Debrecen, régi képeslapokon
Most ismerkedem újra meg Debrecennel. A modern vonalvezetés, a koncepció, az ideológia szerint való építkezés lebutított formájaként tanultunk annak idején a szoc-reálról.
Természetesen nem vitatom az éra képzőművészeinek érdemeit, akármilyen csillag alatt is alkottak, a szakmai felkészültségüket nem lehet megkérdőjelezni. Ha csak a helyi dolgoknál maradunk, Domanovszky Endre hatalmas falfestményére/muráliájára gondolok ami mindig el tud foglalni hogy rácsodálkozzak, ha a vonatot várom a debreceni (méltánytalan kicsúfolása a elődjének) pályaudvarán. De már csak emiatt a dupla, kapart (igen, a színek a különböző mélyen lévő vakolatrétegek visszakaparásakor keletkeznek) kép miatt is érdemes elviselni a környezetét.
Eddigi működésem itt nem tette lehetővé, hogy jobban beleássam magam a város történetébe. Mit beleássak, nem akarok nagyképűsködni, szinte semmit sem tudok róla. De hogy mennyire "level 1" vagyok, csak múlt héten szembesültem, amikor egy közös estével megünnepeltük az első randevú évfordulóját.
Este azt mondtuk, hogy kiöltözünk és elmentünk megnézni a "Debrecen képeslapokon" kiállítást, utána egy kellemes helyen ettünk, ittunk, bújtunk, kimondtunk, megdicsértünk mindent, ami a másik jelent.
Ezért szerencsés, ha olyan párra tesz szert az ember, aki közel áll a saját szakterületéhez, mégis egészen másképp látja. Jelen esetben, ő a műszaki részét, én a művészet történetét, minden olyan részletet, ami csak a szemnek és léleknek fontos. Egy tanárunk azt mondta volna, hogy épp ezektől a "haszontalan" kis dolgoktól nem vagyunk sem emberszabásúak, sem droidok. Milyen igaza van, mai napig ezt vallom.
Jóemberek, csak én nem tudtam, hogy a Malompark szomszédságában volt egy gyógyfürdő? Vagy hogy Royal szállodának hívtak egy gyönyörű épületet a Hal-közhöz közel, és hogy előtte elcsilingelt a villamos?
Mennyire kellett hinni a nagy vörös szélviharnak, hogy ezeket, ne felújítani, megóvni, hanem lerombolni, akarják?
Természetesen nem vitatom az éra képzőművészeinek érdemeit, akármilyen csillag alatt is alkottak, a szakmai felkészültségüket nem lehet megkérdőjelezni. Ha csak a helyi dolgoknál maradunk, Domanovszky Endre hatalmas falfestményére/muráliájára gondolok ami mindig el tud foglalni hogy rácsodálkozzak, ha a vonatot várom a debreceni (méltánytalan kicsúfolása a elődjének) pályaudvarán. De már csak emiatt a dupla, kapart (igen, a színek a különböző mélyen lévő vakolatrétegek visszakaparásakor keletkeznek) kép miatt is érdemes elviselni a környezetét.
 |
| Ilyen régi pályaudvar mellett a mostani: 2 lábbal taposás |
Eddigi működésem itt nem tette lehetővé, hogy jobban beleássam magam a város történetébe. Mit beleássak, nem akarok nagyképűsködni, szinte semmit sem tudok róla. De hogy mennyire "level 1" vagyok, csak múlt héten szembesültem, amikor egy közös estével megünnepeltük az első randevú évfordulóját.
Este azt mondtuk, hogy kiöltözünk és elmentünk megnézni a "Debrecen képeslapokon" kiállítást, utána egy kellemes helyen ettünk, ittunk, bújtunk, kimondtunk, megdicsértünk mindent, ami a másik jelent.
Ezért szerencsés, ha olyan párra tesz szert az ember, aki közel áll a saját szakterületéhez, mégis egészen másképp látja. Jelen esetben, ő a műszaki részét, én a művészet történetét, minden olyan részletet, ami csak a szemnek és léleknek fontos. Egy tanárunk azt mondta volna, hogy épp ezektől a "haszontalan" kis dolgoktól nem vagyunk sem emberszabásúak, sem droidok. Milyen igaza van, mai napig ezt vallom.
Jóemberek, csak én nem tudtam, hogy a Malompark szomszédságában volt egy gyógyfürdő? Vagy hogy Royal szállodának hívtak egy gyönyörű épületet a Hal-közhöz közel, és hogy előtte elcsilingelt a villamos?
Mennyire kellett hinni a nagy vörös szélviharnak, hogy ezeket, ne felújítani, megóvni, hanem lerombolni, akarják?
 |
| Most egy szűk utcácska és társasház tartja a derékszöget, ehelyett az patinás ív helyett. |
