Az év első munkanapján eleredt a hó
Az adminisztrációs felhajtást az évvége körül egy kis írással vezetem le, második otthonomban, az irodában, közeledik a munkanap vége, nemsokára 7 óra.
Kint csodálatos fehér a park, ma esett az első hó Debrecenre. Ahogy sejtettem, reggel úgy mentem munkába, hogy csak a lábam fogta fel a feladat súlyát, az agyam sajnos még mindig szüneten van.
Pedig már kezdtem kicsit szégyenkezni a tespedés miatt, igazán nem panaszkodhatom, jutott idő mindenre. Volt benne egy kis mozi, egy kis családozás, kiskarácsony, egy kirándulás Komáromba, játékeste.
De ahogy P. is észrevette már magán, rá kellett jönnöm, én is hasonló vagyok: ha sok dolgom van sokkal koncentráltabb vagyok és nem tisztelem a szabadidőt annyira, hogy értelmes dologgal töltsem ki.
Lássuk csak 2 hét: ennyi idő alatt formába lehet önteni egy jó regényt, megírni egy szakdolgozat lényegi tartalmát, összerakni a saját kiállításom festészeti anyagát, elfogadhatóan megtanulni egy idegen nyelv alapjait, teljes felújítást lehet végezni egy lakáson. Biztosan te is tudnál még 10 dolgot mondani.
De karikát kell formálnom a mutató és hüvelykujjamból és bevallani magamnak, hogy egy lusta disznó voltam.
Na bumm, akkor mi van? Olvasnivaló, kávé, elfekvő karácsonyi maradék volt, akkor nem lehet baj. 2 olyan könyv is a kezembe akadt, ami elemzi a kutyák társas életét velünk kétlábúakkal és faltam őket.
Belegárgyultam abba, hogy nekem kell egy kiskutya. Akkor kezdődött, amikor egy hónapja megláttam egy menhelyen egy csivavát, akkor már elvitték mire beadtam a jelentkezésem.
Kerestem, kutattam, végigkérdeztem tenyésztőket, találtam szaporító állomásokat tömegtermelésre, átnyálaztam a menhelyeket, fajtamentő szervezeteket, és végül megtaláltam.
A héten tanultam ezt a szót: gazdisodik a mi kis csendes, félszemű kiskutyánk, akit egy nagyon jószándékú hölgytől fogunk elhozni.
Más vásárolni megy hobbyból, jóérzésből: ő ha elhagyott állatot talál, akkor befogadja és keres neki új otthont. Magán menhely az udvaron, a házban. Nagyon szép dolognak tartom.
Emőkét (csak magamban hívom így, amúgy Emily) is így találták meg egy éve Hajdúböszörményben. Csak azt tudom elképzelni, hogy a gazdája valamilyen balesetet, bántást okozott szegénynek és nem bírta nézni a "művét" minden nap, hogy az a drága egy szemmel pislog rá. Amúgy ilyen szép kiskutyát nem tennének ki az utcára. Tizenéves korom óta vágyom arra, hogy ilyen pöttömházi benne legyen az életteremben nap mint nap. A fajta miatt végignéztem számtalan bajos esetet feldolgozó videót, de minden alkalommal a kutya volt az ember félreérthető/meggondolatlan vezetésének az áldozata.
Mert, hiába akkora csak mint egy hízott patkány, az emberi tenyésztésnek köszönhetően még mindig kutya.
Szabad időmben tervezgetem, hogy miként szorítom be a napirendbe, rájöttem, hogy rossz oldalról nézem a dolgot:ez a kiskutya megtanít arra, hogy hogyan gazdálkodjak jobban azzal az idővel, amit eddig nem használtam fel produktívan. Vagyis ő tesz szívességet nekem, hogy meglássam a mindenkor jelenlévő pillanatot.
Reggeli ugrabugra, séta, munka utáni örömködés, séta, buksi cirógatás alvás előtt... jaaaaaj alig várom.
Kint csodálatos fehér a park, ma esett az első hó Debrecenre. Ahogy sejtettem, reggel úgy mentem munkába, hogy csak a lábam fogta fel a feladat súlyát, az agyam sajnos még mindig szüneten van.
Pedig már kezdtem kicsit szégyenkezni a tespedés miatt, igazán nem panaszkodhatom, jutott idő mindenre. Volt benne egy kis mozi, egy kis családozás, kiskarácsony, egy kirándulás Komáromba, játékeste.
De ahogy P. is észrevette már magán, rá kellett jönnöm, én is hasonló vagyok: ha sok dolgom van sokkal koncentráltabb vagyok és nem tisztelem a szabadidőt annyira, hogy értelmes dologgal töltsem ki.
Lássuk csak 2 hét: ennyi idő alatt formába lehet önteni egy jó regényt, megírni egy szakdolgozat lényegi tartalmát, összerakni a saját kiállításom festészeti anyagát, elfogadhatóan megtanulni egy idegen nyelv alapjait, teljes felújítást lehet végezni egy lakáson. Biztosan te is tudnál még 10 dolgot mondani.
De karikát kell formálnom a mutató és hüvelykujjamból és bevallani magamnak, hogy egy lusta disznó voltam.
Na bumm, akkor mi van? Olvasnivaló, kávé, elfekvő karácsonyi maradék volt, akkor nem lehet baj. 2 olyan könyv is a kezembe akadt, ami elemzi a kutyák társas életét velünk kétlábúakkal és faltam őket.
Belegárgyultam abba, hogy nekem kell egy kiskutya. Akkor kezdődött, amikor egy hónapja megláttam egy menhelyen egy csivavát, akkor már elvitték mire beadtam a jelentkezésem.
Kerestem, kutattam, végigkérdeztem tenyésztőket, találtam szaporító állomásokat tömegtermelésre, átnyálaztam a menhelyeket, fajtamentő szervezeteket, és végül megtaláltam.
A héten tanultam ezt a szót: gazdisodik a mi kis csendes, félszemű kiskutyánk, akit egy nagyon jószándékú hölgytől fogunk elhozni.
Más vásárolni megy hobbyból, jóérzésből: ő ha elhagyott állatot talál, akkor befogadja és keres neki új otthont. Magán menhely az udvaron, a házban. Nagyon szép dolognak tartom.
Emőkét (csak magamban hívom így, amúgy Emily) is így találták meg egy éve Hajdúböszörményben. Csak azt tudom elképzelni, hogy a gazdája valamilyen balesetet, bántást okozott szegénynek és nem bírta nézni a "művét" minden nap, hogy az a drága egy szemmel pislog rá. Amúgy ilyen szép kiskutyát nem tennének ki az utcára. Tizenéves korom óta vágyom arra, hogy ilyen pöttömházi benne legyen az életteremben nap mint nap. A fajta miatt végignéztem számtalan bajos esetet feldolgozó videót, de minden alkalommal a kutya volt az ember félreérthető/meggondolatlan vezetésének az áldozata.
Mert, hiába akkora csak mint egy hízott patkány, az emberi tenyésztésnek köszönhetően még mindig kutya.
Szabad időmben tervezgetem, hogy miként szorítom be a napirendbe, rájöttem, hogy rossz oldalról nézem a dolgot:ez a kiskutya megtanít arra, hogy hogyan gazdálkodjak jobban azzal az idővel, amit eddig nem használtam fel produktívan. Vagyis ő tesz szívességet nekem, hogy meglássam a mindenkor jelenlévő pillanatot.
Reggeli ugrabugra, séta, munka utáni örömködés, séta, buksi cirógatás alvás előtt... jaaaaaj alig várom.
