Le Café de Capucine

Tegnap mutatták be a magyar mozik a Kiéhezettek című fillmet, ami annyira érdekelt minket, hogy még azt a szokásunkat is megtörtük, hogy kivárjuk, hogy az Apolló moziban kezdjék el játszani és vállaltam a nachos ropogtatást hallgatni, illetve elviselni azt az igénytelenséget a nagyüzemi szórakoztatástól, hogy a film fele alatt hallottam a másik teremből a Bridget Jones filmet, A teremőr srác nyitott ajtónál nézte ezt és a szomszéd filmet is. Mit ne mondjak, úgy igazán nem lehet feszültséget generálni, ha halllom a másik filmből Udvaros Dorottya Bridget szinkronját, ami számomra a cukormáz, a fiatallyányságom nosztalgiája. A történet nem teljesen zombis film. Nekem inkább azért tetszett, mert megmutatta, hogy sokszor azok a döntések amit evidensnek gondolunk, - mert élni akarunk mondjuk - a nagy egész tekintetében semmit sem számítanak. Igen, ehhez a gondolathoz nehezen jutottam el, mert az egóm nem engedte el azt, hogy az én életem is fontos. De a film fő kérdése számomra: Miért le...

Most kényszerítenem kell magam, hogy írjak. Vannak helyzetek, amin szeretnél rágódni, felháborodni, elgondolkodni, de azzal is tisztában vagy, hogy Te nem tehetsz semmit, hogy jobb legyen. Nem látsz bele, nem vagy ott és akármennyire is szeretnél segíteni, nem tudsz. Csak fáj a szíved érte. Életünk közszemlére téve Amikor a kutyát sétáltatom, elgondolkodom az életemen, és van, amikor az élet mutat valami olyat, amin érdemes elkattogni. Például most a kabátzsebemben van egy számomra ismeretlen körtefajta leíró kártyája. Sajnálatból tettem el, mert akihez tartozott, aki álmodozott a kis lakásában, hogy neki is lesz egyszer kertje, már kiköltözött a köztemetőbe, az örökösei eladták a lakását. Mindenét kirakták az utcára, a kertészeti kártyás gyűjteménye, a vízmelegítője, a járókerete és az összes könyve és minden felhalmozott java először át lett nézve a lomisok által, utána mindent elszállított az AKSD. Ez az egy kártya maradt a kupac helyén mikor legközelebb arra mentem. H...

Ez volt a piros táskám első külföldi útja. A 30. születésnapomra vettem magamnak, olyan felkiáltással, hogy az ilyen piroska utazni kíván, így a gazdája is többet fog. Most még csak csapongok, mert olyan közeli az élmény, majd jön normális turistabeszámoló is. Koppenhágábából nem válogattam még képeket, csak Malmö-ből. Nyáron, mikor egy Svédországba kiköltözött barátunk meglátogatott minket, elmondta a mindig elmondott felhívását: Ha van kedvetek jönni, szívesen látlak Titeket! Na a wizz airnek volt egy nyári akciója és 2 Debrecen-Budapest felnőtt vonatjegy árából szereztem 2 főre repülőjegyeket Debrecenből! Malmö azért is került szóba, mert bejelentették, hogy szeptember 16-án megy az utolsó odajárat, kihasználatlanság miatt. Khhhm azért már rég láttam ilyen tömött gépet, de mindegy, kihasználatlanság. Lehet, hogy másokban is az "utolsó lehetőség" érzete dolgozott. Másfél óra alatt odaértünk és az első amit megláttam az országból a levegőben: rendezett farmok a dombok...

Ezt a receptet még néhány hete készítettem el, de még nem volt érkezésem megírni ide. A kezdődő ősz számomra elválaszthatatlan ízei közé tartozik a jól megérett paprika, különösen a gyönyörű színű kápia fajta. Ebben a receptben sokat gondolkodtam, hogy a sovány színhúst hogyan lehetne megóvni attól, hogy kiszáradjon a sütés végére. Tűzdelés? Hagyjuk. De azért egy jó kis szalonna íz nem rossz ahogy kiegészíti a füstös jelleg a hús ízét, meg kap egy kis zsiradékot, ami mindig jót tesz. Így hát maradt a belsejébe a frissesség a friss zöldség miatt, a külsejét meg lefedtem baconnal és az volt a terv, hogy ropogósra rásütöm. Sikerült a tervem elméletben, viszont azt az alapvetést elfelejtettem, hogy a tökéletes szeletekhez ki kell hűteni az ételt, minimum kézmelegre. Hát sajnos ez nem jött össze mert szeretem a frissen gőzölgő ételt így darabjaira esve ettük, de nagyon jót belőle. Így ha vendégségbe szeretnéd elkészíteni, ajánlom, hogy egy két órával előtte kerüljön ki a sütőből ho...

Vasárnap elkapott az ékszíj és néhány óra meg-megszakított tevékenységgel elkészítettem az első és erősen kísérletszagú bagelem. Szeretem a zsidó konyhát, már amennyit ismerek belőle és elképzelem az ízeit, mert sajnos még nem sikerül autentikus kóser fogásokat megkóstolnom, itt a "kálvinista Rómában". Lengyel bevándorlók vitték Amerikába a bagel receptjét, ahol a keleti parton, New Yorkban, később országszerte megkedvelték az emberek ezt a jó kis tömős reggelit, amit szinte minden napszakban el tudok képzelni. Klasszikusan krémsajttal kenik meg, mert úgy tartják hogy a krémsajt oltja a szomjat. (mikor ezt hallottam egy műsorban, csak a bácsi idős korából adódóan nem mosolyodtam el ezen, a krémsajtban lévő szomjoltó hatás annyi lehet a bagel tömör tésztájának, mint csepp a tengerben) Szerintem gyönyörű ahogy a duci fánk forma tetején ott pihen valamilyen mag, a közepéből kifolyik a krémsajt, egy élénk felvágott, sajtszelet, és valamilyen zöldség.... Ugye milyen éhes lett...

Jelen esetben nem magamra gondolok mint okos lyányra, hanem mindenkire, aki úgy tud desszertet tenni a vacsora után, hogy nem bajlódik sokat vele, jól néz ki a végeredmény és még egészséges is. A héten nem mentem mérni munka után. Nem is tudom miért, nem a kedvem hiányzott, de mindig úgy jött ki a lépés. A hét elején bele voltam bújva egy zombis könyvbe. Hamarabb voltam otthon, hamarabb gyűrtem meg a kutyát, valahogy sikerült mindig kitakarítani, elmosogatni... ilyen, ha az embernek szabad a késő délutánja? Nagyon menő! Tegnap miután hazasétáltam, mentem egy kört Emővel a parkban, csináltam egy gyors vacsorát, még akartam valami pluszt, mert tudtam, hogy P. kérdése a pihenő szakaszban a következő lesz: - Van valami csocsi? Ekkor akadt a szemem meg a kertből származó, hamvas báját már meghaladott 2 MÉG szép körtén, amik könyörögtek, hogy valamibe kerüljenek bele... A héten már volt egyszer gyümölcsleves, nem kell mindig főzve enni. Meglepetést akartam neki, hogy megörüljön neki, ...

Kedves olvasók! Ha olvastátok az előzőt megelőző írásom, a végén, eldicsekedtem azzal, hogy a munkahelyemen már nem tart olyan soká újra jobban érezni magam, ha épp a társadalom egy kevésbé szociális tagjával hoz össze a jósorom. Ilyenkor szokta gondolni a gondviselés, hogy ha már ilyen nagy pofám van, hogy eldicsekedem róla, akkor nosza, dobjuk be a mély vízbe és emeljük meg a szintet. A pályázatos beadások, a ketyegő határidő, a tudatlanság és a beharangozott pénz, amit úgy kezel a média, hogy mindenkinek odaadják (na persze, evidens, az állam az év jótékonysági szervezete) kihozza az emberekből, remélhetőleg nem igazi énjüket. Örömmel jelentem, hogy most már ha elküld valaki a jó k€#va anyámba, akkor most már ezt is tudom kezelni, ugyanis ezt ordítozta az egyik kedves ügyfél a telefonba minimális felvezetés után, mikor számára nem kedvező választ adtam. Jóféle paraszt nevelést kaptam nagypapámtól, ami 2 szabályon nyugodott: Isten nevét szádra hiába ne vedd, a másik az anyázá...