Kanyargós Balaton-felvidék, egy elúszott terv 1.

május 05, 2014

Régóta vágytunk vissza ide, lassan egy éve, amikor Hévízen és Keszthelyen fürdőztünk néhány napot a bénító tél után.Nyáron visszamentünk, eljutottunk Tihanyba, ami mindig nagy kedvencem lesz. Már jó ideje üzlet szempontjából nézzük a dolgokat, az adott helységek lehetőségeit és biza arra jutottunk, hogy a levendula szagú mezők és a jó ételek olyan potenciális lehetőséget nyújtanak még mindig, hogy irányt adhat a jövőnkhöz.
A lelkesedésem addig tartott, amíg meg nem láttam az ingatlan apróhirdetésekben, hogy ezekkel a lehetőségekkel az eladók is tisztában vannak és így mérik az áraikat. Elszomorodtam, de keresgéltem tovább, ekkor találtam rá Tapolcára. Elég kicsi, hogy otthonossá váljon egy betelepülőnek, ahhoz nem elég nagy, hogy úgy érezd, városban laksz, viszont minden lehetőség közel van és ott a Malom tó, a vizimalmok bája mindig jó érzéssel tölt el, mert mérnök bravúr, hatékony és még szép is.
A több ember, több potenciál elvét szem előtt tartva fejjel belemerültünk a tapolcai tervezgetés és kivonulás Rousseau-i nyugalmába, ahol a dombvidéken szaladgálnak az állatok és a fák roskadoznak a gyümölcsök súlya alatt, amit le kell szedni és be kell főzni vagy zörgősre szárítani (ez az új agyrém nálam: aszalás...baromi jó).
Annyira szerettük volna, hogy ezen a tavaszon eldöntöttük, hogy egy hosszú nap után nyakunkba vesszük azt amit találunk a hűtőben, 2 váltás ruhát és elindulunk megnézni teljes valóságában, mi is az álmunk. Elindultunk hajnali 4 órakor, hogy a majálisi forgatag előtt eljuthassunk a Balatonra. 15 perc alatt átvágtunk a hajnali Budapesten, érintve minden számunkra kedves épületet, ezt jó ómennek tekintettük.
Hogy ne lőjem le teljesen a poént, azért nem az a konklúzió egyikőnk fejében sem, hogy hasztalan volt elutazni, mert utazni ha nem is mindig indokolt, de mindig élvezetes.
Nagyon tartalmas 3 nap volt, sok új helyet nézünk meg.

Úton: valahol Veszprém és Nagyvázsony között Bummm Repcemező

Leereszkedtünk ide, Vigándpeterdbe, a főutca közepén kinyúlva aludt egy kutya, hallotta hogy jön az autó, csak kelletlenül állt fel....nem egy stresszes hely

Tapolcáról: megérkeztünk, rájöttünk, hogy a szállás amit lefoglaltunk egy közel 80 m2-es ház és csak mi szaladgálunk benne, ugyanis amikor lefoglaltuk, a tulaj kirakta a "megtelt" táblát, hogy pihenhessünk és ne kelljen idegenekkel kerülgetnünk egymást. Piszok szerencsénk volt.
Mikor hallottatok ilyenről utoljára, hogy a tulaj, a profitot hátranyomva egy idegen ember meg sem fogalmazott igényeit nézi?
Nagy boldogságban elindultunk egy sétára, amely során már az első fél órában kiderült, hogy ez a város hajdanában volt csak csalogató, már inkább csak kopott. Üresen tátongó üzletsorok, mindenhol kint az eladó tábla. Ájjáj gondoltuk, ez nem ómen, ez tény: nemhogy kolbászból, semmiből sincs kerítés.
A következő pár nap és a helyiekkel való beszélgetések azt támasztották alá, hogy
Tapolca addig volt emelkedő ágban, amíg élt a bauxit bányászat, 15 éve, amikor bezártak a bányák, ez megszakadt.
Azért a Malom tó környező utcái, házai nagyon hangulatosak voltak, az eldugott kis terekkel, épp hajtó levendula bokrokkal, a tóban kenyér után kapkodó halacskák és az alattuk köröző hatalmas kékesfekete ragadozók elterelték a szomorúságunkat, arra sarkalltak, hogy keressünk tovább.

Fő tér: Tapolca

a pici koszok a vízben, mind egy egy ivadék

képeslapra való

növények között bujkáló növendékek

A Malom tóhoz vezető kis terecske

Murália és heti mosás

Aznap délután Szigligetre mentünk, megnéztük a várat. A várhoz vezető úton gyönyörű házakat láttunk, közben ettem egy olyan fagyit, ami annyira csoki, hogy a fogam is fekete lett tőle. Most tudtam meg, hogy amikor anyukámék voltak nászútjukon ejtették útba ezt a helyet, amit sok idő óta felújítottak, nagyon érdekes, interaktív, színes lett, jó időt fogtunk ki, láttuk ahogy a felhők beárnyékolnak egy domboldalt, miközben a domb másik oldalán süt a nap. Ilyenkor érzem, hogy milyen kis hangya az ember. Meg alföldi gyerek révén, a szemünknek szokni kellett a terepviszonyokat.

Szigliget központja: Cukrászda-posta-fodrászda bermuda háromszög

csak egy vendégház parkolója

és bejárata

élő műemlékvédelem

Várkilátóból

Campagna Ungheria/Toscana

Rekonstruált várbeli lakóház, "berendezett" konyhával

Középen esővízgyűjtő ciszterna

Elhagytuk Szigligetet és 2 falu között találtunk egy táblát: "termelői bor". Nosza gyorsan vágunk egy indexet, talán még ehetünk is valami finomat a bor mellé. Sok autó állt előtte, azt gondoltuk étterem.
Tétován besétáltunk és kelletlenül vettük észre, hogy egy család életébe sétáltunk, akik olyan jóízűen ettek, mintha otthon lennének. Apukák kiáltottak oda a fán játszó gyermekeknek, miközben a kezükben még ott figyelt a borospohár. A kölkök keveset ehettek, hogy játszhassanak, kergetőztek és minden csatakiáltásukba belerázkódtak a szülők, hogy most már biztos tönkre tettek valamit. A legkisebb tipegő felbátorodva, hogy nem figyeli senki, felfedező útra indult a szőlőbe, apu a közepében tudta csak utolérni.
Megtudakoltuk, hogy ez a hely afféle ad-hoc, házi vendéglő, ahol a mama felveszi előző nap a telefont és másnapra megsüt mondjuk 3 csülköt és 4 kacsát kemencében, szép pirosra. Jönnek a kedves vendégek esznek, isznak egy kis házi bort és mindenki boldog a szolgáltatással, a vendégek, mert olcsóbb és kötetlenebb mint egy étterem, a mama pedig kiegészítheti a nyugdíját olyan dologgal, amit a családjának ingyen is megtesz.
Amíg ezeket az életképeket néztem, a kezembe került egy pohár bor, aztán még egy, szigorúan kóstolási célból és mivel itt nem sajnál senki semmit, mindkét kóstoló kitett 2-2 dl-t. Közben az ölembe telepedett egy kiskutya, afféle mindenki babája, aki egy kis simiért a lelkét eladná az ördögnek. Körüllengte egy kis slambucillat, kiderült nem csak simogatásért prostituálja magát.
Utánunk néhány perccel befutott az az emberfajta, akit nagyon szerettem volna megkérdezni...a Balatont körbe karikázó. Jót beszélgettünk, a kerékpáros nyaralás szépségeiről, miközben néztük a hegyeket és a távolban ott volt a VÍZ, a Balaton.