Le Café de Capucine

El akartam mesélni hogy jártam múlt vasárnap, perecet sütöttem. A receptleírásoknál "könnyű" kategórába sorolta az a szadista szemét, aki azt felejtette el megemlíteni, hogy kapok a gyúrás és a kelesztés után egy olyan kelt tésztát, ami sodrásnál üreges lesz ami azt jelenti, hogy formázhatatlan, szétesik a kezedben. Nosza, dédnagyanyám fegyvere, a csuda kalácsnyújtófa kikerült hímzett tartójából és megpüfölte, kinyújtotta az előzőleg olyan gondosan elosztott cipócskákat, hogy ha nem is sodrással, felvágással lehessen előre jutni. A kötelező érvénnyel megemlített kifőzés alkalmával a nagy nehezen megformázott perec szerű akármi végképp elveszíti tészta alakját és tyúkbélhez válik hasonlatossá. Minden várakozásod és gusztusod elmegy tőle. Ezután még süsd is meg. Summa summarum, egy 2 órás kelesztő és még 2 órás kifőző és sütő szakasz végén kapsz egy belül élesztő ízű, vagy szénfekete sós süteményt. Szegény P. próbált volna segíteni, de ilyenkor olyan vagyok mint anyukám, ...

 Egész életemben hadi lábon álltam a savanyú káposztával. Akárhányszor bementünk egy vásárcsarnokba, mindig megcsapott az az átható szag, ami nélkül nincs piac: a savanyú káposzta. Maga az erjedés szaga, egy gyermek még édeskés tejbegríz, palacsinta ízvilágának nincs förtelmesebb ezen a teremtett világon. Teltek múltak az évek, a tinédzserkorban minden fogyni akaró (lefedtem a teljes létszámot) nőkezdemény hall a nagyon hatásos egyszersmind derékvonaltól délre szeles időt előidéző káposztaleves diétáról, illetve a savanyú káposzta áldásos méregtelenítő funkciójáról az emberi szervezetben, ami ennek köszönhetően fogyaszt is. Eredmény: csipesszel az orromon, de megeszem és konstatálom, hogy ízre nem rossz. Megint eltelt 10 év és eljutottam odáig, hogy elkezdtem gondolkodni azon, hogy mivel lehet finom, túl a székely és toroskáposztán. A káposztában lévő savak, istenien megpuhítják a húsokat. Anyukámtól tanultam ezt a receptet, további eredete ismeretlen. Nem is nagyon nevezn...

Tudtam már régen is, hogy Degas-nak igaza volt, mikor ezt mondta: "Egy műalkotáshoz elég a fekete és fehér." Ez igaz a szépiára is.

 Ezt ma reggel olvastam és kihúztam magam kávézás közben. Egy terapeuta nyílt levele a női tartásról és a párunk választásának fontosságáról. Legfőképp a saját kislányának írta, de mindannyian valaki más kislányai vagyunk, nekünk is tudnunk kell róla. „Drága Aranybogaram, Édesanyád és én nemrég felütöttük a Google-t egy választ keresve. Félig begépelve a kérdést, kidobta a legnépszerűbb keresések listáját- ez állt a lista tetején: hogyan tartsuk fenn a férfi érdeklődését? Riasztó volt. Számos cikket átfésültem, ami arról adott tanácsokat, hogyan legyél nőies és kívánatos, hogy mikor vigyél neki szendvics helyett inkább sört, és hogyan éreztesd vele okosságát és felsőbbrendűségét. Ez felháborított. Kicsim, nem a te feladatod, nem is volt és soha nem is lesz az, hogy „fenntartsd az érdeklődését.” Kislányom, a te feladatod egyedül csak az, hogy tudd mélyen a lelkedben- ott azon a megingathatatlan, elutasítástól, veszteségtől és egótól zavartalan helyen-, hogy te megér...

Egy megtakarított penny, egy keresett penny. Lehetne szivárvány szőrű pónira hivatkozva trillázni, hogy de jó, hogy elkezdődött hét, viszont ez az állítás csak részben állja meg a helyét. Örülök, hogy levehettem a mamuszt, hogy a hajam valahogy kifésülődött, bepakolhattam a szép kis munkás táskám. Késés nélkül eljutottam a bankom főhadiszállására: Gyanútlanul és felkészületlenül ért az a tény, szabad piac és az egymás alá ígérő pénzintézetek farkas küzdelmében találkozom egy olyan céggel, akik nem hónapokkal, évekkel maradnak le a bankszámlám aktualizálásával. Történt ugyanis, hogy irgum burgum panaszlevelet írtam nekik 2010-ben, hogy haladéktalanul szüntessék meg az általuk kiadott, kéretlen kártyám, mert nem vágyom a budapesti reptér VIP várójára havi potom összegért. Kijelentettem, elfogadták, lezártnak tekintettem a témát. Ma derült ki, a kis huncutok az utóbbi 3 évben 2 db bankkártyát tartottak fenn nekem, amiről sem tudomásom, sem igényem nem volt. Anyagias világban élünk ...

Az internet olyan sok vidám dolog lakhelye, kiscicás videók, receptek, saját magad készíthetsz bútort, szélerőművet, cipőt, vehetsz szalamandrát, aranytömböt....ecetera, mindenki szabja magára. De amikor ilyennel találkozom, nem tudom csak továbbpörgetni. Beszélni kell róla, mutatni kell, mert valakinek, valahol Irakban volt annyi bátorsága, hogy lefényképezte ennek a kislánynak a gyászát és a veszteségét. Becsüljük meg akink van.

Tegnap úgy éreztem magam, mint Justin Timberlake a Just in time-ban: mindenhova futva mentem, mert ha letelik az idő, akkor égszakadás, földindulás lesz. Minden feladatnak a végére értem, nem törtem ki a cipőm sarkát, nem csapott le egy busz sem és mindenki elégedett. Este olyan szívvel mentem haza, hogy márpedig ma este sütök valami olyat, aminek illata betölti a lakást, amit másnap vihetünk reggelinek. Sok idő óta először, most kitúrtam a szilikon muffin formákat a konyhaszekrény aljából. Ez a része az életterünknek, olyan meglepetéssel tud eltölteni, mintha az Indiana Jones féle frigyládát bontogatnám. Ez esetben is találtam egy bontatlan csomag sütiformát, délice felirattal. Jó fogyasztóhoz illően, a kulináris kiokosításom után akartam sütni benne, mindkettő elmaradt mostanáig. Utánanéztem, nincs ilyen alakú formára recept, de még kép sem. Kicsi, sekély, ovális, hullámos szélű. Még a Cora végnapjaiban vettem, sok haszontalan, de tagadhatatlanul bájos konyhai "valamivel...

A délutánok, az olyan hamar bekövetkező esték kedvenc elfoglaltsága számomra az amikor a vízszintesbe érkező és egyből elalvó férfiember mellkasára ejtve magam, tévézhetek. Nem szoktunk ám bambulni előtte, ha nem tetszik, akkor kikapcsolom. DE abban az esetben mikor főzőműsor, River Cottage, Miss Marple, vagy az Victorian/Edwardian farm megy....akkor reszkessetek azok, akik csak úgy szörfözni akarnak mikor reklám van! Egy méltatlanul ismeretlen név a szakácsok között: Chuck Hughes. Lehengerlő  a vehemenciája és hogy mennyire profin, ritmusosan tud főzni. Nem utolsó sorban a receptek is olyanok, amilyeneket én is két pofára ennék, nem csak a vendégei.    Egyetlen percet nem vagyok hajlandó elmulasztani belőle. Egy ilyen műsora alatt született meg a recept gondolata, volt egy jó kezdésű páca, de sokalltam benne a cukrot és az enyémbe belekerült egy kis itóka is, csak is húspuhítás végett..  Pác: 1 dl balzsamecet, 3 evk méz, 1 evk só, 1 dl whisky, 3 nagy gerezd f...

Az új évben sok minden más mellett a testmozgást sem akarom elhanyagolni. Nem akarok iron-woman lenni, sem olyan aki a hasizmával reszeli a sajtot a makarónira, amiből természetesen nem eszik, mert csúnya rossz szénhidrát. Viszont nem követelek sokat magamtól, ha azt állítom feladatnak, hogy az életkoromnak és a testalkatomnak megfelelő ideális súlyra törekszem. Az alábbi kis torna biztosan oldja a feszültséget, elnyújtja az izmokat, bár a csí-t, csak kipisiled.

Nyersfordítás következik: - Mondom neked, az ember és a kutya valószínű összedolgoznak...  -Az Isten szerelmére Trevor, mindig jössz ezel az összeesküvés elmélet marhasággal!

Az elmúlt napjaink érdekes, kétbalkezes jelleget öltöttek. Lehet, hogy nem szoktad úgy érezni, hogy fekete esőfelhő van feletted, mert olyan normális vagy, de tudod, vannak kevésbé szokványos egyedek a társadalmunkban. Például én. Életem egyik legnagyobb fejlődésének érzem, hogy képes voltam a csökkenteni az általam széttört, eltépett, kiöntött, összenyomott használati tárgyak számát az életemben, viszont még mindig vannak olyan hetek, hónapok, hogy az addig kikerült balszerencsés esetek feltorlódnak és egyesült erővel ütnek vissza. Régen szentségeltem, kellemetlenül éreztem magam miatta, mert az iskola, a gyerekkor minden hibádat felerősíti és addig hízlalja, amíg elkezd NEM érdekelni. Sőt jobbat mondok: egy idő után nem csak hogy megszokod, be is építed a személyiségedbe, mert hiba, hiba, de a mi macskánk, elfogadjuk.    Egy éve, kettő éve szintet léptem: elkezdtem megszeretni és kiállni mellette és szórakozni saját magamon. Kiálltam tegnap is magam mellett, hogy bárkiv...

Megöntöztem a laptopot. Egy ideig kevesebbet írok.

A tavalyi év utolsó, lusta napjaiban találkoztam ezzel a kis videóval és 2 markáns érzés köszönt vissza bennem megnézés után: 1. miért nem az ilyen elementárisan egyszerű, JÓ embereket emeli piedesztálra a társadalmunk, miért nem ismerjük a nevét?? 2. miért nem volt sohasem bátorságom így kertészkedni, ahogy ő tette?  Paraszt gyerek vagyok, arra vagyok szocializálva, hogy kapáljak, de ez a római matróna, még ezt is kibekkelte a gyakorlatból.  A gyakorlókertes technika óráknak az volt az egyenes folyománya az életemben, hogy a kertészkedést olyan nehéz és nagyon veszélyes folyamatnak láttam, amit csakis vonalzóval és zsinórmértékkel lehet végezni.  Nem tudom, hogy eddig kiderült e itt, hogy jómagam, bizony nem vagyok az a méricskélős, végiggondolós fajta. De a kertészkedés sem nem bonyolult, sem nem fárasztó, ha ezt a hölgyet nézzük munka közben. Alig várom, hogy földem legyen és kipróbálhassam, már csak összehasonlítási alap gyanánt. Tetszettek a történetei, amit...

Tudtok mire asszociálni? Én is csak bután néztem, mikor ezt hallottam nagymamámtól, amikor eldicsekedtem fiatal lánykoromban, hogy bizony kenyeret sütöttem, 2006-ban. Tömör is volt, kemény is volt, de én csináltam. Nem vagyok a kenyérsütő gép híve, amolyan szobabiciklinek tartom, amit a modern kor aggatott a nyakunkba, olyan címkével, hogy megkímél attól, hogy felemeljük a fenekünk. Látom, még nem világos...a szobabicikli használatával azt az érzetet veszejted el, ami miatt felülsz. Suhanó fák, dombocskák, arany búzamezők, a tudat, hogy szabad vagy. A kenyérsütő gép esti rutinná alacsonyítja azt a nemes folyamatot, ami régen egy nap munkája volt. Vigyázni a kovászra, melengetni a lisztet, átszitálni, dagasztani, átlényegülni a mozdulatok erejében és ritmikájában, izgulni érte, hogy megkel e. Addig gyúrni Krisztus testét, amíg a homlokunkról, a padlásról nem csöpög a víz. Utána eszedbe nem jut kidobni, ha  véletlen megszáradna. Dec 23. sok idő óta egyedül maradtam otthon a ház u...

Keksz lenne a becsületes neve, amolyan gyomorfájós keksz, ami jó tejben, kakaóba mártogatva a mesecsatorna előtt a gyereknek, anyukának a kávéba tunkolva, apunak a dobozos ebéd utáni (amivel természetesen kezdi az étkezést) meglepinek. Ha nagyon puritánnal érezzük ezeket a lapokat, nyomhatunk rá dombornyomott "homemade" feliratot, ahogy a "shabby chic" blogger hölgyemények csinálják 2012 óta. Bevonhatjuk csokoládéval, kipöttyözhetjük céklával pirosított cukormázzal, eljárhatunk vele úgy mint a régi ún. bábos debreceni mézeskaláccsal, faragott huszár, cirádás szív ütőformába nyomkodták a tésztát, leválasztás és sütés után kipingálták. a vásárban árult formák erősen "rusztikusabbak"(ez amolyan diplomatikus szó az igénytelenre), ezek csodálatosak Néhány szemfüles árus megint ráállt, hogy tisztán szentimentális megfontolásból, 50-80 év után elkezdjenek ilyen formákat készíteni. Olyan áron, hogy annyiért én faragom ki inkább, járulékos veszteségként néhá...

Ilyen témában még nem született bejegyzés, viszont annyira feltöltődtem azzal a ténnyel, hogy kitűztem a céljaimat erre az évre, hogy muszáj beszélnem róla. Évek óta írom ezeket a listákat, hol a füzet hátuljába, hol a konyhai "üzenőfalamra", arra a parafa lapra, amire minden olyan képet felteszek, amik erőt adnak, visszamosolygom rájuk és a legfontosabb minden nap végigfutok rajtuk a szememmel. Nem kell nagy dolgokat elképzelni, nem toszkán villa (bár miért is ne?), jacht az öböl vizén, nem is egy Hugo Boss modell. A leltáram a családom képéből áll, ahogy a karácsonyi vásárban fújják a forró kakaót, kiegészült egy év múlva a MI első közös képünkkel, ami aznap készült, amikor először szabadultunk ki a tavaszba a hosszú tél után. Minden nap melenget. Ja és persze az év céljai listám. 2 éve végszónak felírtam, hogy megtalálom az emberem, egy éve munkahelyet akartam találni, az volt a kezdés. Átnéztem, számba vettem, 2013-at és utána rituálisan széttéptem, mert az a villamo...