Jurassic World: raptrokkal suttogó és a tökéletes dzsungeljáró magassarkú

Amikor november közepén hírt adtam az új Spielberg licence-es dinoszauruszos filmről, a Jurassic World-ről, nagyon távolinak tűnt az durván fél év amíg megnézhetjük. Aznap annyira vártuk, hogy a kocsiban a film zenéjét énekeltük. Ok, csak tá táztunk. Tá tá, tátá, tátátttátátátá!!!

Reménykedtem benne, hogy nem csinálnak belőle egy nagy felfújt üres semmit és ha már ilyen jó karakterszínészt alkalmaztak főszereplőnek, akkor megcsillogtathatja ezt.
Nem, Chris Pratt egy igazi macsó volt benne, az aki teszi a dolgát, szereti az állatait és bátor és valahogy minden olyan jól megy neki. Pff, nem is ember.

Humorzsák: nyersfordítás nagyjából: Alapvetően, kisírtam magamból 14 kilót, legtöbbször éhes voltam és sokat futottam. 

Klisék benne a karakterek. A park tulajdonosa egy habókos indiai, aki nagyon jó fejnek tűnik, nem tud mit kezdeni a pénzével, úgy adja ki a parancsot a genetikusoknak új állat fejlesztésre, hogy "coolabb legyen".  Szerintem ez minden elmond.
Ott van egy széthullóban lévő amerikai család, egy munkamániás, tökéletesen érzelemmentes nagynénivel, aki történetesen a park igazgatónője, aki nem tudja az unokaöccseiről hány évesek, vagy hogy mikor látta őket utoljára. De a durva férfi és karót nyelt nő párosítás mindkét félből a legjobbat hozza ki vészhelyzetben.
Döcögött a háttérmagyarázat, azokat a hiányosságokat, amit hülyeségnek találtam már 93'-ban nemhogy kigyomlálták volna, még nagyobb baromságot tódítottak hozzá. Ezért az egyért nagyon mérges voltam. Eltelt 23 év és nem tudtak egy elfogadhatóbb mesét kreálni a dínók létrehozásához.
Szépen kikerekítették az összeérő szálakat, egészen addig, amíg már megmosolyogtató módon lepaktált a raptor az emberrel, azután mint egy jó képregényben összefognak a régi történetek "sztár" szörnyetegei (a raptor és a t-rex) és legyőzik a gonoszt.
A végén, az égő házak között sokatmondóan morognak egymása, "én sem bántalak, te sem bántasz, hagyjuk egymást békén" és elindulnak ellenkező irányba.
De ennyi nevetségesség szorult a történetbe. Olyan üldözéses jelenetek vannak benne, hogy megint én voltam az a csaj a moziba, aki minden alkalommal ha megijesztett a film, elkáromkodtam magam, miután felugrottam és elfutottam az ember háta mögé ültő helyemben. Ugráltam a helyemen, mert annyira jól megcsinálták és ténylegesen azt kívántam, hogy ennek a feszültségnek legyen már vége.
Kijöttünk, P. csak ennyit szólt a magánprodukcióhoz: - Már megint ez a kis pici lyány nem tudott viselkedni a moziban... (Mosolygott, mert épp ez tetszik neki.) 
Jól van na, az első filmben tudtam hol vannak a félős részek, de ez még új!
Sőt megtaláltam a magassarkú cipők szent grálját, ami minden helyzetben hordható, tökéletes a dzsungel túrához, fejbe rúgni egy raptort, fináléként még egy t-rexet is le lehet benne futni.
Technikai háttér:
Nagyon tetszett, ahogy a park gépeit és a látogatók bemutató tereit létrehozták, ugyanis a high tech találkozott az organikus tervezéssel.  Végig az volt az agyamban, hogy egyszer talán a most élő állatok is kapnak ekkora figyelmet, hogy így mutassák be őket.

Visszautalások: Elképesztő sok volt, amolyan kikacsintás azoknak akik ezen nőttek fel, nem nosztalgikusan, hanem inkább tanulva az előzőekből és figyelembe véve azokat.
A legjobban talán az tetszett, hogy egy jurassic parkos pólót ráadtak egy szereplőre, akit a főnöke ízléstelen tréfának véve ezt, leveteti vele, rossz ómennek tartják. Meg hogy megtalálják a kölykök az eredeti park látogatóközpontját a dzsungel közepén, benne azzal a fejre való éjjellátóval, amivel az első részben szórakoztak a gyerekek. Itt hallottam egy életigazságot még 7 évesen:
- Mondd csak kisfiú, nehéz?
- Igen, van súlya!
- Akkor biztos drága, tedd le.
Az a fiatal ázsiai tudós, akiről egy snitt van az első részben, ahogyan mondja a többieknek, hogy raptorokat nevelnek, most is benne van, mint a genetikai labor vezetője! Mekkora átkötés!
Sőt hallottam tegnap egy városi legendát, ami szerint Owen (Cris Pratt) karaktere nem mást, mint az első rész kezdő jelenetében lévő kisfiú, aki lepulykázta a raptorokat.
Nem tudni, mindenesetre azon le lennék hidalva, ha ugyanaz is játszotta volna el, annak már van hírértéke.

A film sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy ezeknek az állatoknak van e érzelmi kötődésük az emberhez, mint gazdához. Vagy ha ketrec nélkül találkoznak, úgyis megeszik őket. A film azt a választ adja, hogy ez ritkás, de járható út, ha ott ülnék a forgatókönyvíró székben, ezt a vonalat követném.
Tetszett az, hogy a film bemutatta, milyen károkat tudnak ezek az állatok tenni a nagy tömegben menekülő turista hordában, ha összeterelve legyezgetik magukat és hogy milyen kétes a biztonságuk minden perce, amíg ott vannak abban az illuzióban, hogy van ilyen.
Végső soron méltó utódja az első résznek, hiányosságai ellenére a monumentális technikai bravúrok miatt legalább akkorát szól egy emberöltővel később is.
Képek forrásai: pinterest.com

Szép a mese, de a valóság is lenyűgöző: megkövült óriás lábnyomok.