Séta Debrecen gyomrába
Elképesztő jó délelőttünk volt. Bár még nem nagyon tudunk szembesülni azzal a ténnyel, hogy a belátható jövőben egy egészen más kultúrát ismerhetünk meg, ezért döntöttünk úgy, hogy bemelegítjük az agyunkat néhány útikönyv átböngészésével, könyvtáraztunk!
Mindig szerettem könyvtárba járni, új polcokon böngészni, olyan témákról olyan könyveket olvasni, amiről nem is képzeltem volna, hogy érdekel. Türtőztetni kellett magam, hogy ne nyálazzam át az egész emeletet (különös tekintettel a gasztronómiai polcra) és hogy ne úgy induljunk el a kis piacjáró sétánkra úgy, hogy 10 kilónyi plusz súly lóg a nyakunkban.
Passzívházakkal, marketinggel és egy útikönyvvel megpakolva elindultunk korgó gyomorral a szombati nyüzsgésbe.
Irreális volt a boldogság, az egyszerű napsütés élvezete, a tele kosár friss főznivaló öröme a hazatérő emberek arcán. Gondoltam magamban, az én örömömhöz már egy kis talponállóban megevett reggeli lenne a korona. Miután kigyönyörködtük magunkat az akciós paradicsomért atletikus ügyességgel nyúló, elszánt nyugdíjasokban, megláttuk a tér sarkában megbújó talponállót, aminek minden bája megvolt: kávézó öregfiúk, akik egymásnak dicsekednek, miközben a feleség valahol alkudozik, mogorva pénztárosnő és minden olyan ún. "resti" kaja amit csak el tudunk képzelni. Hagymás máj, velő, hurka, kolbász...ilyen sorrendben ettük. Persze nem Krúdy vásárcsarnokbeli ételei már nem jönnek vissza, de egy a gyökere mindkét intézménynek.
A piacokon elfogyasztott ételnek olyan hangulata van, hogy a hagymás velő és puha kenyér (gondolatban odakívánt sör) élvezete közben minden hang elcsendesül, csak élvezed az ízeket, a napsütést, a zizegést.
Sajnálod azokat a turistákat, akik úgy utaznak haza, hogy ezeket az ételeket nem kóstolják meg, mert ez lenne Magyarország, nem az étteremben lehúzás, a taxiban átverés, vagy a konzerv Goulash.
Zola Párizsának gyomra világhírű, tekintsünk mi is a miénkre úgy, hogy külön kis univerzum, amiben kávézni, hátradőlni, válogatni, jókat enni, egyszóval élni, sőt lubickolni kell.
Mindig szerettem könyvtárba járni, új polcokon böngészni, olyan témákról olyan könyveket olvasni, amiről nem is képzeltem volna, hogy érdekel. Türtőztetni kellett magam, hogy ne nyálazzam át az egész emeletet (különös tekintettel a gasztronómiai polcra) és hogy ne úgy induljunk el a kis piacjáró sétánkra úgy, hogy 10 kilónyi plusz súly lóg a nyakunkban.
Passzívházakkal, marketinggel és egy útikönyvvel megpakolva elindultunk korgó gyomorral a szombati nyüzsgésbe.
Irreális volt a boldogság, az egyszerű napsütés élvezete, a tele kosár friss főznivaló öröme a hazatérő emberek arcán. Gondoltam magamban, az én örömömhöz már egy kis talponállóban megevett reggeli lenne a korona. Miután kigyönyörködtük magunkat az akciós paradicsomért atletikus ügyességgel nyúló, elszánt nyugdíjasokban, megláttuk a tér sarkában megbújó talponállót, aminek minden bája megvolt: kávézó öregfiúk, akik egymásnak dicsekednek, miközben a feleség valahol alkudozik, mogorva pénztárosnő és minden olyan ún. "resti" kaja amit csak el tudunk képzelni. Hagymás máj, velő, hurka, kolbász...ilyen sorrendben ettük. Persze nem Krúdy vásárcsarnokbeli ételei már nem jönnek vissza, de egy a gyökere mindkét intézménynek.
 |
| Forrás: http://www.hirado.hu/Hirek/2013/03/24/18/Megmutatjuk_mindent_kenterbe_vert_a_magyar_nevezetesseg.aspx |
A piacokon elfogyasztott ételnek olyan hangulata van, hogy a hagymás velő és puha kenyér (gondolatban odakívánt sör) élvezete közben minden hang elcsendesül, csak élvezed az ízeket, a napsütést, a zizegést.
Sajnálod azokat a turistákat, akik úgy utaznak haza, hogy ezeket az ételeket nem kóstolják meg, mert ez lenne Magyarország, nem az étteremben lehúzás, a taxiban átverés, vagy a konzerv Goulash.
Zola Párizsának gyomra világhírű, tekintsünk mi is a miénkre úgy, hogy külön kis univerzum, amiben kávézni, hátradőlni, válogatni, jókat enni, egyszóval élni, sőt lubickolni kell.
