"Farmorama" helyett inkább légy padawan

Az angolórákon oly sokszor emlegetett "Daily routine" olyan kétélű fegyver, amiről azt hisszük, hogy kell nekünk, értünk van, hogy mértéket szabjon a napjainknak.
A rutin nagypályása: feleség az ötvenes évek Amerikájából.
Amilyen boldogan vetjük bele magunkat abba a jóérzésbe, hogy megtaláltuk a számításunk, mederben folyunk, úgy el is hatalmasodik és idővel megfojt és elodázhatatlanná teszi azt a lépést, hogy valamit változtassunk az életünkön. Úgy mint: nem nézegetni céltalanul állatos videókat, hiába aranyos, nem visz előre, fél órát merengeni a kávém felett (a semmi doboz nem ilyen időigényes), teaivással és képregény olvasással elodázni az utált mosogatást...stb. mindenkinek megvan a keresztje, nem kell bemutatni a sötét oldalt.
Mint a takarítás: ha kihordjuk a szemetet, beleülünk a tér közepébe és örülünk a ürességnek. Most talán megtölthetjük néhány értékes dologgal, az eljövendő sok salak mellett.  
Jack Canfield mondta, hogy egy egészségesen működő ember olyan szokásokat alakít ki, ha kell formál és hagy el, ami épülésére szolgálhat. A rutin nem az ellenségünk, csupán nem szabad hagyni, hogy a haszontalan dolgok megcsontosodjanak. Ki dönti el? Ugyan már, tudjuk mi jól ,de olyan szépen tudunk a lelkiismeretünknek ködösíteni.  
Huncutul van ám kitalálva az emberi elme. Mindig a biztonságra, állandóságra, egy nyugvópontra vágyik. Viszont hálátlan, mert ha eléri, elkezd leereszteni és élvezi a tespedést, mert lusta a lelkem. Szeret bambulni a tv előtt, bárgyú játékokkal játszani, összességében elhessegetni minden ingert,mert oly jó kicsit kikapcsolni. Csak nehogy úgy is maradjunk.
Az, hogy mindig valami ujjat keresünk, hogy tanulunk, változtatunk, megment attól hogy sóhajtozzunk, hogy elkezdjük az agyunkat ürességeken járatni, minimumon vegetálni.
Most kitaláltam, hogy vissza akarok a 2005-ben festéssel elnyomott kerámiához jutni valami úton módon. Kályhacsempe készítő mestert kerestem és találtam, aki meg tud tanítani a mesterségére. Várakozó állásponton van az ügy, mert nem tudtunk időpontot találni a nagy találkozáshoz, de ami biztos, elfogadott padawanjának (tanítvány-> csajoknak, Star Wars analfabétáknak mondom). A többit meg meglátjuk.  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája