The vow: Az amnézia feldolgozása szappanoperás klisék nélkül
Tudom, csak 2 és fél évet késtem a véleményemmel, de ilyenre nem ülünk be megnézni.
Amennyire elkap a sikító frász a bugyuta tévéműsoroktól, olyan meglepetés ért múlt vasárnap. Sajnos jellemző kis párosunkra, hogy a szórakoztató ipar két végpontját tartjuk érdekesnek.
P. rajong azokért az old school akció filmekért, ami engem nevetésre ingerel, főleg, mikor megszólal egy magányos szaxofon az éjszakában, vagy mindig van egy gonosz arcú, össze nem téveszthető fő gonosz és nem hiányozhatnak a keleti harcművészetet művelő nyugati férfiak, pl. Dolph Laugen, Nico, alias Stephen Segal. Annyira 90-es évek!
Nekem főzőműsorok fétisem van és minden olyan adás, ami nélkülözi a tömegízlést, kincseket lehet találni. Különös tekintettel kerülöm a romantikus adásokat (több kárt okoznak, mint kielégülést a fejekben), de belefutottam egybe. Az utóbbi néhány évben nem tudott egy ilyen film sem odaszögezni a tv elé annyira, hogy tartogassam a pisit a reklámszünetig.
Néhány éves darabról van szó, nem lehetett olyan kasszarobbantó, ha már most láthattam. Még emlékszem amikor láttuk az előzetesét, gondoltam magamban: Ne szívassatok már, nem szégyellitek magatok, hogy a legsablonosabb klisére akartok még egy limonádét gyártani??? Mit ád ég, még igaz történet is az alapja. Nem akarjátok esetleg elmondani, hogy könyvadaptáció is?
De megcsinálták és élvezhetően. Fújoltak rá a hipszter, filmes entellektüellek, akik mindenre csak húzzák a szájukat, de nekem működött és szívesen néztem.
Persze volt némi kétségem afelől, hogy Rachel Mcadams tényleg szobrász e, de ez részletkérdés, nem szobrász, színésznő. Nem bírták ki, néhány általánosságot szájba kell rágni, de nem zavaró. Egy szó mint száz, cukik voltak együtt.
Próbálok úgy beszélni, hogy ne rontsam az élvezhetőséget, ha úgy döntesz megnézed.
Adott egy pár, fiatal házasok. Olyan a kapcsoltuk, amit a pár terapeuták csak eléd vetíthetnek. Mindkettő megtalálja a hivatását, a másik segít neki, hogy kiteljesíthesse önmagát. Nap közben azt végzik és este pedig hazamennek, a párdarabjukhoz aki mindig izgalmas és csodálatos. Giccsesen tökéletes az életük. Ekkor történik egy baleset és a lány utolsó öt éve kiesik az agyából, visszakerül abba az élethelyzetbe, amiből kinőtte magát a jelenlegi élete.
Teljes film.
Itt kezdődik az igazi kemény dolog. Nem azt a klisét fogod végig nézni, ahogy újra elnyeri a lovag szíve hölgyének bizalmát, hanem annyira durván végigvezet azon a folyamaton, ahogy a lány görcsösen kapaszkodik az ismert dolgaihoz, a régi életéhez, amiben a férjének semmi helye és őt fokozatosan kiírja a mindennapjaiból. A pasi próbálja a helyzetet először megmenteni, de belefárad, hogy a felesége a volt vőlegényére izgul, hogy nem ismeri a családját és viszont. Feladja, elválnak.
Szókratész megmondta, hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. Viszont a döntéseid vihetnek ugyanabba az irányba. Mert attól, hogy a kakát bekötik egy szatén szalaggal, attól ugyanúgy fog bűzleni, hiába telik el 5 év. A lány rájön ezekre az anomáliákra és habár nem emlékszik hogy reagált legutóbb, meghozza a nagyon hasonló döntését: tipli a családtól és a ráerőltetett egyetemtől. Megint.
Belemehetnék, hogy az emberi kapcsolatok rétegei mennyire jól átjöttek, de ezt látni kell.
Apropó, Chaning Tatum Magic Mike című filmjét azóta sem láttam.
Látjátok, egy alsóneműs szépfiú is (táncosból, modellből küzdötte fel magát) magasba juthat, itt már nem őt néztük, hanem a játékát, ami engem meggyőzött.
Amennyire elkap a sikító frász a bugyuta tévéműsoroktól, olyan meglepetés ért múlt vasárnap. Sajnos jellemző kis párosunkra, hogy a szórakoztató ipar két végpontját tartjuk érdekesnek.
P. rajong azokért az old school akció filmekért, ami engem nevetésre ingerel, főleg, mikor megszólal egy magányos szaxofon az éjszakában, vagy mindig van egy gonosz arcú, össze nem téveszthető fő gonosz és nem hiányozhatnak a keleti harcművészetet művelő nyugati férfiak, pl. Dolph Laugen, Nico, alias Stephen Segal. Annyira 90-es évek!
Nekem főzőműsorok fétisem van és minden olyan adás, ami nélkülözi a tömegízlést, kincseket lehet találni. Különös tekintettel kerülöm a romantikus adásokat (több kárt okoznak, mint kielégülést a fejekben), de belefutottam egybe. Az utóbbi néhány évben nem tudott egy ilyen film sem odaszögezni a tv elé annyira, hogy tartogassam a pisit a reklámszünetig.
Néhány éves darabról van szó, nem lehetett olyan kasszarobbantó, ha már most láthattam. Még emlékszem amikor láttuk az előzetesét, gondoltam magamban: Ne szívassatok már, nem szégyellitek magatok, hogy a legsablonosabb klisére akartok még egy limonádét gyártani??? Mit ád ég, még igaz történet is az alapja. Nem akarjátok esetleg elmondani, hogy könyvadaptáció is?
De megcsinálták és élvezhetően. Fújoltak rá a hipszter, filmes entellektüellek, akik mindenre csak húzzák a szájukat, de nekem működött és szívesen néztem.Persze volt némi kétségem afelől, hogy Rachel Mcadams tényleg szobrász e, de ez részletkérdés, nem szobrász, színésznő. Nem bírták ki, néhány általánosságot szájba kell rágni, de nem zavaró. Egy szó mint száz, cukik voltak együtt.
Próbálok úgy beszélni, hogy ne rontsam az élvezhetőséget, ha úgy döntesz megnézed.
Adott egy pár, fiatal házasok. Olyan a kapcsoltuk, amit a pár terapeuták csak eléd vetíthetnek. Mindkettő megtalálja a hivatását, a másik segít neki, hogy kiteljesíthesse önmagát. Nap közben azt végzik és este pedig hazamennek, a párdarabjukhoz aki mindig izgalmas és csodálatos. Giccsesen tökéletes az életük. Ekkor történik egy baleset és a lány utolsó öt éve kiesik az agyából, visszakerül abba az élethelyzetbe, amiből kinőtte magát a jelenlegi élete.
Teljes film.
Itt kezdődik az igazi kemény dolog. Nem azt a klisét fogod végig nézni, ahogy újra elnyeri a lovag szíve hölgyének bizalmát, hanem annyira durván végigvezet azon a folyamaton, ahogy a lány görcsösen kapaszkodik az ismert dolgaihoz, a régi életéhez, amiben a férjének semmi helye és őt fokozatosan kiírja a mindennapjaiból. A pasi próbálja a helyzetet először megmenteni, de belefárad, hogy a felesége a volt vőlegényére izgul, hogy nem ismeri a családját és viszont. Feladja, elválnak.
Szókratész megmondta, hogy kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. Viszont a döntéseid vihetnek ugyanabba az irányba. Mert attól, hogy a kakát bekötik egy szatén szalaggal, attól ugyanúgy fog bűzleni, hiába telik el 5 év. A lány rájön ezekre az anomáliákra és habár nem emlékszik hogy reagált legutóbb, meghozza a nagyon hasonló döntését: tipli a családtól és a ráerőltetett egyetemtől. Megint.
Belemehetnék, hogy az emberi kapcsolatok rétegei mennyire jól átjöttek, de ezt látni kell.
Apropó, Chaning Tatum Magic Mike című filmjét azóta sem láttam.
Látjátok, egy alsóneműs szépfiú is (táncosból, modellből küzdötte fel magát) magasba juthat, itt már nem őt néztük, hanem a játékát, ami engem meggyőzött.
