Rembrandt vagy egy kávé?
A turi olyan mint az orosz rulett, itt, kisebb rizikóval. Lehet, hogy egy semmirevaló rongyot fogsz meg, de az is lehet, hogy a méretedre és személyiségedre tökéletesen passzoló és jó minőségű darabot amit még 10 évig hordhatsz. Nekem több ilyenem van. Jobban megéri mint a cosmo szerint öltözni...ami mellékesen 5-6 évenként visszatér.
Turkálni nem tevékenység, olyan dolog amiért le kellene sütni a szemünket, hanem ősi, női gyűjtögető ösztönünk kiélése. A férfiak - kivéve azt a néhány példányt, akik szintén hódolnak ennek a tevékenységnek - presztizs kérdést csinálnak ebből a dologból, mert derogál nekik olyan gúnyában látni a párjukat, ami - szerintük- nem a nő, hanem az ő helyzetüket mutatja. Bonyolult?
Szerintem is, mert én a magam gyermeki, rácsodálkozó agyával, nem látok mást csak színek, formák, anyagok, szabásminták kavalkádját. Nem tudok érdekesebb helyet mondani a kapitalista világ gépezetében, ahol ennyire komplexen megjelenik minden társadalmi osztály és életforma matériája. Olyan végeredménye az élet külső megjelenésének, amit megfigyelni és nem elutasítani kell.
Ez a tevékenység egyedül végezve terápiás hatású, mert ha boldog vagy még boldogabb leszel, ha szomorú, akkor felvidulsz, mert az univerzum ilyenkor sodorja eléd a következő kedvenc darabod. Ugyanakkor barátnős programnak azért elsőrangú, mert nézegetés közben lelkifröccsöt adhatsz vagy vehetsz, illetve ketten sokkal kevésbé égő felpróbálni a parókaosztály vagy a jelmezes, kalapos, öves... et cetera doboz, nem ritkán esztétikai környezetromboláshoz sorolható gyöngyszemeit.
Szegeden, a kedvenc turkálómban majd' 80 éves, kitűnő állapotnak örvendő festményalbumokat vásároltam abból az összegből, amit kávéra tettem el. Az a művészettörténész, műkedvelő azóta már biztosan a bemutatott képek festőikkel diskurál. Debrecenben, a kedvenc helyemen márványlapos kis réz asztalt vettem egy fél cipő áráért. Nem tudom megérteni ilyenkor, mi kivetnivaló van a régi tárgyak, más tárgyainak szeretetében.
A közvetlen környezetem nem nézi jó szemmel az ilyetén kiruccanásaimat, így maradok "bűnben járó" és titkos megfigyelő, aki csak ritkán enged meg magának egy-egy érdekesebb darabot, szigorúan a praktikai szempontokra támaszkodva.
Ha elégedetlenkedem a helyzetem miatt - hogy nem vihetek semmi kóbor cuccot magammal haza, na jó néha, én sem vagyok szent - elmondom vigasztalásképp, hogy nem a tárgyakkal, hanem az élőkkel izgalmasabb együtt lakni. A többi szép hívság csak hab a tortán.
 |
| Bakancslistám egyik pontja: AZ ecseri. Kütyük, izék, hogyhívjákok szentélye. |
Turkálni nem tevékenység, olyan dolog amiért le kellene sütni a szemünket, hanem ősi, női gyűjtögető ösztönünk kiélése. A férfiak - kivéve azt a néhány példányt, akik szintén hódolnak ennek a tevékenységnek - presztizs kérdést csinálnak ebből a dologból, mert derogál nekik olyan gúnyában látni a párjukat, ami - szerintük- nem a nő, hanem az ő helyzetüket mutatja. Bonyolult?
Szerintem is, mert én a magam gyermeki, rácsodálkozó agyával, nem látok mást csak színek, formák, anyagok, szabásminták kavalkádját. Nem tudok érdekesebb helyet mondani a kapitalista világ gépezetében, ahol ennyire komplexen megjelenik minden társadalmi osztály és életforma matériája. Olyan végeredménye az élet külső megjelenésének, amit megfigyelni és nem elutasítani kell.
Ez a tevékenység egyedül végezve terápiás hatású, mert ha boldog vagy még boldogabb leszel, ha szomorú, akkor felvidulsz, mert az univerzum ilyenkor sodorja eléd a következő kedvenc darabod. Ugyanakkor barátnős programnak azért elsőrangú, mert nézegetés közben lelkifröccsöt adhatsz vagy vehetsz, illetve ketten sokkal kevésbé égő felpróbálni a parókaosztály vagy a jelmezes, kalapos, öves... et cetera doboz, nem ritkán esztétikai környezetromboláshoz sorolható gyöngyszemeit.
Szegeden, a kedvenc turkálómban majd' 80 éves, kitűnő állapotnak örvendő festményalbumokat vásároltam abból az összegből, amit kávéra tettem el. Az a művészettörténész, műkedvelő azóta már biztosan a bemutatott képek festőikkel diskurál. Debrecenben, a kedvenc helyemen márványlapos kis réz asztalt vettem egy fél cipő áráért. Nem tudom megérteni ilyenkor, mi kivetnivaló van a régi tárgyak, más tárgyainak szeretetében.
 |
| Kapard ki a gesztenyét! |
A közvetlen környezetem nem nézi jó szemmel az ilyetén kiruccanásaimat, így maradok "bűnben járó" és titkos megfigyelő, aki csak ritkán enged meg magának egy-egy érdekesebb darabot, szigorúan a praktikai szempontokra támaszkodva.
Ha elégedetlenkedem a helyzetem miatt - hogy nem vihetek semmi kóbor cuccot magammal haza, na jó néha, én sem vagyok szent - elmondom vigasztalásképp, hogy nem a tárgyakkal, hanem az élőkkel izgalmasabb együtt lakni. A többi szép hívság csak hab a tortán.
