"Kínai", avagy, hogyan takarítsuk ki a hűtőt év elején
Nem osztom a távol keleti népek főzési gondolkodását, ami ritka esetekben kutyát is felhasznál egy jó étkezéshez (NEM, nem a társasága miatt) és egy mondás köré épül az ars poeticájuk: Főzz azzal, ami mozog és fűszerezz azzal, ami nem. Ennek ellenére nagyon szeretem enni azt a magyar gyomorhoz szelídített változatot, amit itthon kaphatunk.
Persze az igazság másik kőoszlopa az, hogy ezek a jóemberek nem kifinomult sznob érdeklődésük és kulináris rodeo-drive miatt próbáltak ki minden ehető tücsköt-bogarat. A szükség nem csak náluk tágította a repertoirt, nálunk, így született a pacalpörkölt, a csíkos (kicsi folyami hal) töltött káposzta, a franciáknál a kifinomult "escargot" vagyis éticsiga fokhagymás vajban, vagy a békacomb rántva, vagy az angolok Tote in a hole nevű étele, ami annyit tesz: "varangy a lyukban" Ahogy londonban élő barátosném mondja: "Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az tényleg nem béka volt benne".
Szerencsére nem hajt annyira a szükség, hogy ma este csigalakomát tálaljak fel és marketingeljem meg annyira, hogy a P. rávesse magát, Tv-shopot meghazudtoló aktivitással és éteri örömmel.
Viszont tegnap elegem lett a szomorú képből amit a hűtőbe benézve láttam: múlt csütörtöki sültünk még mindig azt várta: EGYÉL MÁR MEG!
Azt tanultam, hogy kaját nem dobunk ki, csak akkor, ha saját magától mászik bele a szemetesbe, mondjuk egy nyaralás előtt elfelejtett camambert, ami külön ökoszisztémát fejleszt.
Summa summarum, a sültet felszeleteltem kis falatnyi darabokra és így szóltam, teremtő, komoly hangon: ííííme lőn belőled az kínai étek, amit a múlt héten ettünk vala!
Régről még maradt egy árva narancs és citrom a hűtőben, azok illatos héját lereszeltem, félbevágtam és egy serpenyőbe facsartam a levüket. Adtam hozzá egy evőkanál mézet, majd lassú tűzön forraltam, amíg el nem olvadt benne.
Közben a húsnál elővettem a titkos kínai fűszerkeveréket (valami Szecsuáni wok fantázianévvel), ami megment attól, hogy a bioboltba menjek görögszénáért meg hasonlókért. Járatlan vagyok ezekben a hozzávalókban, így még erre támaszkodom. Beszórtam a húst vele, csak úgy a vágókövön és összeforgattam.
Adagoltam bele egy kiskanál chili paprikát, sót és 2 evk szójaszószt a mézes keverékbe. Majd hozzáadom a húst és végignézem, ahogy a narancslé beszivárog a húsba és elkezd pirulni. Gyönyörű!
Végezetül elővettem a fagyasztóból egy-egy marék fagyasztott kukoricát és zöldborsót, a húsra raktam. Kapcsoljuk le a tüzet. Forgassuk bele a zöldet és fedjük le egy nagy fedővel 10 percre. Annyi pont elég neki, hogy varázslat történjen, mert a zöldségből kiolvad a víz, beszívja a szószt, a húst pedig szaftosabbá teszi az a kevéske pára.
Nekünk a kínai barna, zöldséges tészta nélkül fél karú óriás, úgyhogy miután rájöttem, hogy nincs otthon spaghetti, jobb híján csavart tésztával tálaltam, melybe a főzővíz lecsöpögtetése után tettem szójaszószt.
Voila! Egy kínainak csúfolt étel, ami örömmel fogyott el.
Persze az igazság másik kőoszlopa az, hogy ezek a jóemberek nem kifinomult sznob érdeklődésük és kulináris rodeo-drive miatt próbáltak ki minden ehető tücsköt-bogarat. A szükség nem csak náluk tágította a repertoirt, nálunk, így született a pacalpörkölt, a csíkos (kicsi folyami hal) töltött káposzta, a franciáknál a kifinomult "escargot" vagyis éticsiga fokhagymás vajban, vagy a békacomb rántva, vagy az angolok Tote in a hole nevű étele, ami annyit tesz: "varangy a lyukban" Ahogy londonban élő barátosném mondja: "Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az tényleg nem béka volt benne".
Szerencsére nem hajt annyira a szükség, hogy ma este csigalakomát tálaljak fel és marketingeljem meg annyira, hogy a P. rávesse magát, Tv-shopot meghazudtoló aktivitással és éteri örömmel.
Azt tanultam, hogy kaját nem dobunk ki, csak akkor, ha saját magától mászik bele a szemetesbe, mondjuk egy nyaralás előtt elfelejtett camambert, ami külön ökoszisztémát fejleszt.
Summa summarum, a sültet felszeleteltem kis falatnyi darabokra és így szóltam, teremtő, komoly hangon: ííííme lőn belőled az kínai étek, amit a múlt héten ettünk vala!
Régről még maradt egy árva narancs és citrom a hűtőben, azok illatos héját lereszeltem, félbevágtam és egy serpenyőbe facsartam a levüket. Adtam hozzá egy evőkanál mézet, majd lassú tűzön forraltam, amíg el nem olvadt benne.
Közben a húsnál elővettem a titkos kínai fűszerkeveréket (valami Szecsuáni wok fantázianévvel), ami megment attól, hogy a bioboltba menjek görögszénáért meg hasonlókért. Járatlan vagyok ezekben a hozzávalókban, így még erre támaszkodom. Beszórtam a húst vele, csak úgy a vágókövön és összeforgattam.
Adagoltam bele egy kiskanál chili paprikát, sót és 2 evk szójaszószt a mézes keverékbe. Majd hozzáadom a húst és végignézem, ahogy a narancslé beszivárog a húsba és elkezd pirulni. Gyönyörű!
Végezetül elővettem a fagyasztóból egy-egy marék fagyasztott kukoricát és zöldborsót, a húsra raktam. Kapcsoljuk le a tüzet. Forgassuk bele a zöldet és fedjük le egy nagy fedővel 10 percre. Annyi pont elég neki, hogy varázslat történjen, mert a zöldségből kiolvad a víz, beszívja a szószt, a húst pedig szaftosabbá teszi az a kevéske pára.
Nekünk a kínai barna, zöldséges tészta nélkül fél karú óriás, úgyhogy miután rájöttem, hogy nincs otthon spaghetti, jobb híján csavart tésztával tálaltam, melybe a főzővíz lecsöpögtetése után tettem szójaszószt.
Voila! Egy kínainak csúfolt étel, ami örömmel fogyott el.
