Begörbülés és a festészet gondolatára megkönnyebbülés
A nap végén nem érzek többet, mint ürességet, és szeretnék, nagyon szeretnék csak főzni, vagy leevett melegítőben nézni egy filmet. Nincs ilyen. A forgóból, menet közben nincs kiszállás. Mindig azt mondom magamnak, amikor összetörten felébredünk még a vekkercsörgés előtt, készen még egy és még egy és na még egy 14 órás munkanapra, aztán jön a hétvége és ugyanaz elkezdődik.
Pedig azzal hülyítik a mindenkori tinédzser generációt, hogy felnőttnek lenni buli. Ez eszembe jut, mikor lecseszést kapok valami bagatell hülyeség miatt, mert csak, amikor palira vesznek, amikor valami olyan miatt érzek bűntudatot - megállni egy kirakat ablakánál, vagy az ebédidő - ami miatt egész életemben eszembe sem jutott. Mert csinovnyik lettem.
Hétvégén festettem, bár elborzaszt, hogy a böte kis kezem mennyire visszavette a hatalmat a mozdulataimban. Heuréka élmény volt, amikor ráébredtem, hogy amikor az alkotást, a mindennapi alkotást kivezettem a rutinomból, minden hibám és komplexusom elkezdett táplálkozni a felgyülemlett energiából. Félelmetes együtt élni saját magaddal, de boldogság, hogy ennyire szép és egyszerű a gyógyír.
Csinovnyikon is, de nekem is adott a belső lépcső a mennyországba.
Update:
Az ember magára vonatkoztatta és magát tette felelőssé a leírt állapotom miatt. Nincs igaza. Nem akartam bántani vele, csak Karinthy felszólalásával élve: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek." Szerencsére annyian nem olvasnak,hogy hatással lenne a környezetünkre az írásom.
Pedig azzal hülyítik a mindenkori tinédzser generációt, hogy felnőttnek lenni buli. Ez eszembe jut, mikor lecseszést kapok valami bagatell hülyeség miatt, mert csak, amikor palira vesznek, amikor valami olyan miatt érzek bűntudatot - megállni egy kirakat ablakánál, vagy az ebédidő - ami miatt egész életemben eszembe sem jutott. Mert csinovnyik lettem.
Hétvégén festettem, bár elborzaszt, hogy a böte kis kezem mennyire visszavette a hatalmat a mozdulataimban. Heuréka élmény volt, amikor ráébredtem, hogy amikor az alkotást, a mindennapi alkotást kivezettem a rutinomból, minden hibám és komplexusom elkezdett táplálkozni a felgyülemlett energiából. Félelmetes együtt élni saját magaddal, de boldogság, hogy ennyire szép és egyszerű a gyógyír.
Csinovnyikon is, de nekem is adott a belső lépcső a mennyországba.
Update:
Az ember magára vonatkoztatta és magát tette felelőssé a leírt állapotom miatt. Nincs igaza. Nem akartam bántani vele, csak Karinthy felszólalásával élve: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek." Szerencsére annyian nem olvasnak,hogy hatással lenne a környezetünkre az írásom.
