Országjárás: El Jem amfitheatruma
Ember, a Szaharát látnia kell mindenkinek! Ez volt az utunk fénypontja. Nem is tudom, hol kezdjem annyi mindent láttunk. El Jemben láttuk a római birodalom 4. (szerintük) legnagyobb amfitheatrumát és most sétálhattunk először azokon a folyosókon, ahol a rabszolgák mentek végig, mielőtt az arénába léptek. Mindig tudni szerettem volna milyen. Felmásztunk a lépcsőkön ahol a tömeg ki és betessékelése folyt a római építkezésnek köszönhetően percek alatt kiüríthették.
Istenem, azok a boltívek már 1700 éve tartják magukat és még lecsupaszítva is olyan erőt sugároznak, hogy csak tátod a szád, ahogy alattuk lépkedsz. Kedves művészettörténet tanárom azt mondta, mikor a római birodalomról tanultunk, hogy a vélekedéssel ellentétben nem csak a római jog vívmánya "tapadt" a kezükhöz, hanem az összeszedegetett építészeti módokat ők tették igazán monumentálissá és ők foglalták rendszerbe.
Végre láthattunk egy ilyet úgy, hogy tátjuk a szánkat, meresztjük a szemünket, csodáljuk az ég kékjének és a kövek sárgájának összhangját, csúszkálunk a sok év fenekei által kicsiszolt padokon. Milyen érzés, itt már az előtt emberek ültek, mielőtt a mi országunk megalakult volna!
A visa szlogenjével kell hogy éljek: Erre rádöbbenni: Felbecsülhetetlen.
Közben a táj változott: mikor elindultunk Hammametből olajfa ligetek, kaktuszkerítések mellett vezetett az út, ahogy haladtunk a sivatag felé egyre inkább megjelentek a datolyapálmák kecsesen ringatózó törzse, aminek felnézni a tetejére nyakat próbáló feladat és egy egy levágott levelének hosszúsága, vastagsága olyan, amit kis kezünkkel fel nem becsülhettünk.
Az országjáró túránk egy-egy buszból észrevett, csendes történelmi emléket is láttatni hagyott az út szélén, elhagyott aquaductusok és épületromok képében, amik már nem nyerték el azt a státuszt, hogy a turisták lefényképezkedjenek előtte. De jó érzés volt tudni, hogy úgy utazunk, hogy ilyen kuriózumot is akármikor láthatunk.
Istenem, azok a boltívek már 1700 éve tartják magukat és még lecsupaszítva is olyan erőt sugároznak, hogy csak tátod a szád, ahogy alattuk lépkedsz. Kedves művészettörténet tanárom azt mondta, mikor a római birodalomról tanultunk, hogy a vélekedéssel ellentétben nem csak a római jog vívmánya "tapadt" a kezükhöz, hanem az összeszedegetett építészeti módokat ők tették igazán monumentálissá és ők foglalták rendszerbe.
Végre láthattunk egy ilyet úgy, hogy tátjuk a szánkat, meresztjük a szemünket, csodáljuk az ég kékjének és a kövek sárgájának összhangját, csúszkálunk a sok év fenekei által kicsiszolt padokon. Milyen érzés, itt már az előtt emberek ültek, mielőtt a mi országunk megalakult volna!
Közben a táj változott: mikor elindultunk Hammametből olajfa ligetek, kaktuszkerítések mellett vezetett az út, ahogy haladtunk a sivatag felé egyre inkább megjelentek a datolyapálmák kecsesen ringatózó törzse, aminek felnézni a tetejére nyakat próbáló feladat és egy egy levágott levelének hosszúsága, vastagsága olyan, amit kis kezünkkel fel nem becsülhettünk.
Az országjáró túránk egy-egy buszból észrevett, csendes történelmi emléket is láttatni hagyott az út szélén, elhagyott aquaductusok és épületromok képében, amik már nem nyerték el azt a státuszt, hogy a turisták lefényképezkedjenek előtte. De jó érzés volt tudni, hogy úgy utazunk, hogy ilyen kuriózumot is akármikor láthatunk.
