Le Café de Capucine

Igen, ez egy szlogen, felkiáltójellel a végén. A Schobert klánról ebben az országban mindenkinek meg van a véleménye.  Nem minden dologgal értek egyet amit csinálnak, viszont nem tudom elvitatni tőlük, hogy amikor még a kutya sem mondta nekem, hogy kedvesem, te vastagon vagy szép, akkor az általuk közölt étrenddel fogytam le. Persze, sohasem vágytam 50 kiló lenni, egy egészséges túlsúly az én álmom. Ami épp elég, hogy segítsen könnyebben kihúzni egy betegséget, ha épp arra van szükség, de nem zavarja a közérzeted. 2004-ben volt az a pont amikor eldöntöttem, hogy elég, azóta szinten tartom magam. Nem egy modell forma, fokhagyma fenékkel, de nekem pont jó. A testvérem elhívott a hétvégén tartandó közös tornára, magával Rubi Rékával (ahogy ő nevezi). Tudtam, hogy nem tud senkivel elmenni, nem tudta hova kell menni, kíváncsi is voltam és megszólalt bennem a bűntudat, hogy rég mozgattam át magam a napi sporton kívül: igent mondtam. 2 nap távlatából, mikor a 4.emeletre nemhogy felmen...

Harmadik éve próbálkozom a negyedik emeleti galambok által bitorolt övezetben kertészeti tevékenységet mimelni.Első évben belekotlottak a paradicsom növénykém közepébe, letörve minden lágy szárat, abba, ami kibirta a költözést Berettyóújfaluból, a diploma és a szakácsképzés miatti nemtörődömséget. Második évben próbálkoztam valameddig, de ott meg egy egy hetes kora nyári szünet száritott ki mindent. Tudom, vizadagolós tároló. Ahogy visszaemlékszem, akkor meghalni sem nagyon volt idő, nemhogy vizadagolós kutyafülét venni indulás előtt. Bizonyitandó: az egy hetes tengerparti mókára papucs nélkül mentem. Odáig nem terjedt a kapacitás...mai napig nincs. De soha ne mondd, hogy soha. Tavalyi évben, akkor is rapid módon kellett tortát vinnünk egy családi eseményre, megálltunk a nagy csúnya hiperben és pironkodva bár, de vettünk egy tortát, aminek malomkeréknyi nagy hodály volt a védője. Nem értettem akkor, hogy miért kell a 10 és a 30 szeletes tortát is ugyanakkora dögbe csomagolni, iszony...

Az angol vidék számomra mindig is egy varázslatos, buja ökoszisztéma képét fogja nyújtani. Ha nem is vagytok félős érzetűek a közelgő zombiháború (vigyázat, sarkítás!) miatt, nézzétek meg a természetfilm miatt. Ez a film az angol vidéket egy természetfilmes hölgy szemével járja végig: egy farmer lánya visszaköltözik a szülői házba és szembesül azzal, hogy bizony ami egész életében technikailag adott volt, el fog tűnni. Mi is kedves? Ja igen, a gépek erejével, műtrágyák miatt burjánzó zöldségek, a vágóállatok gyári előállítása. Ez a nő vesz egy nagy levegőt, igenis tudomást vesz erről, nem él a strucc-effektussal. Megkérdezi, hogy akkor mi vár rá? Tehet e hozzá a szülei farmjához, most 2014-ben? A válasz, igen. A film az ún. permakultúrás gondolkodásmódot, tervezési elvet népszerűsíti és példákon keresztül végigvezeti az átlagembert a főbb pontjain. Nagyon szimpatikusnak gondolom ezt, mert megfigyelő és értelmes hozzáállás esetén a természetes folyamatok dolgoznak helyettünk. ...

A vasárnap ágyon elnyúló, növényültetős nyugalomjátékká nőtte ki magát, olyanná, amikor mindennek utána tudsz nézni, ami húzódik a napjaidban, pedig vágysz rá. Ilyenek nekem az alternativ épitészetben való álmodozás. Nem tudom, hogyan fogom kibeszélni, hogy nekem ilyen, pontosan ilyen kell, szerintem a kompromisszum mértéke P. agyában nem ilyen szines és kerek, mint ez a ház. Mondjuk már megszületett a megoldás: egy lezárható, külön életet élő felső szint, ahova minden olyat elhurcolhatok, amit szándékozom megalkotni, barkácsolni, felújitani. Olyan testes metafóra ez a csapóajtó...bár szivemből becsülendő, hogy az ilyetén igényeim nem csak lesajnálva vannak. Szeretem érte, hogy elvisel. Gondoltam megmutatom a kedvencem, az ún. "Laughing House" nevet kapta,  a konyhaablakai után. Ez a házikó Amérikában van, egy oregoni cob épitő szervezet, a Cob Cottage Company mintapéldánya, amolyan etalon. Nem találtam a hatalmas interneten egy egzakt kimutatást erről a házról,...

Persze a szagok jelenléte a pop-cornra korlátozódott, de a tobzódó, meseszerű, giccses festményekbe áthajló bugyirózsaszín, bájos aranykor..ezek huszárosan állják a sarat. Infantilis és a huszadik század elejében nagy elégedettséggel vájkáló érdeklődésem, hatalmasat ugrott az előző alkalommal a moziszékben, amikor rájöttem, van ilyen film. A korszak, a karakterek, a történet, amire biztosan szaladok a moziba. Sajnos nem követem a kortárs film alakulását, csak akkor kapok betekintést mi van, ha eljutunk és reklámoznak nekünk. Tudom, nem lehet burokban élni, viszont megtörtént az velem, amit egy újságíró megírt a kritikájában. Irigyli azt a tudatlant, aki ilyen remekművön keresztül ismerkedhet meg a maestroval: ez volt az első találkozásom Wes Anderson munkásságával. Eddig valahogy kimaradt, de pótolandó. M. Gustave itt is szaval Nem akarom elmondani a történetet, csak azokat  a momentumokat, amik a szívem melengették: > Ralph gentleman, dzsigoló, diszkrét, nagyvonalú, gy...

Mintha ez a hét nem akart volna véget érni. Mindig csak a következő napig, a következő ügyfélig, a következő feladatig tartott a gondolatom. Londoni kultúrnagykövetem jelentette, hogy a napsütésre való tekintettel, a British Museum tovább tartja nyitva kapuit, hogy örvendeztesse a kutyás, szvetteres lakosságot. Debrecenben utazási vásárt tartottak, látható a tavaszi tárlat, nemsokára megünneplik a csokoládéünnepet 2. alkalommal...annyira jó ez a pezsgés. DE a hab a tortán, a zizegő természet elhozta a vágyat nem csak bennem (mindig jelen van időjárástól független), az emberben is, hogy pakoljunk össze és tűnjünk el néhány napra. Május1, bizony egy nagyon hooosszú hétvége lesz, ha jól számolom, 4 nap. Az egyetlen opciót választottuk, ahova vágyunk, a Badacsony, Tapolca. Találtunk egy ócsó szállást, egy temető szomszédságában. Ez az apróság nem volt benne a prospektusban, de mindenki dicsérte a hozzáértésüket, a drága szállodákat lepipálva. A Malom tó gyalog is közel van és amúgy se...

Nem tudom ezt az embert, ezt a látásmódot jobban promotálni. Annyira kedves képeket készitett, hogy néhányukat közülük mindig a szemem közelében akarok tartani. Felkerültek az iroda falára és mindig jó kedvem lesz tőlük. A szabadidőmet, sőt az ún. "üresjáratokat" (ami nem üres, mert ilyenkor tájékozódom a világ folyásáról) is azzal szoktam tölteni hogy a világ minden pontjáról műalkotásokat nézek. Fotó, épitészet, grafika, festészet...voltaképpen akármi. Ebből a szokásomból táplálkozik az a több 10.000 kép jelenléte, amely a számitógépem minden zugában megbújnak. De nagyon kevés olyan van, amit egyszer futólag látok és onnantól kezdve kutatom, keresem. Ezek ilyen képek, mert a gyermekkor minden játszmája, játéka, furasága, öröme rajta van. A honlapja, ha elcsodálkoznál rajta, hogy miből vette azt a bordeaux-i házat, ahol neveli a múzsákat. Ez a kedvenc...

Egyszerű és csodálatos felnézni néha az égre . Olvasok egy könyvet arról, hogy egy remetével beszélgetnek az orosz tajgán, hogy a szeme hozzászokott az éjszakai holdfényhez és tökéletesen elég mindenhez, hogy receptorai kikapcsoltak és nem fázik a hideg teleken. Valami egészen más lelkiállapotban van az az ember, aki úgy nőtt fel hogy, együtt zizeg mindennel, ami körülveszi. Olyan távol állhat tőle minden ami minket alkot. Majomparádénak tűnhet. A napokban este autóztunk hazafele, amikor megálltunk. Előtte is néztem a holdat, akkor kipattantam és elkezdtem visszafele futni az út mentén. A semmi közepén, ahol autók csak valami ormótlan, hangos, egyáltalán nem barátságos masinának látszanak, valami megmozdult az agyamban. Eleinte csak a sápadt narancs gömb volt az egyetlen és nagyon kevés fény, de ahogy távolodtam az autótól, megszűntek a a technokrata világ hangjai és átvette a szél és a fák lombja. Egyre tisztábban kivettem a formákat, a hold fényében láttam.  Csodálatosan szé...

Az elmúlt időszakban valahogy eltávolodtam ettől a kis világtól. Nem szándékosan és igyekszem minél hamarabb visszatalálni. Az is benne lehet, hogy igyekszem a munkahelyemen a legjobbat adni. Adnom kell és szivesen adok. De nincs több. Örülök, hogyha idekucorodhatok és adhatok az álmaimnak egy kis infúziót, hogy ne sorvadjanak el teljesen. Kitartok az ember és a természet összhangjáról mondott gondolatok mellett, hiszem, hogy a sok napsütés, az otthon felejtett sapka, sál hatással lesz az enerváltságunkra is. Fejben irok ide, az elkövetkező recept hetek óta vár, hogy bemutatkozhasson. Ez a blog nem csak az épitészeti, művészeti szösszenetek tárháza, hanem főzéssel is foglalkozik. Ezért Capucine Kávéháza. Dr. Saly Noémi megtanitotta a múltkor, hogy kávéházi étkeztetés alatt öles buktákat és szép szendvicseket érthetünk, nem a bécsi divat szerinti kávézó-cukrászda kombinációt. Mindig szimpatizáltam az egyszerű ételekkel, rövid kis életemben nem azokra a kajálásokra emlékszem pontosan,...

Nem rejtettem sohasem véka alá azt, hogy a debreceni mikrofilmtár nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szeressek itt lakni, hogy találjak szépet és értéket ebben a városban. Nem ilyen lelkülettel költöztem ide vissza 2 éve. A múltkor megláttam az egyik félreeső polcon egy fényképalbumot, amire az volt felfirkantva: Műemlékek. Hogy nem láttam még eddig? Viszont amint a munkám elvégeztem (na jó bevallom, még közben is) rárepültem és annyira hangulatos, néhol piszkosan is kedves város volt régen Debrecen. Az agyam behelyettesiti a mostani épületeket és csak ingatja a fejét. Az ott dolgozók, köztük egy helytörténész bácsi azt szokta az ilyen aranykorra révedező dohogásaimra mondani, hogy szükség volt rá. A háborús bombázások után az emberek sousterrain-ekben, alagsori lakásokban laktak. Sem nem egészségesnek, sem túl élhetőnek nem gondolják, a kevés fény, a beszoruló pára miatt. Más sajnos nem maradt. Kicsit ilyenkor elszomorodom a földbe vájt odú, földház éptési utópiám foszlani látszik, de...