Sajttorta a hétvége tiszteletére
Most olyan csöndesen vagyunk, ilyen lehet más ember pihenőnapja. Nem kell sehova mennünk, így most van idő arra, hogy elszöszmötöljek az ebéddel, sőt egy desszertet is készítsek.
Régóta gondolkodom a sajttortáról, de eddig visszatartott az a gigantikus mennyiségű ún. "Philly" krémsajt, amit az amerikai háziasszonyok nem sajnálnak ki a New yorki fajtából. Megértem, hogy így autentikus, de sajnos nem Rothschild a vezetéknevem és igen, árérzékeny vevő vagyok. Nem óhajtok beletenni 5 dobozzal (!) egy desszertbe.
Egy magyar nő vagyok, aki szeretne valami finomsággal kedveskedni, lehetőleg annyi befektetéssel, ami még belefér.
Megnéztem néhány videót a nagy videódobozból és amennyire emlékeztem, beleraktam ebbe a sütibe.
Pár órával később....Most hogy már bezabáltunk belőle, néhány dolgot másképp csinálnék, de első próbálkozásnak nem rossz. Szerencsére nem a keverék volt a hibás, hanem én, inkább mi, akik nem bírták kivárni hogy 3 órát dermedjen a hűtőben, még azután, hogy kihűlt sütés után.
Legközelebb a gyümölcsöt csak díszítéshez fogom felhasználni, hogy a teteje szépen átpiruljon.
Gyümölcs réteg:
10 dkg gyümölcs (előkészítve)
1 kk só
1 evk cukor
1 evk vanílliás pudingpor
1 dl víz
Kekszágy:
3 evk háztartási keksz
50 g (10 db) korpás keksz, Korpovit
1 evk cukor
5 dkg vaj felolvasztva
Sajtréteg:
2 tojás
1 citrom reszelt héja
1 tömlős tejszínes krémsajt
3 evk cukor
A gyümölcs után kimaradt pudingpor
1 doboz sajtkrém (200 ml)
1 kis doboz tejföl
10 dkg margarin felolvasztva
Elkészítés:
A gyümölccsel kezdjük, mert addig kicsit hűlnie kell, amíg felhasználjuk. A jelen esetben meggyet, cukorral és kevés vízzel kezdjük el főzni, amíg fel nem forr. A pudingport a végén rakjuk bele, úgy hogy előtte felkevertük vízzel. Sűrűsödés után kapcsoljuk le a gázt és tegyük félre.
A kekszeket törjük morzsává, adjuk hozzá a kész kekszport és cukrozzuk meg. Végül csurgassuk rá a folyékony vajat és keverjük át. A darabos, homokszínű végeredményt egy alufóliával kibélelt tepsibe tegyük és lapogassuk le egy nehéz lapos dologgal. pl: egy kancsó aljával.
A sajtos rész hozzávalóit, egyiket a másik után keverjük össze. A végeredmény egy halványsárga, krémtúró illatú massza, amit meg kell kóstolni, úgy etetné magát.
A sajt masszát öntsük a lenyomkodott kekszes rétegre, majd a gyümölcsöket tegyük rá. Kevergessük meg, azután rakjuk 40 percre a sütőbe, közepes lángon.
Miután kivettük a sütőből tegyük félre, amíg teljesen kihűl. Azután rakjuk be a hűtőbe pár órára. Kivétel után óvatosan szeletelhető.

Akkor még jó ötletnek tűnt |

Lapos is, furcsa is de az enyém. |
Ez lett volna a kitűzött cél, de ugyebár Rómát sem egy nap alatt építették. |