Ruhanézőben

Miután a debreceni helyszínek végképp elkedvetlenítettek a házasodást követő ereszd el a hajamtól, valami nyugalmasabb után nézek.
Mennyire lelkiismeretes vendéglátó és esküvő szervező az, aki 3. hete nem válaszol az árajánlat kérő telefonokra és e-mailekre?
Meg engedheti magának valaki ezt a viselkedést?
(Mindenki, akinek nem kell utcán járkálva sepregetni láthatósági mellényben, hálás azért, hogy benne maradhat a nagy piramisjátékban, amit a nyugdíjáért játszik. Apropó, P. felhomályosított tegnap, hogy jobb ha nem is álmodozok ilyesmiről, mert töredékét sem kapjuk kézhez.)   

Nekem az is furcsa, hogy a vendéglátó helyek nem tartanak egy embert azért, hogy ott üljön egy telefon mellett. Így lehet azt a viccet megjátszani 2014-ben, hogy többször nem veszik fel az érdeklődőnek a telefont. Én rá tudtam magam szokatni, hogy a telefon nem csöröghet 3-nál többet, mert a piac és az ügyfél NEM VÁR. De egy nagy hotelnek túl nagy beruházás venni egy mobilt, hogy azon is elérhessék a birkák, akikből élnek.
Ez volt a Thermal Hotel Balmazújvárosban. Csak hogy tudjatok róla, kedves programszervezők, így bánnak az érdeklődőkkel. A Hotel Lyceum addig beszélgetett velünk, amíg fel nem vezettük, hogy nem akarunk óránként 180.000 Ft-ot fizetni,csak azért, mert valaki kikér egy ásványvizet éjjel 2 után.

Pihentetjük a dolgot egy ideig, remélhetőleg megtalál minket egy elszólásból vagy ajánlásból.
Nos, a ruházkodással kapcsolatban, P.-nek megvettük még a kapcsolatunk első pár hónapjában egy szép makkos cipőt. Nagyon jól áll neki. Kimondatlanul is erre az alkalomra gondoltunk: Jó lesz ide is!
Úgy döntöttem, hogy internetről rendelem meg a ruhámat. Rám szabják, megérkezik egy szép dobozban, elszöszmötölnek vele egy hónapig amíg ideér a világ túl sarkáról. Nem utolsó sorban, teljesen elfogadható áron.
A munkahelyen van egy szúrós természetű, de nagyon jó szándékú néni, akinek a netes rendeléshez csak ennyi volt a hozzáfűznivalója:  - Remélem olyan fazont választ, ami slankítja!
Igen, gondolkodtam habos csodákban, de a kis vészcsengő megszólalt az agyamban és úgy kerestem, mint, amit egyszer olvastam a nyár folyamán: Úgy öltözz, amilyen tested van, nem pedig úgy, amilyen testet szeretnél.
Ezzel amim van, elégedett vagyok, elégedett vele a párom is. Többször mondogattam családi körben, hogy nem a ruha fazonja a kérdés, hanem az, hogy végig tudom e enni benne az esküvői menüt?
  
Megnézegethetem, más milyet kapott, mert mindig vannak szerencsére tőlem precízebb menyasszonyok, akiknek csak ez a dolga és minden cérnaszálat és elütött öltést dokumentálnia kell. Engem nem érdekel az ilyesmi a többi 98% megfelel és azt is látom. A rosszat és a jót is elolvashatom.
Világszinten jó látni ki hogyan ünnepel és ilyenkor mindig azt érzem, hogy mindannyian egyek vagyunk, egy dologra készülünk.   
Néhány ruhát kiválogattam, képen és a valóságban. Ezeket mind a szalonokban kínált bérlésének töredékéért lehet megvenni. A sajátomat babonából nem mutatom meg itt.A kis szalagokról lehet látni, hogy az oldal a lightinthebox.com.






 




Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája