A "Mikor érünk már oda?" tipusú utazások étkeztetéséről
Autóval utazni igazi kaland, télen a hideg és a farkasfalkák, nyáron a hőség miatt. Gyerekkorom óta számolatlanul mentem el minden buszos kirándulásra, már a falu határában a szendvicsemmel integettem a táblának. Van egy hangulata mikor egy friss szendviccsel a kezedben a nézed a felkelő napot, elgondolkodva, szótlanul és olyan jól esik, mintha napok óta ez lenne az első ...
Általánosban még anyukám pakolt, középiskolától kezdve a saját anyukám lettem, ha nem gondoskodtam magamról, bizony éhen maradtam.
Ami miatt leporoltam ezt az emléket egy jelenlegi utazás. Nem tudok másra gondolni, csakis arra, hogy hamarosan indulunk és megint láthatom a tengert.
Beülünk az autóba, természetesen utolsó pillanatban mosom ki az utolsó adagot és lehetséges, hogy 2 mérges kutya módjára le is ugatjuk egymás fejét. De én addig nem aggódom, amíg fél órán belül a komoly farkas szemezést felváltja a kitörő nevetés és voltaképp egyikünknek sem jut eszébe az az égbe kiáltó, felháborító dolog ami betette a kaput.
Az vesse rám az első követ, aki mosolyogva indul el egy nyaralásra, úgy hogy tökéletesen biztos abban hogy mindent eltett. Na jó, tesóm ilyen, neki egy héttel előtte összehajtva várja a kikészített aznapi szett a bepakolást az ágyán. A biztonság kedvéért egy listán is.
Nekem meg a vonaton ülve jut eszembe, hogy a gyerekeknek vett ajándékot a szekrény tetején hagytam, a beígért, áhított magyar túrórudi pedig a hűtőben maradt.
Néhány évnek el kellett telnie ahhoz, hogy ahelyett, hogy sopánkodom az A opción, inkább törjem az agyam egy B terven.
Egy hosszú út étkeztetésére ugyanúgy megvannak az irányvonalak mint akármi másra, ha nem akarjuk a dolgunkat nehezebbé tenni.
Saját magunk által kitapasztalt dolgok:
- a kocsiban kell lennie egy zacskó akármilyen száraz nassolnivalónak, nekem a sós perec a favorit egy zárható dobozban. Nem kell szem előtt lennie, de akármikor beszállhat a hátsó ülésre egy hányós gyerek, vagy egy olyan aki Hulkká változik ha lemegy a vércukra. Néha ép mi vagyunk azok. A senki földjén leszel éhes, vagy úgy kell dolgozni és végignyomni a délutánt, hogy nem lesz időd megállni vásárolni.
- ugyanez vonatkozik a vízre, még egy tele flakonnak sem kell lennie valahol legyen néhány deci, ha valamit le kell mosni, vagy végképp szomjas vagy.
- Hosszú utazásra az egyetlen ember akinek a legtöbb kalóriát kell ennie az a vezető. Akármit kér, már adom is, hiszen az ő közérzetétől függ odaérünk e. A többi embernek csak a seggét hízlalja, vagy gyerek esetében a felszabaduló energia miatt még nehezebben viseli a beszíjazott állapotot. Tudom én nem szíj, de 10 óra után bárki ennek érezheti.
- Csak olyan gyümölcsöt érdemes vinni, amit szárazon meg lehet enni. Barack, eper hasonlók kizárva. Mi kaptunk sárgadinnyét felkockázva kis villával, anyukám kicsit rápörgött a készülődésre.
Marad a jó öreg alma, vagy szilva, sárgabarack, banán.
- Kesztyűtartóba kell egy kis kiszerelésű, nedves törlőkendő.
- a szemetet egy helyre tegyük, mondjuk egy felakasztott zacskó, vagy kis vödör.
- gondoskodjunk egy teljes flakon lefagyasztásáról hogy azzal hűtsük le a pisi melegre langyosodott itókánkat hűtőtáska hiányában.
- szeretek valamilyen száraz kekszet csinálni az útra, magokkal, idénygyümölcsökkel. a kedvencem egy zabos keksz ami fél óra alatt elkészül és mikor már minden elfogyott, felfortyant stb az még mindig jó, érdemes nagyobb mennyiséget csinálni belőle. Nagyon jól esik kávéhoz.
- a vezetőnek a legközelebbi Mcdo-s étkezés alkalmával tartsuk meg a poharat és hozzunk néhány szívószálat, hogy ha út közben iszik ne veszítse el a figyelmét azért mert egy palack takarja ki az utat.
- Divatos lett mindent befőttes üvegben hurcolászni. Akkor éreztem, hogy a dolog átjutott a tűrésküszöbömön, amikor elkezdték árulni a füllel ellátott verziót, hogy abból igyál.
Csak azért szeretem, mert jobb érzés üvegből étkezni, jobban záródik mint a deformálódó műanyag. Főleg reggelit szoktam így szállítani, nagyon szeretem.
Keresgéltem a témában és szerencsére mindig vannak új dolgok amiket érdemes ellesni. Szem előtt tartottam azt, hogy olcsó, finom és még egészséges dolgok legyenek. Persze lehet truvájkodni 5 féle gyümölccsel, hogy legyen szép színes kép a blogra, de semmi sem kötelező.
Forrás, blogok, receptek gyűjteménye: https://www.pinterest.com/vankosalom/cuisine/
- Nem néztem utána mibe mártogatja az almaszeleteket, de el tudok képzelni egy kis tejfölt, vagy joghurtot kevés fahéjjal elkeverve.
- Ezt kuriózumként raktam ide, zellerszár mogyoróvajjal mártogatva. Engem a hideg ráz tőle, hogy zellert ropogtassak, de tudjátok, ízlések és pofonok.
- Házi gumicukor narancsléből. Nagyon aranyosak. Összekevertek narancslét és feloldott zselatint, kevés mézzel. Formákba öntötték szilárdulni. Nem egy nasa project megcsinálni.
- Répa humuszba mártogatva. De már ettem sajtkrémbe tunkolva is, azóta is azt ajánlom.
- Müzliszelet otthon készítve. Tiszta energia, na jó nem csak a vezetőnek.
- Nyomódós gyümölcsök legjobb tárolási formája. Gyümölcs saláta üvegbe zárva.
- Heavy breathing kövér macska mém: paradicsomos bab, vastagra reszelt sajt és falatokra tépett hús. A királyi kinézet miatt én még egy buggyantott tojást is a tetejére tennék, hogy aki kibontja megvágja a sárgáját, az végig csurog az egészen. Bármelyik férfi levezet neked 1000 km-ert ha ezt kapja a pihentőben.
- kecske sajt, szárított paradicsom, olajbogyó és fokhagymás pesztó. Szerintem mindent elmondtam, miért lenne ez jó étkezés. Beletunkolni egy friss szelet kenyeret, egy ropogós baguettet...na ilyet biztosan csinálok.
- Itt van a zabos magos keksz, annyira jól néz ki.
- Caprese saláta üvegben.
- Tészta saláta
Általánosban még anyukám pakolt, középiskolától kezdve a saját anyukám lettem, ha nem gondoskodtam magamról, bizony éhen maradtam.
Ami miatt leporoltam ezt az emléket egy jelenlegi utazás. Nem tudok másra gondolni, csakis arra, hogy hamarosan indulunk és megint láthatom a tengert.
Alma szendvics, belekenve mogyoróvaj, kevés zab, csokival beszórva. |