Ahoy! Folyóra fel!

A rendhagyó lakhelyek sorozatom x-dik részében a lakhatásra alkalmas hajó keresésem osztom meg a nagyérdeművel.
Mindenek előtt leszögezem: nem tudom hogyan lehet egy hajóban elképzelni a családi életet. Legalábbis nem úgy ahogyan először találkoztam a témával még réges-régen Lyonban.
A Rhone parti sétányon magányos postaládák álltak közel a folyóparthoz. Nem tudtam mire vélni, de amikor közelebb mentünk, akkor láttam meg a kövezett kis utakat, majd a lépcsőt egészen a hajótestig. Józan paraszti ésszel azt gondoltam, hogy mekkora hülyeség, éppen a röghöz kötéssel lenyisszantották a dolog szabadság illúzióját. Ahol már postaládád van, ott vagy és kész.
Belegondolva: gyerekeid vannak, iskolába kell járniuk, te dolgozóban vagy. Egyszerűen nem teheted meg azt, hogy felhúzd a horgonyt és végigcsordogálva a folyón kiköss máshol. Nem vagy Johnny Depp féle vándor cigány a Csokoládéból. Akkor miért van hajód?

Egyrészt, mert sokkal olcsóbb az ára és a fenntartása mint egy azonos négyzetméterrel bíró lakás rezsije, vagy vételára. Nincs közös költség, bár biztosan kitalált a városok vezetősége valamilyen adót, díjat, hogy a folyóparton pecózhatsz.
Másrészt, a karbantartás kimerül abban, hogy néha lefested a külső burkolatot és leküldesz egy búvárt, hogy takarítsa meg a kagylóktól, feltéve ha sokáig akarod használni.
Mit kapsz? Egy olyan lakhelyet, aminek garantáltan csendesebb a környéke, mint akármelyik városi lakásnak, baromi jó kilátást, olyan képeslapokra illőt minden este. Ami a legjobb (szerintem) tavasztól őszig élvezheted a szabadtéri, folyóparti étkezést, grillezést, alukát délután stb.        

A lakóhajók másik fajtája a vándor lelkeknek szól, akik szeretik hallani ahogy suhannak a vízen. Nem is állandó ott élésre szól.
Északon, németalföld népénél és az angoloknál ismertem meg az ún."narrow" keskeny hajókat. Keskeny csatorna, keskeny hajó.
Előtte tudtam meg, hogy mivel a franciáknál is kiterjedt a csatornahálózat, ott is vannak ilyen szépségek, nem csak azok a hombárok, amik állandó lakhatásra szolgálnak.
A folyami hajózás azért szimpatikus, mert nincs benne akkora kockázat, mint a nyílt vízi, tengeri hajózásnál, mégis kaland.
Csendes, elmélázó pihenésre alkalmas, amikor nincs más csak Te és a megélt pillanat. Mi lehet pihentetőbb? Fiatalként szabadságolásra, idősként nyári, szezonkalandozásra hív.

Magyarország vízrajza olyan gazdag, Nem értem, miért ne lehetne kis merülésű és méretű hajókkal kényelmesen elfurikázni rajta? Persze északon ez irányított, zsilipekkel szabályozott rendszer, nincs sodrása. Hmmm azt hiszem megválaszoltam a saját kérdésem.  
Akkor csak kuriózumként megmutatnék néhány hajó berendezést. Ráestem a kicsi, 2 személyt ellátó hajókra, nagyon szépen meg lehet oldani a kialakítást, ha vesszük a fáradtságot..legfőképpen pénzt.
Elbagatellizálva nem más, mint egy hegyes fém teknő, hátul motor, a teknő felett ráépítve a teteje. Fáj a szívem egyért.    



Még vállalkozás céljára is alkalmas!












Akinek számolatlanul áll rendelkezésre a della lovéria















Emlékeztetőként: lehetnénk hajós nemzet

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája