Bejegyzések

Most élsz, most vigyázz hogy jól csináld...

 Sziasztok!  Hogy telik az őszi szünet kedveseim?  Nálunk két lábban benne állunk az őszben, sállal, aranyban izzó diófa lombbal, halloweenre öszzeszottyadt töklámpással, takonnyal és orrszi porszival. Egyik kórságból ki, a másikba fejjel bele.     Azért vannak kellemesebb esték, mint a mai is, amikor napközben megszán egyikünk anyukája és kicsit lehetek csendben a saját, önálló gondolataimmal. Éteri a boldogságom, ha aludhatok egy kicsit. Sohasem voltam elég hálás, amíg még megtehettem, hogy az álmaimért dolgozhassak, legfeljebb Emőke körme kopogott a folyosón, mikor megnézte mi újság. Szegénykém tavasszal felköltözött az égi vadászmezőkre, pár hétre rá követte a kis cica barátja, a hasonlóan idős Micó. Imádom a gyerekeimet, de számomra még azóta is trauma, - 2017 augusztusa óta, mikor Z. megszületett- hogy mostantól sohasem rendelkezem én a saját időmmel.  Tanulság azoknak, akik gyerekvállalás (milyen találó szó, vállaljuk azt, hogy magunk kényelme elé he...

A Születésnapi tortapúp második megdicsőülése: somlói, akármikor

Kép
Említettem az előző bejegyzésben, ha úgy döntesz, hogy megelégszel a  laposabb szülinapi tortával, marad 200-250 grammnyi príma alaptészta, amit szabadon felhasználhatsz. Lehet belőle puncsgolyó, vagy borzaska, ahogy a színházi vagy iskolai büfék kínálata új életet lehel a több napos összeborított maradékokba.  Remekül bírja a fagyasztást, így lezárt dobozba került és ment a fagyasztóba bizonytalan idejű felhasználásra. Max 2 hónapot mondanék rá, károsodás nélkül.  Nálam nem volt kérdéses, hova kerül, somlói készül belőle. Ha esznek belőle a többiek, ha nem, majd én feláldozom magam. Ha megmarad, feltéve. A somlói számomra az a desszert, aminek alakbarátabb verzióját Szent Grálként keresem, hogy kb. minden kávézáshoz beverhessek egy adagot belőle. Ez még nem sikerült, de részeredményként könyvelem el, hogy otthoni változatom töredéknyi cukrot tartalmaz a cukrászdai változathoz képest, ellenben ugyanolyan finom, nincs otthoni próbálkozás hiányérzeted.  Fél óra alatt ö...

Kinder Bueno torta egyszerűsítve

Kép
  Jeleztétek, hogy a néhány hónapja írt tálcás sütireceptem elkészítéskor nagy örömet szerzett nektek, ezúton köszönöm a visszajelzéseket.  Képzeljétek, azt mondtam, eddig és ne tovább, nem vásárolok közel tízezer forintért tortát egy szülinapra. Nem. A rendelés akkor marad, ha az óvodába kell évente- most már 2x- mert azt a nyomást, hogy elég jó legyen nem akarom a torta minőségén látni. Attól függetlenül szeretjük a szépet és most már megtaláltam azt a módszert itthon, amivel gyönyörű, magas tortákat lehet kreálni, ami nem más mint néhány átlátszó, formatartó fólia összeragaszva. Ha a cukrászoknak lehet használni, nekem is.  Azt hiszem a miénk az egyik gyerekülés csomagolása volt újonnan, de épp megfelel a célnak, mert rugalmas, mégis erős, kb. 20 cm magas és tetszés szerint méretezhető, többször felhasználható.     A kislányom kapott egy drámai magas tortát, a férjem inkább a krémekért van oda, neki kihagytam belőle az emeletet, így az újjászülethet hama...

Sárgaborsó főzelék

Kép
Sziasztok!  Lehet, hogy a rekkenő kánikulában még gondolni sem tudtok a meleg kályhára, egy hívogató, gőzölgő főzelékre. De spoilerezek, lesz még október, november, amikor megörvendeztetheted magad ezzel az egészséges és aranysárga fogással. Bizony, nem kell túl sok a mosolygó pocakhoz.  Nálunk szépen LASSAN csordogál el a július. Z. már önmagában programigazgató volt itthon, most kapott maga mellé egy szárnysegédet Sz. személyében. Mit ne mondjak, az egy gyermekes létforma így visszagondolva nem is volt olyan fárasztó. Őszintén szólva a régebbi önmagamat nagyon irigylem a gondtalansága miatt. De mint minden, ez az időszak is tovább ballag az életünkön, annyira gyorsan, hogy az eltűnő emlékekért néha fel kell csapnom a blog archívumát. Szép ez a pici babás időszak a picurral, áldás ez a jókedvű, egyre nagyobb hangú kis emberke az életünkben. Azt mondják a okosok, hogy a második gyerek már nem olyan nagy élmény, mert az "elsők" - első átfordulás, első kacagás, első nyakig foso...

Kevert süti diófélékkel

Kép
Sziasztok!  Tudjátok, vannak étel téren kattanásaim. Például ha Z. játéksütit készít, tudja, hogy anyának csakis a pisztácia a kedvence. Jófej, csakis azt kapok tőle.  Ez év elején ünnepelte tesóm kisfia a születésnapját, ott szolgáltak fel fehércsokis-pisztáciatortát. Szerintem életem legjobb sütiélményei közé került, az esküvői tortánkkal egy helyre. Nem volt kérdés. hogy magamnak is ezt szeretném. Rendelünk egy nagyot és a maradékot kávéval öblögetem hajnalban, az arany órámban.  Mire eljött a születésnapom, az a cukrászda nem fogadott több megrendelést, beteltek, így nagyon szomorúan, de el kellett búcsúznom a tortától. De jön még kutyára kamion, leszek én még jó eséllyel 36 éves.  Ez évben viszont egy diszkontlánc a focira hivatkozva leárazta a pisztáciát, így vettem én is, azzal a galád szándékkal, hogy magam sütöm meg a tortám. Rájöttem, hogy a lányom ugyanolyan rajongó mint én, együtt bontogatjuk és hangosan hümmögünk hozzá. Hálistennek,  a férjemnek "ha...

Zabkeksz magokkal, csak hogy a kávészünetet megcsiklandozza.

Kép
 Sziasztok!  Immáron eltelt a terhességem, megszületett a kisfiam. Most járok a kilencedik héten vele. Pardon, a 11. Így jut időm írni.  Gyönyörködöm benne és már nem lepődöm meg azon, hogy a pelenkából egy kuki ugrik elő. Rendes fickó, alig várom, hogy egyre több mindent meg tudjon tenni, kacagjon, mosolyogjon, ha meglát. de nem akarom siettetni, ez az alszom-eszem időszak az anyuka regenerációját segíti. Már gügyög, engem kilóra megvett vele. Nincs ellenemre, hogy megint hallom a saját gondolataimat, főleg mióta megint jár a nagylányunk óvodába.  A Gyűrűk ura végén kérdezte az egyik hobbit, szabadon emlékezve, hogy: "Hogyan veszed fel újra a régi életed fonalát? " - miután hazatértek a nagy Mordori kiruccanásból.  Nekem is sokszor eszembe jut ez a gondolat. Fokozatosan térek vissza mindenhez, ami fontos számomra, amit elhanyagoltam 8 hetes járványügyi kényszerszünet és a terhesség vége matt. A ház, az életterünk megszenvedte ezt, de minden nap teszek egy kicsi...

Kinder Bueno deluxe: hogyan lehet a jóból nagyszerű?

Kép
Először, de nem utoljára. Le kell szögeznem, nem vagyok a nagy tepsis sütemény sütő fajta, aki, keni a krémet rétegez és szórja a tetejére kakaóport. Sokkal jobban szeretem azokat, amiket csak összekevered és viszlát, tolod is a sütőbe, aztán eszed.  Már megemlítettem, hogy nálunk az ütköző ízlések miatt nem mindig örülnek a kreálmányaimnak, nem megy át a szűrőn a keksz, a loaf formában sütött gyümölcskenyerek, kevert sütemények szájhúzogatástól kísértve, rgo minden, amivel fél óra alatt lehet végezni.  Kitartottam eddig amellett, hogy ha nem eszi a család a gyors sütiket, akkor várják meg a mamáknál tett látogatást, hogy pepecselős réteges szeleteket fogyasszanak, engem pedig hagyjanak békén vele.  De a családunkban van egy sütemény, amit anyukám szokott néha csinálni, a Kinder Bueno fantázianevű réteges csodát, amit akárhányszor ettem, mindig sajnáltam, hogy csak néhány szeletet kapunk elvitelre.  A múltkori névnapomkor felszolgált tálca maradékával is ugyanez...