Párizsiak vigyázat: Halaban figyel Titeket!
Hetek óta várakozik a gépemen ez a fotósorozat, végre tovább adhatom Nektek! Minden képben van olyan ami megfogott, de ezt az abszolút kedvencem. Mindig szerettem volna ilyen helyen lakni, egy ilyen tetőteres elefántcsont toronyban. Na igen és itt látszik a legtöbb háztető.
Az hogy gyerekkorom egy fontos filmje ezt említi: Tökéletesség? Inkább a hibái olyan szervezetten kapcsolódnak egymáshoz, hogy tökéletes egységet alkotnak! Ez jutott róla eszembe.
Ez a képsor az esetlegesség, a keresetlen pillanatok összessége, aminek hátterében a világ talán legikonikusabb nagyvárosa, Párizs.
Sok kérdés felötlött bennem mikor megnéztem őket. Vajon azok az emberek, akik belekerültek utólag megtudták ezt? Vagy meglepődve ismerték fel magukat a világhálón?
Hogy jutott be ennyi házba a fotós? Ennyi barátja van, akinél kiülhetett az egyik ablakba, hogy keresse a tökéletes képet, úgy hogy közben a család a háta mögött nézte a tévét, vagy vacsorázott?
Vagy bekéreczkedett régi lépcsőházakba és onnan nézett szét?
Minden esetre minden képnél elkezdett íródni egy történet az agyamban, hogy háttérsztorit lássak mögé.
Mivel foglalkozik? Mit csinál? Boldog? Kivel van?
Külön gyönyörűség, hogy elképzeljem, milyen furfangos építésű lehet az a kis manzard, hogy használják ki a teret, mit tesznek a falakra...
Saját magamnak megbocsátott hibám az, hogy szeretem az embereket figyelni. Nem ítélek, nem kíváncsiságból, nem azért hogy olyan dolgot neszeljek meg, ami magánügy, nem. Csak örülök annak, hogy beleláthatok abba, hogy ők hogyan élnek.
Aki ezt a fotósorozatot készítette hasonszőrű lehet, nevén nevezve: Gail Albert Halaban.
Imádja a Hausmann féle negyedek egymás alá felé pakolt szintjeit és a háztetők, kémények rengetegét és azokat is, akiknek ezek a házak épültek.
Honlapja: http://www.gailalberthalaban.com/
Az hogy gyerekkorom egy fontos filmje ezt említi: Tökéletesség? Inkább a hibái olyan szervezetten kapcsolódnak egymáshoz, hogy tökéletes egységet alkotnak! Ez jutott róla eszembe.
Ez a képsor az esetlegesség, a keresetlen pillanatok összessége, aminek hátterében a világ talán legikonikusabb nagyvárosa, Párizs.
Sok kérdés felötlött bennem mikor megnéztem őket. Vajon azok az emberek, akik belekerültek utólag megtudták ezt? Vagy meglepődve ismerték fel magukat a világhálón?
Hogy jutott be ennyi házba a fotós? Ennyi barátja van, akinél kiülhetett az egyik ablakba, hogy keresse a tökéletes képet, úgy hogy közben a család a háta mögött nézte a tévét, vagy vacsorázott?
Vagy bekéreczkedett régi lépcsőházakba és onnan nézett szét?
Minden esetre minden képnél elkezdett íródni egy történet az agyamban, hogy háttérsztorit lássak mögé.
Mivel foglalkozik? Mit csinál? Boldog? Kivel van?
Külön gyönyörűség, hogy elképzeljem, milyen furfangos építésű lehet az a kis manzard, hogy használják ki a teret, mit tesznek a falakra...
Saját magamnak megbocsátott hibám az, hogy szeretem az embereket figyelni. Nem ítélek, nem kíváncsiságból, nem azért hogy olyan dolgot neszeljek meg, ami magánügy, nem. Csak örülök annak, hogy beleláthatok abba, hogy ők hogyan élnek.
Aki ezt a fotósorozatot készítette hasonszőrű lehet, nevén nevezve: Gail Albert Halaban.
Imádja a Hausmann féle negyedek egymás alá felé pakolt szintjeit és a háztetők, kémények rengetegét és azokat is, akiknek ezek a házak épültek.
Honlapja: http://www.gailalberthalaban.com/
 |
| Most nézzétek meg, létezik! Amelie Poulain a való életben |
