a családom, ugyanis cukika (igen, én) had erőlködjön ez a felnőttek dolga.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája