Foglalkozás körében elkövetett állatsimogatás
Tegnap este amikor lefekvéshez készülődünk, eszembe jutott, hogy milyen
körülmények között kell sokszor mérni. Van amikor a gyerekzsivajtól nem
halljuk a másikat közvetlen mellettünk, van amikor a bátrabb gyerekkel
csináltatom a mérést, mert lenyűgözi, az, hogy valahogy kiolvasok belőle
valamit. Kaptam már gyerekrajzot és tavaszi virágcsokrot a mérés
végére. Van amikor régiségekkel jöttünk el, mert a tulaj elolvadt, hogy
van olyan fiatal akit még ez érdekel és rám hagyományozta a mama lisztszitáját. Volt olyan, hogy komplettem
tanácsadást kaptam a búbos kemence begyújtásáról és a füstölőkamra
használatáról. Mikor tanulhatsz ilyet az irodában? Ezért is szeretem a munkám.
Ezen a helyen nem sokat szoktam a munkámról beszélni, annyi elég hozzá, hogy az irodai munkán felül besegítek a páromnak munkaidő után és kielégíthetem az utazás iránti állandó igényemet. Egy helyre bezárva (értsd város) úgy érzem megőrülnék, kell a vidék, az, hogy néha csillagokat nézhetek az anyósülésről, hogy olyan falukba, házakba jutok el, ahova sohasem gondoltam.
Persze előjön néha hogy elegem van az állandó vándorcigány munkából és felvetem az embernek, hogy egyszer, csak egy estét töltsünk otthon, mint akárki más. Amikor eljön ez a pont, elpanaszkodom magam, de nem akarom magára hagyni, úgy vagyok vele, hogy a nap végéig valahogy kihúzom. Akár hiszitek, akár nem, a gondviselés könnyebbé teszi a munkát, olyat gördít elébem, amiről tudja, hogy a szívem csücske, hogy elvonja a figyelmem a munkáról.
Mindig ilyen alkalmakkor ejtünk útba egy állatos házat.
Ha van Kutya-macska az eladó háznál, biztosan szakítok arra időt, hogy feltűnés nélkül meggyomrozzam.
Az ablakok mérését nem csak az oda zsúfolt növények, vagy játékok teszik akrobata mutatvánnyá, hanem a közeli kanapé háttámlájáról ágaskodó, túlmozgásos öleb is, aki a lehajoló ember arcát akarja megnyalogatni.
A másik a hatalmas kutya, aki hozza nagy játékát, vagy nem tudsz tőle kimenni, mert ráült a lábadra. A legnagyobb egy gyönyörű komondor kölyök volt, nem volt egy éves, de szerintem súlyra elérte a 80 kilót, megint gyereknek éreztem magam, mikor kicsi voltam, a mi Bernáthegyink volt ekkora nekem.
A falak mérését a lézerpontot elkapni akaró macskák teszik játékká, akik mire körbemegyünk a házon teljesen lefáradnak és odajönnek hozzám és piszkálják a kezemben lévő műszert, hogy "ugyan komámasszony csaljon már ki egy piros pontot belőle!"
Van a másik típus, amelyik túl kényelmes a pont kergetéséhez, ő a kilóival vesz meg engem. Amint hajlandó engedni magát felkapom és megölelgetem. Egyszer P. fotózott egy olyan képet, amelyiken a nagy örömmel tartott állat olyan bosszús képet vág, pedig azt hittem kölcsönös a szimpátia.
Komolyan megijedtem tőle, így lett a kép címe: "Megfogtad a hasam, halálod lassú lesz és fájdalmas!" Egy hétig utána ha nevetni akartunk, elővettük ezt.
Egyszer majd én is szeretnék egy brit nagy szürke macskát, múlt vasárnap láttam egy helyen egy 10 kilós macska-bálnát egy étkezőasztal alatt terpeszkedett, egy kerek fejű, sárga szemű lábmelegítő. Elolvadtam tőle.
Van amikor az utcán találok készséges kis állatot, amelyik valamelyik portáról kiszökve portyázik. Annyira naivak, szerintem akárkihez odamennek, aki szól hozzájuk valami szépet. Azokat is megsimogatom. Tegnap egy kis tacskó mindenképp be akart szökni a ház udvarára, mert ott lakott a kis gazdája. Elköltöztek, neki mégis ott jó. Már akkor csóválta a farkát, mikor kinéztünk az autóból, tudta hogy oda jöttünk és be engedhetjük.
PS: Ez az ember aranyat ér, kikereste azt a képet, ami egy random spájzban készült egy nagyon morcos jószággal:
Ezen a helyen nem sokat szoktam a munkámról beszélni, annyi elég hozzá, hogy az irodai munkán felül besegítek a páromnak munkaidő után és kielégíthetem az utazás iránti állandó igényemet. Egy helyre bezárva (értsd város) úgy érzem megőrülnék, kell a vidék, az, hogy néha csillagokat nézhetek az anyósülésről, hogy olyan falukba, házakba jutok el, ahova sohasem gondoltam.
Persze előjön néha hogy elegem van az állandó vándorcigány munkából és felvetem az embernek, hogy egyszer, csak egy estét töltsünk otthon, mint akárki más. Amikor eljön ez a pont, elpanaszkodom magam, de nem akarom magára hagyni, úgy vagyok vele, hogy a nap végéig valahogy kihúzom. Akár hiszitek, akár nem, a gondviselés könnyebbé teszi a munkát, olyat gördít elébem, amiről tudja, hogy a szívem csücske, hogy elvonja a figyelmem a munkáról.
Mindig ilyen alkalmakkor ejtünk útba egy állatos házat. Ha van Kutya-macska az eladó háznál, biztosan szakítok arra időt, hogy feltűnés nélkül meggyomrozzam.
Az ablakok mérését nem csak az oda zsúfolt növények, vagy játékok teszik akrobata mutatvánnyá, hanem a közeli kanapé háttámlájáról ágaskodó, túlmozgásos öleb is, aki a lehajoló ember arcát akarja megnyalogatni.
A másik a hatalmas kutya, aki hozza nagy játékát, vagy nem tudsz tőle kimenni, mert ráült a lábadra. A legnagyobb egy gyönyörű komondor kölyök volt, nem volt egy éves, de szerintem súlyra elérte a 80 kilót, megint gyereknek éreztem magam, mikor kicsi voltam, a mi Bernáthegyink volt ekkora nekem.
A falak mérését a lézerpontot elkapni akaró macskák teszik játékká, akik mire körbemegyünk a házon teljesen lefáradnak és odajönnek hozzám és piszkálják a kezemben lévő műszert, hogy "ugyan komámasszony csaljon már ki egy piros pontot belőle!"
Van a másik típus, amelyik túl kényelmes a pont kergetéséhez, ő a kilóival vesz meg engem. Amint hajlandó engedni magát felkapom és megölelgetem. Egyszer P. fotózott egy olyan képet, amelyiken a nagy örömmel tartott állat olyan bosszús képet vág, pedig azt hittem kölcsönös a szimpátia.
Komolyan megijedtem tőle, így lett a kép címe: "Megfogtad a hasam, halálod lassú lesz és fájdalmas!" Egy hétig utána ha nevetni akartunk, elővettük ezt.
Egyszer majd én is szeretnék egy brit nagy szürke macskát, múlt vasárnap láttam egy helyen egy 10 kilós macska-bálnát egy étkezőasztal alatt terpeszkedett, egy kerek fejű, sárga szemű lábmelegítő. Elolvadtam tőle.
Van amikor az utcán találok készséges kis állatot, amelyik valamelyik portáról kiszökve portyázik. Annyira naivak, szerintem akárkihez odamennek, aki szól hozzájuk valami szépet. Azokat is megsimogatom. Tegnap egy kis tacskó mindenképp be akart szökni a ház udvarára, mert ott lakott a kis gazdája. Elköltöztek, neki mégis ott jó. Már akkor csóválta a farkát, mikor kinéztünk az autóból, tudta hogy oda jöttünk és be engedhetjük.
PS: Ez az ember aranyat ér, kikereste azt a képet, ami egy random spájzban készült egy nagyon morcos jószággal:
