Ez a bolond április sajnos meg nem léphető lustasággal ajándékozott meg. Töltekezem a családomból, a szabadidőből, a könyveimből, - mostanában Orwell 1984-ét olvasom, néha hangosan P.-nek, zseniális - azokból a fél-egy órákból amit sporttal töltök. Élvezem azt, hogy délután, vagy épp kora reggel alig moccan a levegő a laposan besütő nap fényében és néhány korty után visszafekhetek, mert az óra adott még 10 percet. Külön örömként élem meg, hogy esténként beleszagolok a levegőbe és a távoli duda szó és mentősziréna felett ott fúj a tavasz. Előhírnöke azoknak a nyár esti szeleknek, amik utazásra ingerelnek és egyből indulni vágysz.
Jó, de még milyen jó.
Sokszor van eszemben az írás és, hogy úgy meredek az új bejegyzés terére, mint valami le nem küzdhető ellensége. Azt tanultam, ha valami nem megy, akkor nem hagyhatom anélkül, hogy nem erőltetném.
A blogírás egyik aranyszabálya, hogy ne hagyd frissítés nélkül a nagyérdeműt, hamar megbosszulja magát egy két hetes kihagyás. Most üresnek érzem magam, szabályok ide vagy oda. Nincs mondanivalóm, kérlek Titeket nézzétek el nekem.
Jó, de még milyen jó.
Sokszor van eszemben az írás és, hogy úgy meredek az új bejegyzés terére, mint valami le nem küzdhető ellensége. Azt tanultam, ha valami nem megy, akkor nem hagyhatom anélkül, hogy nem erőltetném.
A blogírás egyik aranyszabálya, hogy ne hagyd frissítés nélkül a nagyérdeműt, hamar megbosszulja magát egy két hetes kihagyás. Most üresnek érzem magam, szabályok ide vagy oda. Nincs mondanivalóm, kérlek Titeket nézzétek el nekem.
