A londoni slozi palota, avagy így építs sz@rból várat


 A blog eddigi írásaiban már megemlítettem ezt a kezdeményezést, de úgy döntöttem, egy teljes írást érdemel. Nincs eléggé hangsúlyozva, hogy mennyit számít egy <10 milliós városban a megfelelő helyezkedés, a kreativitás, ha az ember olyan helyen akar élni, ami tágas, központi helyen van és nem utolsó sorban az övé.
Következő alkalommal, mikor ellátogatunk Londonba, biztos felkeressük a  Kristály Palota környékét, látni nem sokat fogunk látni a kialakult zseniális ingatlanból, ugyanis a föld alatt található.
Bejáratához, nem fel, hanem le kell cankózni egy lépcsősor aljára, mint a sous-terrain lakások esetében, amelyekről itt áradoztam
Utánaolvastam kicsit a munkálatoknak. Az egész mögött egy építész "lányka" állt, Laura Clark. Környezetében kiérdemelte a "Laura Loos" (ráerőszakolt fordításban: Vécés Laura) beszélő becenevet.

Aki a folyamatot egy blogban, később az építész irodája honlapján tette közzé. Beleszeretett ebbe a szemetes, penetráns szagú, 55 m2 alapterületű helységbe, ami a XX. század nagy hányadában közvécéként üzemelt. Egy normális ember erre csak ingatja a fejét, de jómagam ezt mondom: Zse-ni-ááááá-lis!
"Ilyen volt" képsor:









Végigjárta a bürokratikus létrát, hogy nagy nehezen megvásárolhassa és felújíthassa. Csodálkozom, hogy a cikk "csak" hónapokat írt. Úgy érzem a brit építésügyi hatóság nem olyan merev, mint nálunk. 
Kiverette a falakat, a régi pissoir-ok nyugdíjba mentek. Nagy erőfeszítéssel megszabadultak 60 évnyi ammónia A felújítási és rombolási hajlandóság nem terjedt ki mindenre, egy alapos fertőtlenítés után az eredeti csempék maradtak néhány helyen, mindig emlékeztetve új gazdáit a kezdetekre.
A hosszanti teret felosztották, bevezették a fűtést, ugyebár a csatornázás benne volt.
A végeredmény pedig egy élhető, prominens helyen lévő, VILÁGOS lakás, ami a londoni lakáspiac jó néhány lakásánál többet ad.
Nagyon érdekelnek, hogy néhány felmerülő problémára hogyan adtak választ.
Ilyenekre például:
- A föld alatt tartja a hőt a helység, viszont hogy védekeznek pl az ablakoknál télen?  Lehet ilyen ablakot kapni forgalomban?
- van egy kis terasz szerű dolog, tényleg közvetlenül kapja a napfényt? Ha igen, hogy oldják meg, hogy nem szemeteljenek be? Elég egy csikket ledobni és viszlát minikert.
- A bejárati ajtónál hogy oldották meg a vízelvezetést? Mert biza oda folyik. Vagy hülye kérdés, mert ha eddig nem folyt be, akkor eddig is ki volt alakítva? Ez a kérdés ugyanúgy áll a teraszra. Az első képek alapján nem úgy képzelem.

Annyira birizgálják ezek a kérdések a fantáziám, hogy elgondolkodtam, hogy elkérem ettől a csajtól a felújítás terveit, ha nem restellte felrakni a világhálóra felrakni a felújítást, akkor hátha lesz olyan nagylelkű.
Egy ilyen egyedülálló felújítás nem csak tetőt adott a feje fölé, hanem olyan beugrót szakmai körökbe, hogy agyalnom kellene mi lehet jobb marketing egy pályakezdőnek.
Telegraph képsora.

Ui: Utánanéztem az ötlet utóéletének, más ráharapott e. Még jócskán van felújításra váró budi! Némelyik tüneményes, már amennyi báj lehet egy szétvert vécécsészében.

Falak nélkül a szerkezet, illetve félúton:



Így már egész bizalomgerjesztő: 




Kész lakás:











Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája