Egy kis babér, hogy ülhessünk rajta
Szépen belelavírozunk az őszbe és határtalan a boldogságunk. Az emberek, mintha éreznék az oktalan jókedvet, amit a fiatalságunk, az egymás iránti ragaszkodásunk, szerelmünk, a lehetőségeink miatt látunk. Van aki velünk együtt örül, a másik fajta minden eszközét beveti, hogy rövidre zárja az optimizmust.
Nem engedjük magunk, bármilyen idióta is, csak mosolygunk és arra gondolunk, hogy ha vége milyen örömmel adjuk át magunk a tervezgetésnek.
Most már olyan HÁZasok lettünk, akiknek van egy telek is a lak mellé.
Csúnyácska, kicsi, de mi dolgoztunk meg érte.
Ennek fényében már megérte minden hétvégi reggel, amikor egy keksz volt a reggelink, amit útközben rágtunk szárazon, vagy egy kis termoszos kávéval. Vagy téli sötétben keresni olyan házat, ahol sem közvilágítás, sem házszám nincs. Vagy mikor a szakadó esőben egyikünk tolta, másik vonta az autót, ami beleragadt a sárba és a csúfolódó ügyfél nevetve köszönt oda, úgy örült a nyomorúságunknak.
A vasárnap esték, amikor a szerencsétlen lyukasztó mellett töltöttünk egy órát, szigorúan 4 laposával, mert különben tönkre ment. Másnap reggel mindenkinek kész lett a papírja, amit P. előző éjszaka számolt ki abban a 3 órában amit nem méréssel vagy alvással töltöttünk.
Sokszor kellett emlékeztetnie rá engem is, hogy miért dolgozunk, mert nem voltam ilyen hajtáshoz hozzászokva, azt hiszem, egész életemben. Mai napig szoktam azt érezni, mint amit Radnóti írt le az Erőltetett menetben. Szerencsére, ha kidőlök a sorból, nem lő agyon egy német katona sem.
Ezúton szeretnénk megköszönni a segítséget a szüleinknek, a tágabb családnak, akik ha éhesen mentünk hozzájuk mérés után mindig vacsorával vártak, felmentettek engem a vacsorafőzés alól a pakolt kajákkal. Most pedig mindannyian megkaptuk a gyerekeknek szánt malacpersely tartalmát.
Ha fel akarjuk vidítani a másikat, elegendő megemlíteni egy konyhabútort, kanapét vagy egy milotai diófa hajtását vagy azt a tényt, hogy egész kutyafalkám lehet és egyből el van felejtve ez a csúnya világ.
Ad a vásárlásnak egy külön pikantériát az, hogy P. 30. születésnapján kapjuk meg a kulcsokat. Úgy döntöttem nem veszek mást, egy ekkora ajándékkal csak-csak megelégszik.
Nem engedjük magunk, bármilyen idióta is, csak mosolygunk és arra gondolunk, hogy ha vége milyen örömmel adjuk át magunk a tervezgetésnek.
Most már olyan HÁZasok lettünk, akiknek van egy telek is a lak mellé.Csúnyácska, kicsi, de mi dolgoztunk meg érte.
Ennek fényében már megérte minden hétvégi reggel, amikor egy keksz volt a reggelink, amit útközben rágtunk szárazon, vagy egy kis termoszos kávéval. Vagy téli sötétben keresni olyan házat, ahol sem közvilágítás, sem házszám nincs. Vagy mikor a szakadó esőben egyikünk tolta, másik vonta az autót, ami beleragadt a sárba és a csúfolódó ügyfél nevetve köszönt oda, úgy örült a nyomorúságunknak.
A vasárnap esték, amikor a szerencsétlen lyukasztó mellett töltöttünk egy órát, szigorúan 4 laposával, mert különben tönkre ment. Másnap reggel mindenkinek kész lett a papírja, amit P. előző éjszaka számolt ki abban a 3 órában amit nem méréssel vagy alvással töltöttünk.
Sokszor kellett emlékeztetnie rá engem is, hogy miért dolgozunk, mert nem voltam ilyen hajtáshoz hozzászokva, azt hiszem, egész életemben. Mai napig szoktam azt érezni, mint amit Radnóti írt le az Erőltetett menetben. Szerencsére, ha kidőlök a sorból, nem lő agyon egy német katona sem.
Ezúton szeretnénk megköszönni a segítséget a szüleinknek, a tágabb családnak, akik ha éhesen mentünk hozzájuk mérés után mindig vacsorával vártak, felmentettek engem a vacsorafőzés alól a pakolt kajákkal. Most pedig mindannyian megkaptuk a gyerekeknek szánt malacpersely tartalmát.
Ha fel akarjuk vidítani a másikat, elegendő megemlíteni egy konyhabútort, kanapét vagy egy milotai diófa hajtását vagy azt a tényt, hogy egész kutyafalkám lehet és egyből el van felejtve ez a csúnya világ.
Ad a vásárlásnak egy külön pikantériát az, hogy P. 30. születésnapján kapjuk meg a kulcsokat. Úgy döntöttem nem veszek mást, egy ekkora ajándékkal csak-csak megelégszik.
