Segítség "ciciliából"

Vége a fájós deréknak, a fészkelődő fenéknek, a főzés nélkül hoppon maradó és McDo-val beérő férfiszemeknek, a kelletlenül odaszögező olvasnivaló végre elfogyott. Tegnap letudtam az utolsó vizsgám. Hosszúra sikerült a lecsengető ütem, de a gondviselés megkönyörült rajtam és belátta, hogy a tanári master diploma, egy papír lesz a többi között, ami -egy furcsa rendszer még furcsább eredménye-a majd "talán jó lesz egyszer" kategóriát kapja, amiért harcba szálltam és elértem.
Mementó arról az időszakról, amikor még hittem abban, hogy a fiatalok akarnak jók, műveltek lenni.
Az emberi tudat nagy szerencséje, hogy az évek során a kis rossz élmények nem felsorakoznak egymás mellé, hanem beleolvadnak a jótékony feledés homályába. Talán egyszer én is el tudok a tapasztalataimtól szakadni.

1520 Sebastiano del Piombo képe: egy olyan jelenet, amit még elképzelni sem kellemes, nemhogy megfesteni

Mindenesetre ezt a hajót elsirattam, megrázom magam és minden mással foglalkozhatom, amit szeretek az életemben. A tegnapi vizsga jó ómenje a névnapom volt, kedves névadóm, aki egy görög nevű, római nemes leánya volt, biztosan rajtam tartotta a fél szemét, amikor beteljesítette a saját jelentését: "a jót és jól szóló".
Az ajtóban szobrozó kedves, a barátok vendégszeretete és a sok sok jó szó, úgy hiszem, feljogosított arra, hogy örömömbe belefeledkezve szökdécseljek, gurgulázva kacagjak, egészen amíg, míg fáradt fejem lecsuklik és beleesik az este 9 óra "csendjébe".