Most élsz, most vigyázz hogy jól csináld...
Sziasztok!
Hogy telik az őszi szünet kedveseim?
Nálunk két lábban benne állunk az őszben, sállal, aranyban izzó diófa lombbal, halloweenre öszzeszottyadt töklámpással, takonnyal és orrszi porszival. Egyik kórságból ki, a másikba fejjel bele.
Azért vannak kellemesebb esték, mint a mai is, amikor napközben megszán egyikünk anyukája és kicsit lehetek csendben a saját, önálló gondolataimmal. Éteri a boldogságom, ha aludhatok egy kicsit. Sohasem voltam elég hálás, amíg még megtehettem, hogy az álmaimért dolgozhassak, legfeljebb Emőke körme kopogott a folyosón, mikor megnézte mi újság. Szegénykém tavasszal felköltözött az égi vadászmezőkre, pár hétre rá követte a kis cica barátja, a hasonlóan idős Micó.
Imádom a gyerekeimet, de számomra még azóta is trauma, - 2017 augusztusa óta, mikor Z. megszületett- hogy mostantól sohasem rendelkezem én a saját időmmel.
Tanulság azoknak, akik gyerekvállalás (milyen találó szó, vállaljuk azt, hogy magunk kényelme elé helyezünk valakit most és mindörökre és viseljük a súlyát) előtt vannak: most dolgozz és fektess időt abba ami lázba hoz, mert teljesen most tudsz vele foglalkozni.
Amikor hallom őket, hogy pihegnek a kis ágyukban, egészségesek és alszanak, minden este úgy érzem, hogy győztes vagyok, hogy enyém az egész világ és a szabadságom fejbe kólint. Ha nem a szabadság vág fejbe, a fáradtság biztos. Hetek óta pár órát alszom, képes vagyok estére úgy bóbiskolni mint a bányaló: állva, mosogatás közben.
Ugyanis sztereotipia, de azt mondják, hogy a férfiak nehezebben viselik a fájdalmat. Így a mi mini pasink SZENVED a kibújó fogacskáktól, a nővére szinte észre sem vette. Mindenesetre második gyerek megtanította nekem, hogy milyen erős vagyok és tudok normális lenni, akkor is ha éjszakázom.
