Mint egy D listás filmcím: Ara-para
Kezdek hinni azoknak a mendemondáknak, amik azt próbálták nekem beadagolni, hogy a stressz miatt a kedves ara bridezillává változik, mert utolsó hetekbe rájön, hogy mi mindent nem intézett még el emellé mint minden regényben, itt is vannak váratlan fordulatok. Megsértődött, mert nem kapott meghívót, életemben 2x láttam, mégis jön, bár ha nem kérdezek rá, nem szól. A varrónő még el sem kezdte megvarrni a ruhámat, pedig már egy hete itt kellene lennie és a szekrényemben kellene lógnia. Az ötletem, hogy néhány dolgot én csinálok meg, mégsem néz ki olyan jól, mint gondoltam. Oda kellett volna jobban figyelnem a szobrászat órákon.
A jegyesoktatás, haláleset miatt húzódik mint a rétestészta.
Az ász, biztos olyan profi, hogy akármilyen party-t 2 nap alatt megszervez de májusra elejére Ígérték nekünk az egyeztetést... 2 hónap egyeztetésre ok, de már eltelt belőle másfél, még van 18 nap. Arra jutottunk, hogy ha már ennyit elraknak, akkor az a minimum, hogy ne kelljen a nyakukra járnunk, hogy ugyan kezdjenek már el valamit csinálni.
Az ara, aki csak szeretett volna egy esküvőt a felfokozott gyomoridege miatt tökéletesen fog mutatni a ruhájában.
Talán a vég nélküli "fodrász, műköröm, kozmetika" nyomatása a hétvégén, vagyis a szolgáltatás szervezésének hiánya (mert nem akarom hihi) miatt megjött az a faktor, amit mindenki elvár:
- "Na ideges vagy már? Ugye igen?"
- "Sajnos nem tudom miről beszélsz." - aki érti és nevet egyet, azzal lehet másról is beszélni.
Reménykedem, hogy ma az emberrel elszökhetek és megnézhetem a Jurassic park 85. részét, ennyi érdekel. Ugyanis a felhajtás közepén még mindig mi ketten vagyunk, akik belekezdtünk ebbe a közös útba, ennyi számít, a többi csak cintányérozó, majom piros fezben: csak hang és feltűnés.
Egy infantilis lyány és egy komoly, de hülyeségbe vihető fiatalember.
Próbálok erre gondolni, hogy ezért csináljuk és nem adni több figyelmet az apró részleteknek, mint amennyi a szerepük egy ekkora gépezetben.