Le Café de Capucine

Ma egy nagyon érdekes tapasztalatomat szeretném megosztani a nagyérdeművel. Találkoztam a receptemmel és az általam készített képpel egy nagy oldal felvillanó receptjei között. Először nagyon megörültem neki, hogy a befektetett energia végre látszik valamilyen "elismerésben", mert jó szívvel csinálom ezt az egészet, de sajnos nem tudok harmadik éve tovább fejlődni a blog olvasottságát illetően. Így ez most még inkább szíven ütött. Elgondolkodtam már ezen, hogy mit csinálok rosszul, mi az oka ennek. De arra jutottam, hogy ha csak magam adom, csak végzem a dolgom, úgy aki vagyok, akkor előbb utóbb megtalálom a közönségem. De ma úgy felment a vérnyomásom, mint a rajzfilmekben, mint a bikának mikor sípol ki a gőz a füléből! Miért kell ellopni egy másik ember képét és sajátként feltüntetni? Miért nem lehet a sajátodat lefényképezni? Úgy semmi baj nincs a dologgal, azért csinálom, hogy odaadjam neked, hogy ha nekem sikerült, akkor te is főzz egy jót a szeretteidnek. De az, h

Tanulom még az évkör rendjét, peróbálok olyan zöldségeket, gyümölcsöket venni, amelyekről tudom, hogy akár az én kertemben is megteremhetett volna az év azon időszakában. De, mint ahogy sohasem voltam merev izlésben, sem földrajzi határokban, néha elcsábulok. Egy kis iráni gránátalma, egy kis avokado, egy kis grapefruit és a legutolsó kulinális fogás: espanyol paprika. Picik és édesek, több szinben teremnek, hogy a szemem is belekönnyezzen a szépbe. Otthonról kaptunk először fetasajttal töltött paprikát és benne volt a top öt emlékezetes étkezésbe: Olajával meglocsolt friss rukkola saláta, rászeletelve néhány ilyen csipős paprika, azon egy buggyantott tojás és krémsajttal megkent házi kenyér. Nem vagyok a szokások rabja és egyedi módon értelmezem a vallást is, de ilyenkor, mindig megköszönöm a gondviselésnek és a Jóistennek, hogy ilyet tett elém. Visszatérve, új irányt adott a heti bevásárlásnak, hogy a metro rövid szavatosságú részlegén megláttam ezeket a gyönyörű paprikákat. Nem

Elnézés kérek elöljáróban az eddigi hallgatásért, regény iró hónap van. A tegnapi nap folyamán rá kellett döbbennem, hogy van olyan tudományág amit még nem vettem számitásba, mert egyáltalán nem érdekelt, nem tudtam mit kezdeni vele, mégpedig ez az űrkutatás.Mennyire szépen megmutatható a nagy gyilkos sötétség! Tátott szájjal nézi az ember, olyan szép képeket mutatnak. Azt főleg nem gondoltam, hogy egy fekete lyuk ennyire érdekes. Jelenleg olyan analfabétának látom magam, aki az új tudás örömével kezdheti magába szivni az információkat, csak szééépen lassan. Szeretem a rendező, Christopher Nolan filmjeit, olyanok, amik még sokadjára is élvezhető darabok. A csillagok között egy nagyon okos film, elképesztő jó történettel, ami kerek és végig meg vagy vezetve. Valahol emiatt kezdett az ember fimet gyártani és filmet fogyasztani: álmodni akar a történetben és minél nagyobb a szemfényvesztés annál jobban behúz a világába. A film is egy új világot kereső reménykedő tudósgárda utját

Voltatok már úgy, hogy szinte vallásos tisztelettel adóztatok a pillanatnak, amit egy étel, vagy egy helyzet adott nektek? Feltöltődöm ilyenkor és nem csak vitaminnal. Ahogy a fény felé tartom ezeket a kapszulákat, örvendezek neki, hogy ilyen finomat hozott nekünk létre a teremtés. Ilyenkor mindig felbukkannak a memóriámban a festmények amik ezt ábrázolják, eszembe jutnak Csontváry képei, bibliai tájak, bólogató cédrusok és a melegtől szétroppanó gránátalmák a fán, legtöbbször a kis Jézus fog ilyen gyümölcsöt az anyja kezében, szimbolizálva a bűnbeesést. De nekem nincs lelkifurkám miatta, annak a néhány élelmiszernek egyike, aminél egyszerűen nem tudom megállni azt, ha a közelemben van. Csak addig eszem amíg látom. Néhány magot meg akartam menteni a következő egzotikus növény nevelési projectemhez, nem ment.     Amikor egy határozott roppanással feltárul ez a szövevényes rendszer elámulok a teremtésen. Magjai édes, lédús burokban várakoznak, formájuk csiszolt izzó kristálynak

Minap találtam egy érdekes összevetést arról, hogy milyen unaloműző tevékenységet csinál a nagyérdemű. Tudom, te nem szoktál unatkozni, mert annyi dolgod van, de fogadok, hogy azt az időt, amit a fajansz trónon töltesz, nem tudod mással kitölteni, mint egy kis olvasással, a kilencvenes években ott volt a tetrisz is. Talán az egyetlen olyan szociáis tabu, ami teljes tiltólistás. Itt nem zavarnak. A nyugodtságához nem fér kétség, főleg akkor győződtem meg erről, amikor olvastam az anyukáról, aki azokat a drága perceket összegyűjtötte, amit a 3 gyermeke hagyott neki és megszületett egy vécén irt regény. Hogy hol olvastam? Kitalálhatod. Sokat hallottam gyerek koromban, ha aranyeret akarok, akkor nyugodtan olvassam el a következő cikket, nem tudtam mi az, de szerencsére megmaradt ijesztgetés szintjén a dolog. Nagyon szeretem a 9gag nevű oldalt, a cicás videókon kivül, ekkor érzem, hogy hiába élünk Nashvilleben, Berlinben vagy épp Debrecenben ugyanolyanok vagyunk mikor elfelejtünk tetrisz

Elkezdődött a regényiró hónap, visszakerült hozzám kis, hosszú i betűt elegánsan nélkülöző notebookom. Drukkoljatok, hogy minden nap legyen meg az aznapi ráta, 1667 szó. A pálma módszert választottam: ha a lustaságom határt szab vágyamnak, akkor egy egy hónapos keretbe szoritom a bestiát.

A How I met your Mother sorozatnak sok aha élmény mellett azt az információt is köszönheti az emberiség, hogy: megismertették a férfiakkal, hogy a nők minden hónapban egy héten keresztül csokoládét kívánnak, kivéve a kanadai nőket, mert az ők csokoládéja a karamella. Mivel nem vagyok kanadai én is sírok a csokoládéért akkor, amikor morgok és felváltva sírok és nevetek, valahogy minden olyan kilátástalannak tűnik és nem számít sem fogyókúra, sem magamnak tett ígértet, hogy mértékletesen eszem belőle. (Magamnak nem teszek olyan ígéretet amiről tudom, hogy nem tartom meg, ezt egy általános gondolkodásmódra tett utalásként kell értelmezni, fogyókúra esetében szintén) Mindenképp csokoládé kell, minden csokis kekszet, száraz csokis gabonapelyhet beabrakoltam múlt csütörtök este. Másnap mentünk Szegedre, úgyhogy volt még egy apropó hogy valami kis sütit süssek.  az már egy másik téma, hogy időközben apukámnak adtam. Fúúú annyira jó lett, pedig alig raktam bele valamit, kőleves tematikára

Ez az ember egy olyan ex rocksztár kinézetű építész aki vicceskedésből elvégezte a mérnöki fakultást, csak azért hogy tudja, hogy honnan kell a lehető legmesszebb elmennie. Már most szimpatikus. A hatvanas-hetvenes évek ébredező környezetvédő mozgalmainak hatása alatt megalkotta a saját megoldását az akkori ÉGETŐ ökológiai kizsákmányolásra és szemétkérdésre. Azt mondotta, hogy minek neki építőipar és a termékei, ha négyzet kilométereket töltenek meg a használhatatlan, selejtezett autóabroncsok (már akkor) és az üveghulladék. Épületeit "earthship"-nek nevezte el. Úgy képzelte el hogy nem csak egy lakhelyet egy hajlékot akar adni hanem egy önműködő rendszert, ahol minden igényed kielégülést nyer anélkül, hogy fogyasztanod kellene. WOW!   Annyira szép ez a hozzáállás, viszont eltelt egy emberöltő és ez a fecske nem tudott nyarat csinálni. De legalább megpróbálta és néhány helyen nem csak megbólogatták az ötletét és továbbálltak. Így jutott el hozzánk is. Minden magára vala

Adok magamnak egy piros pontot a mai napra, mert nem hagytam magam. Alapvetően egy belülről zizegő embernek tartom magam, aki nem képes arra, hogy az adott helyzetben meg tudja magát védeni, amikor az igazságtalanság történik.  Rossz rutin! Tedd a szívedre a kezed, te is hallottál már ilyen valakiről. Kiről? Arról aki Csak utána mérgelődik és akkor jutnak eszébe a hangzatos frázisok.  Életem első 25 évében azt gondoltam, hogy ez a normális, de el ne hidd. Mártírként olyan jó volt abban a sajnálatban csobogni, amivel az adott ember "jutalmazott" amikor elpanaszkodtam magam milyen méltánytalanul bántak velem. De csak a második negyed század értette meg velem, hogy minden problémámnak a forrása a belső berkekben keresendő. P. volt az első, aki azon kívül, hogy megjutalmazott a sajnállak bon-bonnal odamondta, hogy magamnak köszönhetem, de hibáimmal együtt szeret. Mai napig rosszul esik, de mi esik jól az embernek ami a hiúságán kívül van? Legalább megtanított arra, hogy ne

Az önsajnálat és a múltam s(z)arában való vájkálás erősségem, de igyekszem nem gyakorolni. Egyre inkább szenvedek a társaság hiányától. Piszok szerencsés vagyok, mert a párom egyben a legjobb barátom is, az az ember akinek minden bánatomat elsírhatom és minden alkalommal tud olyan észérvet mondani, amitől érzem, hogy tovább elviselni magam, nem kihívás, hanem inkább egy folyamat. Viszont ahogy ő is eljár a munkatársaival néha meginni valamit, úgy nekem is igényem van arra, hogy életbe vágó semmiségekről beszéljek, mert így kerek az élet. Olyan időszakban vagyok, hogy ez nincs meg, elfogadom, de  hiányzik. A sikeres emberi kapcsolatokat azon a jelenségen keresztül mérem, ami során rádöbbensz, ha ezzel az emberrel jártál volna egy középiskolába, egyikőtöknek sem lenne érettségije. Mert mindig fontosabb lett volna a napi hülyeségfaktor és teljes összhangban lubickolni.

Szentencia: "Az életed játék, játékos legyél, ne a focilabda."

Őszi malactál Hozzávalók: 6-8 szelet bőrös malachús 1 fej vöröshagyma 1 szál sárgarépa 5 dkg vaj só, bors oregano szárítva 3 evk mustár 2 dl fehérbor Köret: 1 kg kanadai sütőtök Elkészítés: A húst mossuk át, enyhén sózzuk meg, szórjunk rá oreganot. Kevés vajat olvasszunk a serpenyőben, forrósítsuk fel. 2 szelet húst rakjunk bele és ne piszkáljuk 2 percig, had tudjon szépen megpirulni. Fordítsuk meg és süssük egy percig. Tegyük ki a sütőtálba. Ha elfogy a vaj, rakjunk bele. Addig tisztítsunk meg egy sárgarépát és szeleteljük fel, a hagymát, nagyobb szeletekre. A visszamaradó szaftban pirítsuk át a répát és a hagymát. Pár perc után öntsük fel a borral és kanalazzuk bele a mustárt. Tegyünk bele egy tk sót, borsozzuk. A sütőtálba rakjuk a húsokat és öntsük le a zöldséges, boros raguval. Fedjük le alufóliával és tegyük a sütőbe egy órára 180 fokra. Félidőben cseréljük meg a zöldséget és a húst, hogy süljön a hús. Az utolsó 15 percbe fedjük ki. Fogyasztás előtt pihentess

  Hozzávalók: (2 személyre) 1 db csirkemell bőrrel, csontos 50 dkg krumpli 3 tk só 5 dkg aprított petrezselyem 2 dl főzőtejszín 8 dkg sajt Elkészítés: A csirkemellet hosszában vágjuk ketté. A húst vízszintesen, hosszában vágjuk be, ízesítjük és nem hagyjuk, hogy kiszáradjon, "fojtós" legyen. Ha nagy, akkor 2 ilyen is bevágást is ejthetünk. Enyhén sózzuk meg.  Aprítsuk fel a petrezselymet, tegyünk bele 1 tk sót, reszeljünk bele pár dkg sajtot és engedjük fel kevés tejszínnel (0,5 dl). Ezt a tölteléket hagyjuk kicsit állni. A krumplit hámozzuk meg és szeleteljük fel vastagabb szeletekre, majd 1 tk sóval egy sütőtál aljába halmozzuk, forgassuk át, hogy mindenhol érje a só. A húsnak készítsünk egy kis fészket a krumpli között. A tölteléket töltsük bele a a hús réseibe. Vastag hús volt, került a bőre alá és 2 rétegben a húsba, tegyük bele. Öntsük fel a maradék tejszínnel. A tetejére szórjunk sajtot és levegősen fedjük be alufóliával. 50 percig süssük 180 fokon, m

Ahogy nemrég ígértem, egy írást terveztem a Múzeumfaluban megfogdosott és megcsodált, Árpád kori építészeti bemutatóról. Október 3.-án nyitott ez a nagyjából 8 házikóból álló kis "falu" tóval és fedett, kemencével összekötött kis sütögetővel. Mi még 90%-os készültségben láttuk, csak kifele menet vettük észre a belépni tilos táblát. Vágyom arra, hogy megnézzem milyen lett az összkép a tereprendezéssel, esetleges használati tárgyakkal, viszont itt most nagyon sokat tanultunk a félkész szerkezetekből, még nem takarta semmi. Utánaolvastam a néprajzi lexikonban (ami nálam a kutyalexikon szintjén van, piszkosra olvastam mindkettőt), putrinak, vagy burgyénak neveztek minden olyan lakóépületet, amely 60-80 cm-rel nyúlt a földszint alá. Biztosan nem volt náluk centi, hogy szabványméretet készítsenek, de valamit a tudósoknak is rögzíteni kell.  Burgyé ház a magyar néprajzi lexikonból Ez a kép a századfordulón készült, egészen a 2. világháború végéig, használtak a kis falvakban i