Jogunk van sumákolni, mert nehéz az élet, ugye?
Az asztalom felett megint egy olyan munka vár, amitől lüktet az agyam, érzem, hogy forr a vérem. Nem a dühtől, csak a szomorúságtól. Igen, én még olyat is tudok.
Még egy olyan ügyfél, aki 20 emberből egyet példáz: hazudik és csal csakis azért, mert meg tudja magyarázni saját magának, hogy joga van hozzá. Sajnos a mi anyagi és időbeli kárunkra.
Hisztizik a telefonba, hogy neki AZONNAL kell a munka, természetesen nem hajlandó felárat fizetni, mert azonnal keres egy másik szolgáltatót. Elkészül, vagyis elkészült 3 hete, azóta színét sem láttuk. A telefont sem hajlandó felvenni. Hétvégi pihenés? Valószínűleg az övé nagyon jó volt, amíg más elvégezte a munkát, amit ő el is felejtett.
Vagy aki csak azért eljátszotta a hülyét, csak, hogy kevesebbet fizessen. A 130 m2 házról kiderült, hogy 220. Amikor bejött, megmutattam neki a mérési eredményeket és megkértem, hogy a vevőt tájékoztassa, hogy majdnem dupla akkorát fog vásárolni. Az előre mutogatás, nagyon megy: neki ennyit mondtak! Az volt a legszomorúbb, hogy nem azon sápadt le, mert bizonyítékom van rá, hogy egy hazug, sunyi ember, hanem azon, hogy elkérem tőle a különbözetet. -Nem tettem, vegyen belőle egy 20. telefon hátlapot, vagy kutya ruhát, arra igazán szüksége van - Mert annyit ér a becsülete.
A kedves nyugdíjas hölgyike kierőszakolt egy alacsony árat, de nem jelent meg a fizetésnél. A szerencsétlen vevője kezében fillérre kiszámolva ott volt a kihazudott összeg, nem tudott semmiről, neki ennyi volt megmondva, fellebbezésnek helye nincs. De azért küldje már ki még pluszba, azt ígérte, hogy az árban minden benne van.
Sokadik, sokadik ember, de egyszerűen nem tudok afelett napirendre térni, hogy ekkora értéke van 2000 forintnak, hogy eldobjuk miatta a becsületünket és féregként lapítsunk, amikor a másik észreveszi, hogy átejtettük. Ez kialakított szokás, vagy születni kell rá? Nem tudom.
Szolgáltatói szférában megértem, hogy az ember nem tud annyira résen lenni, hogy ne érjék bosszúságok. Sajnos most ezt halmozottan érzékeljük és arra jutottunk, hogy ha az ember színvonalat akar hozni a saját munkájában, akkor visszakézből is minőséget, odaadást vár. NEM, NEM, NEM! Egy frászt.
Azok a szolgáltatók, akik nem fejőstehénnek nézik a kedves ügyfelet, hanem a hivatásukból akarnak neki is csöpögtetni, időről időre megszívják.
Miért? Ja azért, mert ha mindig a munka az első, mindenét képes feláldozni. Idővel nem marad más, csak a keserűség. Adni akarnak, de azt kapják, hogy hülyének nézik őket. Mert...mert...csak mert fiatal, mert jóhiszemű, vagy mert ez az elfogadott.
Így készül az a fajta vállalkozó, aki hülyének néz Téged és rád akarja sózni a hozzáértést és a minőséget nélkülöző portékáját, persze dupla áron, hogy megérje neki is venni még egy terepjárót, mert nincs családja (tudod kiégés, akkor minden elúszik) és csakis a javai miatt érzi magát embernek. Bezárul a kör.
Titokban vádolom magam, mert gyerekkoromban nem hittem el, hogy előbb kell páncélt dugni egy idegen arcába, mint kedvességet. Sokkal nehezebb ebben a "csodálatos" Nagybetűs életben, nem akarok senki embernek farkasa lenni.
Nekem ezek a helyzetek azt üzenik, hogy inkább érdemes beletörődni a nagy számok törvényébe és felállni, ha valaki kigáncsol, mint hogy mi magunk akarjunk belerúgni minden lábba, ami elénk kerül.
Nekem most inkább az a feladatom, hogy lerázzam magamról ezeket a szarba lépett lábnyomokat és úgy lépkedni, hogy valahogy kivédjem előre az ilyen helyzeteket.
Még egy olyan ügyfél, aki 20 emberből egyet példáz: hazudik és csal csakis azért, mert meg tudja magyarázni saját magának, hogy joga van hozzá. Sajnos a mi anyagi és időbeli kárunkra.
Hisztizik a telefonba, hogy neki AZONNAL kell a munka, természetesen nem hajlandó felárat fizetni, mert azonnal keres egy másik szolgáltatót. Elkészül, vagyis elkészült 3 hete, azóta színét sem láttuk. A telefont sem hajlandó felvenni. Hétvégi pihenés? Valószínűleg az övé nagyon jó volt, amíg más elvégezte a munkát, amit ő el is felejtett.
Vagy aki csak azért eljátszotta a hülyét, csak, hogy kevesebbet fizessen. A 130 m2 házról kiderült, hogy 220. Amikor bejött, megmutattam neki a mérési eredményeket és megkértem, hogy a vevőt tájékoztassa, hogy majdnem dupla akkorát fog vásárolni. Az előre mutogatás, nagyon megy: neki ennyit mondtak! Az volt a legszomorúbb, hogy nem azon sápadt le, mert bizonyítékom van rá, hogy egy hazug, sunyi ember, hanem azon, hogy elkérem tőle a különbözetet. -Nem tettem, vegyen belőle egy 20. telefon hátlapot, vagy kutya ruhát, arra igazán szüksége van - Mert annyit ér a becsülete.
A kedves nyugdíjas hölgyike kierőszakolt egy alacsony árat, de nem jelent meg a fizetésnél. A szerencsétlen vevője kezében fillérre kiszámolva ott volt a kihazudott összeg, nem tudott semmiről, neki ennyi volt megmondva, fellebbezésnek helye nincs. De azért küldje már ki még pluszba, azt ígérte, hogy az árban minden benne van.
Sokadik, sokadik ember, de egyszerűen nem tudok afelett napirendre térni, hogy ekkora értéke van 2000 forintnak, hogy eldobjuk miatta a becsületünket és féregként lapítsunk, amikor a másik észreveszi, hogy átejtettük. Ez kialakított szokás, vagy születni kell rá? Nem tudom.
Szolgáltatói szférában megértem, hogy az ember nem tud annyira résen lenni, hogy ne érjék bosszúságok. Sajnos most ezt halmozottan érzékeljük és arra jutottunk, hogy ha az ember színvonalat akar hozni a saját munkájában, akkor visszakézből is minőséget, odaadást vár. NEM, NEM, NEM! Egy frászt.
Azok a szolgáltatók, akik nem fejőstehénnek nézik a kedves ügyfelet, hanem a hivatásukból akarnak neki is csöpögtetni, időről időre megszívják.
Miért? Ja azért, mert ha mindig a munka az első, mindenét képes feláldozni. Idővel nem marad más, csak a keserűség. Adni akarnak, de azt kapják, hogy hülyének nézik őket. Mert...mert...csak mert fiatal, mert jóhiszemű, vagy mert ez az elfogadott.
Így készül az a fajta vállalkozó, aki hülyének néz Téged és rád akarja sózni a hozzáértést és a minőséget nélkülöző portékáját, persze dupla áron, hogy megérje neki is venni még egy terepjárót, mert nincs családja (tudod kiégés, akkor minden elúszik) és csakis a javai miatt érzi magát embernek. Bezárul a kör.
Titokban vádolom magam, mert gyerekkoromban nem hittem el, hogy előbb kell páncélt dugni egy idegen arcába, mint kedvességet. Sokkal nehezebb ebben a "csodálatos" Nagybetűs életben, nem akarok senki embernek farkasa lenni.
Nekem ezek a helyzetek azt üzenik, hogy inkább érdemes beletörődni a nagy számok törvényébe és felállni, ha valaki kigáncsol, mint hogy mi magunk akarjunk belerúgni minden lábba, ami elénk kerül.
Nekem most inkább az a feladatom, hogy lerázzam magamról ezeket a szarba lépett lábnyomokat és úgy lépkedni, hogy valahogy kivédjem előre az ilyen helyzeteket.
