Egy napos kultúra északon: Tunisz, Carthago, Sidi Bou Said
Előre bocsátanék egy észrevételt, mielőtt arab országba utazik valaki: írj egy mondatot a tenyeredbe, ami így hangzik: KELL EZ NEKED?
Ugyanis még a magukat tudatos vásárlónak tartó európaiak, aki tisztában vannak a marketing által művelt cselszövésekkel, ép ésszel nem tudja tudja elképzelni azt a csillogást és közvetlen alkudozás és kölcsönös intermezzo (te meglepődsz a magas áron, az árus szeme sarkából figyel téged, te theátrálisan, felemelt kezekkel kivonulsz az üzletből, ő visszahúz, végül reális áron megveszed) élményét amit Tuniszban kaptunk. Tunisz kijelölt óvárosi bazárja szűk, hangos (az idegenvezető azt mondta hogy ha a másik utcán jövünk ne várjuk, hogy késelés nélkül megússzuk...így nem gondolkodtunk egyéni utakon),de nagyon tetszett.
Az út első állomásán minden aznapra szánt pénzünk valahogy kivándorolt a zsebünkből. Annyira beszippantott bennünket a hangulat, hogy visszafele úton csak hüledezni tudtunk, hogy hogyan lehettünk ilyen pancserek, hogy még arra a nyilvánvaló kiadásra sem számoltunk délelőtt 10-kor, hogy minden mosdó fizetős, illetve 2 dl vizünk maradt: "hazaérkezés az esti órákban".
Második úticélunk egy olyan városba vezetett, amiről mindig az Alpokon átkelő elefántok és Hannibál (nem, nem Lecter) jut eszembe: Carthago.
Számomra lehangoló volt az első megálló, ahol ezernyi 6 év alatti fiúgyermeket fojtottak meg és égettek porrá, családja szeme láttára az ország sikeres hadba vonulását biztosítva ezzel. Érdekes volt, mert láttam egy ilyen idős kisfiú magára döbbenését, ahogy összerakta, ha akkor és ott élne, ő lenne az akit feláldoznak. Lehet, hogy az oltárra nem fogok emlékezni, de erre biztosan.
Elmehettünk Antonius Pius római fürdőjébe, amiből sajnos nem sok maradt fenn, de jó volt odaülni a vízelvezető csatornák bejáratához, ahol kis fügefa hajtott ki a boltív árnyékában.
Ez a therma a 3. legnagyobb az egykori római birodalom területén, mikor benne sétáltunk, még jobban sajnáltam, hogy semmi fogódzó nincs, amiről nyomon követhetnénk, beazonosíthatnánk, hogy hol járunk ebben az elképesztő komplexumban.
Végül elmentünk Sidi Bou Saidba, ami kis város ugyan, de gyönyörű fekvése volt és egységes arculata miatt (a városvezetés elrendelte minden ablak, ajtó kékre festését) kuriózummá vált. Paul Klee lefestette a város mór kávéházát, ahol az emberek egy méter magas emelvényen, mezítláb, ber-ber szőnyegeken kortyolják a török kávét, ami nyugdíjas utazótársaink szerint bűn rossz volt. Mi már akkor csak szagolhattuk az ilyen úri huncutságokat. A meleg ellenére sokat sétáltunk, hangulatos város volt, rákívánkozik a fényképezőgépre. Illetve megszavaztuk az egész világon legszebb kilátással rendelkező temetőt.
Ugyanis még a magukat tudatos vásárlónak tartó európaiak, aki tisztában vannak a marketing által művelt cselszövésekkel, ép ésszel nem tudja tudja elképzelni azt a csillogást és közvetlen alkudozás és kölcsönös intermezzo (te meglepődsz a magas áron, az árus szeme sarkából figyel téged, te theátrálisan, felemelt kezekkel kivonulsz az üzletből, ő visszahúz, végül reális áron megveszed) élményét amit Tuniszban kaptunk. Tunisz kijelölt óvárosi bazárja szűk, hangos (az idegenvezető azt mondta hogy ha a másik utcán jövünk ne várjuk, hogy késelés nélkül megússzuk...így nem gondolkodtunk egyéni utakon),de nagyon tetszett.
 |
| Tunisz medinájának (óváros) bejárata |
 |
| Kis kávézó, ahova nem mehettem volna be, nem is szolgáltak ki, de azért is fényképeztem! |
 |
| Ezt a szépséget csak a végén láttuk meg, nem tudom hogy magyaráztam volna ki a reptéren. |
Második úticélunk egy olyan városba vezetett, amiről mindig az Alpokon átkelő elefántok és Hannibál (nem, nem Lecter) jut eszembe: Carthago.
Számomra lehangoló volt az első megálló, ahol ezernyi 6 év alatti fiúgyermeket fojtottak meg és égettek porrá, családja szeme láttára az ország sikeres hadba vonulását biztosítva ezzel. Érdekes volt, mert láttam egy ilyen idős kisfiú magára döbbenését, ahogy összerakta, ha akkor és ott élne, ő lenne az akit feláldoznak. Lehet, hogy az oltárra nem fogok emlékezni, de erre biztosan.
Elmehettünk Antonius Pius római fürdőjébe, amiből sajnos nem sok maradt fenn, de jó volt odaülni a vízelvezető csatornák bejáratához, ahol kis fügefa hajtott ki a boltív árnyékában.
Ez a therma a 3. legnagyobb az egykori római birodalom területén, mikor benne sétáltunk, még jobban sajnáltam, hogy semmi fogódzó nincs, amiről nyomon követhetnénk, beazonosíthatnánk, hogy hol járunk ebben az elképesztő komplexumban.
Végül elmentünk Sidi Bou Saidba, ami kis város ugyan, de gyönyörű fekvése volt és egységes arculata miatt (a városvezetés elrendelte minden ablak, ajtó kékre festését) kuriózummá vált. Paul Klee lefestette a város mór kávéházát, ahol az emberek egy méter magas emelvényen, mezítláb, ber-ber szőnyegeken kortyolják a török kávét, ami nyugdíjas utazótársaink szerint bűn rossz volt. Mi már akkor csak szagolhattuk az ilyen úri huncutságokat. A meleg ellenére sokat sétáltunk, hangulatos város volt, rákívánkozik a fényképezőgépre. Illetve megszavaztuk az egész világon legszebb kilátással rendelkező temetőt.
