Indokolatlanul előrevetítve a telet: Lencsés oldalas
Próbálom betartani a szezonalitást, kicsit úgy is vagyunk összerakva, hogy egy jóféle forró, sűrű kakaót nem kívánunk meg 35 fokban.
De valamelyik este olyan szép oldalast sütöttem, hogy azt gondoltam, hogy meg fogjuk enni. Amikor egyszer hallgattam egy előadást arról, hogy az emberiség legsunyibb találmánya a hűtőszekrény, mert a fagyasztással olyan tápanyagokat és szezontól idegen ételeket veszünk magunkhoz, amit nem kellene, nem hittem el. Az illető a legnagyobb bűnként felemlegette a sertéshúst, mert akárhogy szeretjük télen a disznótorost, nyáron a saját egészségünk érdekében kerülni kell, mert erősen hevítő, fűtő étel.
Nem csak a téli szalámi (úgy tanultam, azért téli a szalámi, mert csak a keményre fagyott sertés zsírt lehetett olyan apró kockákra vágni, ami abba kell) kedvéért vágják a legnagyobb hidegben a malacot, hanem azért mert abban az időszakban szükség van a fűtő erejére.
Ok, százados tudás a sutba, most az egyszer jól be fogunk lakni oldalasból, nem is akárhogyan, lencsével!
Tanultam belőle egy alkalom után rá sem bírtunk nézni ilyen nehéz ételre. Figyelmeztetlek: csak októbertől felfele, szigorúan szomorú, esős időben ajánlott a fogyasztása.
Az az alapkoncepció, hogy a hús megfő a zöldséges lében, vörösborban, azután a húsokat kivesszük és pirosra sütjük és mellé tálaljuk a zöldséges, sűrű köretet.
Hozzávalók:
1,2 kg oldalas
diónyi zsír
1 evk vöröspaprika
egy nagy fej hagyma
2 szál sárgarépa
3 dl vörösbor
1 kis dobozos (70 ml) sűrített paradicsom
1 kk egész kömény
1 tk só
15 dkg lencse
1 evk kukoricadara
Elkészítés:
Forraljunk fél liter vizet és öntsük rá a lencsére. Takarjuk le és pihentessük. Ez a rapid változat, ha nem felejted el mint én, akkor hideg vízbe áztasd 3 órát.
A húst szeleteljük fel irdaljuk be és mossuk át. Száradjon kicsit mosás után.
A zsírt hevítsük egy nagy tálban és a húsokat egymás mellé téve magas hőfokon kezdjük pirítani. Nem kell piszkálni, néhány perc múlva forgassuk át.
Szeleteljük fel a hagymát, tegyük mellé. Hámozzuk és karikázzuk fel a répát adjuk hozzá. Paprikázzuk, sózzuk, tegyük bele a köményt. Keverjük át, Öntsük fel 1 dl vörösborral és fedjük le. Vegyük le a tüzet takarékra és 10 percig ne is nézzünk rá. Újra keverjük meg.
Bontsuk ki a paradicsomot és adjuk a húshoz. A konzervet öblítsük ki vörösborral és öntsük hozzá.
Főzzük fél órát lefedve.
A lencsét mossuk át és miután kihalásztuk a húsokat a boros léből adjuk hozzá a lencsét 2 dl vízben. Alacsony láng, lefedve fő.
A húsokat egy alacsony sütőtálba tesszük és magas lángon sütjük megsózva, aláöntve még egy deci bort.
Puhulásig főzzük a lencsét. Ha nem sűrítette be a köretet, adjunk hozzá kukoricadarát és fedetlenül főzzük még 5 percet.
Friss kenyérrel, sistergő hússal egy kanál tejföllel nagyon finom.