Csillagos éjszaka
Egyszerű és csodálatos felnézni néha az égre
. Olvasok egy könyvet arról, hogy egy remetével beszélgetnek az orosz tajgán, hogy a szeme hozzászokott az éjszakai holdfényhez és tökéletesen elég mindenhez, hogy receptorai kikapcsoltak és nem fázik a hideg teleken. Valami egészen más lelkiállapotban van az az ember, aki úgy nőtt fel hogy, együtt zizeg mindennel, ami körülveszi. Olyan távol állhat tőle minden ami minket alkot. Majomparádénak tűnhet.
A napokban este autóztunk hazafele, amikor megálltunk. Előtte is néztem a holdat, akkor kipattantam és elkezdtem visszafele futni az út mentén. A semmi közepén, ahol autók csak valami ormótlan, hangos, egyáltalán nem barátságos masinának látszanak, valami megmozdult az agyamban.
Eleinte csak a sápadt narancs gömb volt az egyetlen és nagyon kevés fény, de ahogy távolodtam az autótól, megszűntek a a technokrata világ hangjai és átvette a szél és a fák lombja. Egyre tisztábban kivettem a formákat, a hold fényében láttam.
Csodálatosan szép volt, ahogy a telihold felkelt a szántóföldek mögött és a fénye minden fűszálon megült. Az országút egy csillogó szalag és közben fúj az esti szél. Belekap a hajadba és felnézel a csillagokra.
Rossz volt utána visszaülni a szélvédett, kényelmes ülésbe és felkapcsolni a világitást, egyszóval kiszakadni onnan.
. Olvasok egy könyvet arról, hogy egy remetével beszélgetnek az orosz tajgán, hogy a szeme hozzászokott az éjszakai holdfényhez és tökéletesen elég mindenhez, hogy receptorai kikapcsoltak és nem fázik a hideg teleken. Valami egészen más lelkiállapotban van az az ember, aki úgy nőtt fel hogy, együtt zizeg mindennel, ami körülveszi. Olyan távol állhat tőle minden ami minket alkot. Majomparádénak tűnhet.
A napokban este autóztunk hazafele, amikor megálltunk. Előtte is néztem a holdat, akkor kipattantam és elkezdtem visszafele futni az út mentén. A semmi közepén, ahol autók csak valami ormótlan, hangos, egyáltalán nem barátságos masinának látszanak, valami megmozdult az agyamban.
Eleinte csak a sápadt narancs gömb volt az egyetlen és nagyon kevés fény, de ahogy távolodtam az autótól, megszűntek a a technokrata világ hangjai és átvette a szél és a fák lombja. Egyre tisztábban kivettem a formákat, a hold fényében láttam.
Csodálatosan szép volt, ahogy a telihold felkelt a szántóföldek mögött és a fénye minden fűszálon megült. Az országút egy csillogó szalag és közben fúj az esti szél. Belekap a hajadba és felnézel a csillagokra.
Rossz volt utána visszaülni a szélvédett, kényelmes ülésbe és felkapcsolni a világitást, egyszóval kiszakadni onnan.
