Le Café de Capucine

A veretes igazsághoz hozzátartozik, hogy csak egy Pierre vett részt a recept életében: az enyém, a kis drágám, aki elpusztítani segített.  De ha mindenképp hozzá akarnám kötni valahogyan, azt mondhatnám, hogy még ő is el tudná készíteni. Nem mintha nem lenne kompetens a témában, hisz volt ő agglegény is, de mondhatni, elvesztette a felügyeletét alig használt konyhája felett. Az ételhez nem kell más, csak az igazi fűszerek aromája, a rozmaring, a kakukkfű, a levendula...és a fokhagyma, a citrom  olyan együttes hatása, ami képes arra, hogy első osztályon utaztasson, egyenest ahhoz a gondolathoz, hogy érdemes  élni, jó társaságban enni és lenni. Már második alkalommal csinátam meg és ha én olvasnám más receptjét, amiben megírja, hogy a szaftját is kiflivel tunkolta ki az illető (hiába vigyáz kerek vonalaira--elvileg), akkor elhinném neki, hogy nem sikerült rosszul. Egyszóval, próbáljátok ki nyugodtan, nálam bevált. Hozzávalók: 1 tk só 1 egész citrom 4 nagy gerezd fokhagyma 8 cs

Hogy kerül egy macska a pohárba? Egyrészt, hogy folyékonynak mondják őket a mindent tudó internetes médiumok, a 9gag poharakba és vázákba belemászó cirmosoktól hemzseg, ezért a hirtelen halmazállapot változás. Másrészt úgy, van egy mese, amit mindig elmondanak a mi étkezőasztalunknál. Így szól: Egyszer egy lakodalom alkalmával volt egy ember, aki nagyon készült a vendéglátásra (Nem, ez nem a "Tragédia" Móricz Zsigmondtól, nem halálra eszi magát) odament hozzá egy kisfiú és ezt mondta neki: -Kend, ha tudná mi van a kemencében! Az éhes ember tartogatta a gyomrát a húsleves alatt, a hagymás oldalas alatt, de még bele sem nyalt a töltött káposztás halomba, mert annyira várta, mit kap a kemencéből. A kisgyermek meg csak hajtogatta: - Jaj, ha tudná mi van a kemencében! Elfogytak az ételhalmok, a jónép fészkelődött, az asztalokat elkezdték leszedni. Ekkor nem bírta tovább az ember, megkérdezte: - Ugyan, fiam mondd már meg, mi van a kemencében? A kisfiú elmosolyodott: -Be

Mit ád ég, tegnap hallottam egy kedves kis hangot: "Éhes vagyok!....HÚSRA!!!" Okkké akkor valami lehetőleg olyan húsétel elkészítésébe fogok bele, ami újdonság, de azért nem bizarro extravagganza, olyanba, aminek minden hozzávalója ismerős, de valami más. Sohasem tudom mi lesz a végeredmény, amikor előveszem a húst, csak hozza magát egyik gondolat a másik után. A kicsit távoli jövőbeni angliai utunk körül jár az agyam. Hangolódom és gondolkodom róla, ez azt jelenti, hogy olyan főzőműsorokat is (sokadjára) megnézek, ami körüljárja ezt a témát. Az agyam így lyukadt ki az angol korona egykori legcsillogóbb ékkövénél, Indiánál. Hmmm mit kaptunk mi a rómaiaktól? A Brian életéből kiszakadva és megfordítva a gondolatmenetet, mit adott az indiai konyha fehér megszállóinak? Sorolhatnánk: többek között a Curry (amit Anglia egyik "nemzeti" ételének választottak a lakói), Tikka masala és a mai írásom főszereplője, a chutney. Ha körbe kellene írnom azt mondanám leegyszerű

Ahogy látom feljönni a felhőket, úgy lüktet a fejem és mosolyogva szagolgatom kávéfőző híján az itt maradt kávés zacskót.  A tortával kapcsolatban, ahogy vártam, P. csak szerényen megjegyezte a kanalazgatása közben: finom, finom, de tudod, hogy a világos sütiket jobban szeretem. Tegnap voltak nálunk a szüleim, kölcsönösen megebédeltettük egymást. Olyan húslevest esetleg 10 év gyakorlás után tudok majd rittyenteni mint anyukám. Ez az alkalom sem lépett be a strigulázott próbák sorába, amúgy is, valami hazait egy hét után olyan jól esik enni. Eldurrantottam megint a lyoni sertéssültet és megjegyeztem magamban (P. nem magában, hanem nekem mondta), hogy egy időre leszállok a témáról, de szerencsére, aki először kóstolta annak nagyon ízlett. Tudom, hogy csúnya dolog a nyár közepén, a gyümölcsök fő szezonjában egy csokoládés akármivel kiszúrni a szemét a vendégeimnek, de mivel nem állt ott velem senki, hogy szónokoljon a szezonalitás mellett, önkényesen dönthettem a saját javamra. Recep

Mindig különös szeretettel viseltettem az olyan növények iránt, amik csak azért is élni akartak. Ilyen a cigánymeggy, amelynek lehullott magjai kikelnek a nagy fa alatt és a rá következő évben már teremnek! Isteni meggydzsemet főztem belőle tavaly és a kistestvérem évek óta emlegeti a cigánymeggy pálinkát, mint a valaha kóstolt legaromásabb tütükét.  Vagy a mórabóra, mirabella, vagy ahogy az elmúlt negyed évszázadban ismertem: fosószilva. De mirabellaként csak jobb az imázsának. Igénytelenségében és egyszerűségében vonzó kis gyümölcs, ami nagyon lesajnált, pórias darabja a magyar kerteknek. Nem kell, csak praktikus metszeni, egy a dolgunk velük: tűrni kell a fán "burjánzó" gyümölcs áradatot, ami hűségesebben áraszt el, mint akármely nemes rokona. A mirabella gyümölcsei sárgák vagy bordóslilák és olyan nagyok mint egy jóóóól megtermett cseresznye. Úgy szól a polgári fáma, hogy az ültetési ceremóniát egy jól irányzott köpéssel elintézte a párom édesapja, abból kinőtt

Próbáltam valami frappáns, állagát kifejezendő jelzőt kitalálni, de ne bonyolítsuk túl a dolgokat, egyszerűen csak finom. Nem kell túl sokat bajolni vele, még be sem kell kapcsolni hozzá semmit. Ne mondd kérlek, hogy van lelki erőd 10 percnél több időt tölteni a konyhában, mert kitüntetlek. Ez az időszak a rapidfogások idénye. Hozzávalók: 200g háztartási keksz 1 citrom leve és héja 450 ml tejföl 450 ml kefír 2 evk cukor Kevés málna, vagy idénygyümölcs Elkészítés: A kekszet kivéve, keverjünk össze mindent. Reszeljük bele a citrom sárga héjàt. Egy tál aljára szórjuk a keksz negyedét, nagyobb darabokra széttördelve. Arra öntsünk a masszából annyit,hogy elfedje. Megint jön a keksz, megint massza. Keksszel fejezzük be és fedjük be légmentesen, végül rakjuk a hűtőbe. Az az ideális eset, ha másnapot kivárjuk vele, de nem jutunk pokolra érte, ha megdézsmáljuk. Friss gyümölccsel és tejszínhabbal díszíthetjük, fagyis kanállal porciòzzunk.

Maradt bennem egy kis hiányérzet ezzel a sütivel kapcsolatban. Tudniillik az elmúlt hétvégéig csak képről láttam és csak egyszer ettem. Miután, az éjszaka csöndjében azon agyaltam, hogy mit fogok másképp csinálni, mit tanultam ebből a dologból, rá kellett jönnöm, hogy a "majd egyszer" gondolkodás nem használ a zavaró részleteknek.  Ezért tegnap este nekiálltam 2. alkalommal és a végeredmény most sokkal meggyőzőbb. Egy akadállyal kellett szembe néznem: az örömében önfeledten tapsikoló embert kellett kihessegetni a konyhából, mert mindig arra ette a fene, hogy megkérdezze és ellenőrizze hogy áll a süti. Ennél nagyobb bókot nem kaphat a főztöm. Néhány észrevétel ezzel kapcsolatban, amit én is másodjára javítottam: Jobb a szétpattintós, O alakú forma. Az aljába duplán hajtott sütőpapírt hajtsatok, mert az alsó réteg nyomkodása közben kiszakadhat. Kifeszítve fogassátok oda. Sajttorta szelet, egy kanálka szőlőlekvárral és szórásnyi bodzavirággal Az oldalfalat kenjéte

Most olyan csöndesen vagyunk, ilyen lehet más ember pihenőnapja. Nem kell sehova mennünk, így most van idő arra, hogy elszöszmötöljek az ebéddel, sőt egy desszertet is készítsek. Régóta gondolkodom a sajttortáról, de eddig visszatartott az a gigantikus mennyiségű ún. "Philly" krémsajt, amit az amerikai háziasszonyok nem sajnálnak ki a New yorki fajtából. Megértem, hogy így autentikus, de sajnos nem Rothschild a vezetéknevem és igen, árérzékeny vevő vagyok. Nem óhajtok beletenni 5 dobozzal (!) egy desszertbe.  Egy magyar nő vagyok, aki szeretne valami finomsággal kedveskedni, lehetőleg annyi befektetéssel, ami még belefér. Megnéztem néhány videót a nagy videódobozból és amennyire emlékeztem, beleraktam ebbe a sütibe. Pár órával később ....Most hogy már bezabáltunk belőle, néhány dolgot másképp csinálnék, de első próbálkozásnak nem rossz. Szerencsére nem a keverék volt a hibás, hanem én, inkább mi, akik nem bírták kivárni hogy 3 órát dermedjen a hűtőben, még azután, hogy ki

Ez a recept...Jaj Istenem egyszerűen: mhhmmm volt. Olyan befejezést adott a napunknak, hogy azóta is becsukott szemmel emlékezem rá. Olyan típusú élményt ad a halandónak, hogy visszanyeri az életkedvét, hiába van front, amitől szétrobban a feje, hiába törte fel alattomos módon a sarkát cipő, amibe volt bátorsága reggel elindulni. Semmi nem számít ilyenkor, csak az étel. A blog címe sejteti, hogy a lehető legbelső szívkörben van nálam a francia kultúra, nem, nem a Versailles-i udvar kényeskedése, a hatalmas rizsporos parókával, ahol XIV. Lajos arany tetőpiszkálóval vakarta viszkető, mosdatlan fejét. Nem, engem Zola Párizsának gyomra, Flaubert Normandiája piszkál. Mit ettek azok az emberek, hogy ettek, jót ettek e? Lehet hogy itt is voltak problémák a higiéniával, viszont nem takarózott senki a jólöltözöttséggel és "papmuccal". Ezek az emberek, zöldségesek, kocsisok, prostituáltak igazán éltek, sokszor rosszul, de nagyon találékonyan. Így alakult ki a bisztrokonyha. Ami o