A Kazimierstől, Auschwitz-Birkenau-ig
Dec 20.
A zsidó negyed bohém, színes és hívogató hely volt termelői piaccal, kávézókkal, teázókkal, de éhesek voltunk. Hosszas keresés után, kifázva találtunk egy hívogató kis éttermet. Borzasztó mód érdekelt az épület, mert az alagsorába le lehetett látni, nem az egészre, csak egy kis szeletébe. Egy falat kivágtak, a padlót eltávolították alatta és két oldalról korláttal zárták le. A korlátok felett pakolásra szolgáló teret hagytak. Talán nem lepődtök meg azon, hogy ezt a furcsaságot első benyomások között kiszúrtam és úgy választottam asztalt, hogy feltűnés nélkül közelíthessem meg az objektumot, kiderítve titkos funkcióját. Nem jöttem rá, pedig a fejem a rácsok között volt, amikor nem látták. Persze meg is kérdezhettem volna, de akkor mi lesz a titokkal? Az épület a Kazimiers egy háza volt és az alagsor volt olyan mély, amennyire a földszint belmagassága: 4 méter körül.
Megkóstoltuk pirogot egy kis sörrel. Fura találkozás volt ezzel a pucérnak tetsző, töltött tésztával, amit pirított hagymával szórtak le. Talán az, hogy itthon valamibe mindig beleforgatjuk a megfőtt tésztát vagy tésztaételt. Gondoljunk bele: grízes tészta, szilvás gombóc, derelye, túrógombóc. Nem vagyok egy olyan aki fintorog az olyan ételre, amit nem szokott meg, csak az a merev gondolatom volt, hogy lemaradt az utolsó lépés. Mindegy, jó szívvel megebédeltünk és meg akartuk keresni Schindler gyárát.
P. kinézett a parton egy épületet, ami felé nyúlt egy modern fém épület, rámondtuk, hogy biztos az, megnézzük magunknak.
Belebotlottunk egy téren a lengyel néprajzi múzeumba. Imádom a néprajzot és P. volt olyan gentleman, hogy pofavágás nélkül végignézte velem, mert amint beléptünk, nem mentem el onnan.
Utólag bevallotta, hogy neki is tetszett.
Az első észrevételem az volt, hogy a lengyelek nagyon jól ki tudják használni egy városi épület sajátosságait és úgy adni az embernek "skanzen" élményt, hogy nem kell elutazni. Egy pucér fehér folyosón kis faházak makettjeit láttuk. Megcsodáltuk és benyitottunk a folyosóról nyíló vastag faajtón. Wow! Bent voltunk a házban. Gazdag és szegény paraszt háza. Szemben ott volt egy iskola, egy az egyben ott volt az is! Egy olajütő malom egy vizimalom belső tere, annyira jól meg volt csinálva. A felső szint a klasszikus kiállító tereket használta, olyasmi volt mint a Déri múzeum, itt Debrecenben.
Gondolkodtam amit a jegyszedő néni mondott: "Lengyelország legnagyobb néprajzi gyűjteménye" Lehet hogy csak egy hangzatos reklám?
Nagyobb ország mint mi, mégis egy bő óra alatt végigjárhattuk? Nem hiszem el, hogy az élet és a népművészet ennyire legyen árnyalt, egy olyan országban, ahol legalább annyi konfliktusba, megszállásba, kitelepítésbe stb. belenyúltak mint mi? Mindegy, ezt nem tudjuk meg, de nagyon büszke voltam arra, hogy nálunk ilyen szépen összegyűjtötték, hogy tanulhatunk belőle.
Lesétáltunk a Visztula partjára, elindultunk a régi gettó felé, nagy nehezen megtaláltuk a keresett épületet, amelyről kiderült, hogy lengyel konceptuális művész múzeuma. Nagyon tetszett maga az épület. Fáradtak voltunk már ahhoz, hogy fura installációkat nézzünk. Szerintem P. sohasem lehet annyira kipihent, hogy az agya befogadjon egy ilyet, nekem is évek kellettek hozzá, hogy komolyan vegyem.
Pihentünk és elindultunk vissza a hotelbe, nap végére mindenki kint volt a főtéren, egy színdarab hangjai cikáztak az épületek között, volt aki táncra perdült, mikor egy ismerős karácsonyi dalt hallott. A téren jó hangulat volt, ahogy a gyerekek szaladgáltak, az emberek forralt bort ittak olyan szánokban, amik úgy néztek ki, mintha éppen akkor kapcsolták volna le a lovakat.
A Posztós csarnok kinyitott, felkapcsolták a világítást. Nyugdíjasokat meghazudtoló lassúsággal hazamentünk, félúton feltankoltunk abból a fánkból, amiről mondottam volt, hogy eddigi életem legjobbja.
8 óra séta és szél után nem kellett altatni, bár volt tervben egy kis esti séta, de miután lezuhanyzol és belebújsz a patyolat ágyneműdbe, nem akarsz kimászni.
Dec 21.
Oscar Schindler gyára:
A halál mellett Krakkóban volt az az intézmény, ami az életet jelenthette egy zsidó embernek a II. világháború alatt.
Oscar Schindlernek volt egy zománcáru gyára a krakkói iparnegyedben, idővel átnyergeltek a legveszteségesebb hadiipari gyárrá, ugyanis 2 év alatt egyetlen darab használható lőszert sem gyártottak a 3. Birodalomnak. Szerintem zseniálisan pofátlan húzás.
Hozzávetőleg 1200 ember került fel arra a listára, ami után "Schindler jude"-nak nevezték a munkásait. A történetből készült filmet itt is forgatták.
Ez a kiállítás annyira komplex, látványos és interaktív volt, hogy nekem bekerült az első 5 múzeum élmény egyikébe. Ha Krakkóban jársz, kérlek ne hagyd ki, nekem ez a kiállítás volt az utazás fénypontja.
Végigvezettek minket a harmincas évek perecillatú, bicikliző romantikájától a koncentrációs táborig. Ez a kiállítás az egész zsidó közösséget mutatta be.
Drága jó Istenem, még arra is odafigyeltek, ha egy börtön mellett haladsz el, akkor egy suttogó hang kísért. Szobákat rendeztek be azokkal az életkörülményekkel, amik a gettóban voltak, benne az emberek sziluettjei. Talán nekem az a szoba tetszett a legjobban, mert annyira természetes mozdulatokat válogattak oda, szép karaktereket: szakállas rabbi huzentrógerben, gyönyörű, nem épp fitos orrú hölgy toalett közben, anyuka varr...annyira huncut volt, ahogy a kiradírozták a határt a látogatók és a kiállítási tárgyak között: beleütköztél a kiteregetett ruhájukba, úgy mehettél tovább!
A megmentett emberek névsora a főnök irodájában kapott helyet egy hatalmas üveg kockában, amit megtöltöttek a zománcedények, amiket csinálniuk kellett.
De a legdurvább: az amikor szimbolikusan a kálvária végére értünk, túl a munkatáboron, egy olyan térben kell végigtapogatóznod, aminek nincs fala, padlója, csak egy puha, instabil felület, ami a végén "kiköp" magából, mikor végigbukdácsolsz rajta és egy fehér szobába érkezel.
Csomó mindent elfelejtettem, itt ülhetnék egy napot amíg leírom minden benyomásom, de épp ezért kell megtapasztalni.
Képek a bemutató terekről a teljesség közelítő igénye nélkül, csepp a tengerben:
Auschwitz- Birkenau
Napok óta készülődöm ennek a napnak a megírására, utólag is csak hebegek, ha megkérdezik, hogy milyen volt elmenni Auswitzba.
A térképet csak érdekességből vágtam ki, nekem összeszorult a szívem mikor megláttam mekkora helyet foglal el mai napig a birkenau tábor. Nem is lehetne eltéveszteni. Mögötte ott van a jótékonyan eltakaró erdő, ahol a gázkamrák voltak. Jobb alsó sarokban a régi Habsburg laktanya "kicsiny" szabályos foltja vehető ki, ahol a hírhedt, "A munka szabaddá tesz" feliratos kapu található. Oda nem mentünk be, azóta is áldom a szerencsémet, hogy már nem fért bele az időnkbe.
Az embert semmi sem tudja felkészíteni arra, amikor élőben látod az ismert képeket. Fejembe meg nem fordult, hogy ekkora terület. Nem látod a barakk sor végét, mert a hátsó részt felégették az oroszok, így csak a kémények meredező csonkjai jelzik a helyét.
Nem tudod belátni a a szemeddel és a tudatoddal teret, amit egykor emberekkel töltöttek fel. Az ember vállára ráül valami nehéz és fojtogató és nem akarsz körülnézni. Közben ahogy a cipőmet néztem, végig az járt az eszemben, hogy azok a szegény emberek is itt bukdácsoltak ahol én és nekik sem sok kedvük lehetett körbe nézni.
A bevezető sínpálya végighaladt a szekciók között és otthagytak egy marhavagont, ami teljesen zárt volt és kellemetlenül kicsi. A tábor végében volt egy emlékmű, a felrobbantott gázkamra mellett, amit a németek tettek tönkre, mikor a felperzselt föld taktikáját alkalmazták a 45 ben. Talán ez volt a legdurvább rész...azóta nem nyúlt hozzá senki. Belenéztem a nagy gödörbe és megláttam a futó csöveket, amik pöfögték ki ezernyi ember hamvait. Csak tátottam a szám, mert annyira kegyetlen és sunyi módja ez a háborúnak. Nincs az a játékfilm, dokumentumfilm, vagy iskolai tanóra, ami erre fel tudna készíteni, hogy ezt megnézd.
A gondviselés olyan időt választott, ami még inkább megragadta ezt a helyet: Metsző szél, barátságtalan havazás előtti szürkeség.
Irigyeltem P.-t mert ő a tanulás az érdeklődés izgalmával tudott körbenézni, ami nekem nem ment. Nekem csak potyogtam a könnyeim és azt vártam, hogy minél hamarabb a kapun kívül kerüljek.
Amikor kijöttünk a táborból, olyan jótett tenni akarás lett úrrá rajtunk, hogy beengedtünk egy ismeretlen koreai teenagert az autóba és elvittük a másik táborhoz, mert szegényt ott hagyták a buszos kiránduláson. Te hogy éreznéd magad Birkenauban, ha tél lenne, esteledne és külföldön vagy, tökegyedül? Hajszálon múlt, hogy nem vittük vissza egészen Krakkóba.
A zsidó negyed bohém, színes és hívogató hely volt termelői piaccal, kávézókkal, teázókkal, de éhesek voltunk. Hosszas keresés után, kifázva találtunk egy hívogató kis éttermet. Borzasztó mód érdekelt az épület, mert az alagsorába le lehetett látni, nem az egészre, csak egy kis szeletébe. Egy falat kivágtak, a padlót eltávolították alatta és két oldalról korláttal zárták le. A korlátok felett pakolásra szolgáló teret hagytak. Talán nem lepődtök meg azon, hogy ezt a furcsaságot első benyomások között kiszúrtam és úgy választottam asztalt, hogy feltűnés nélkül közelíthessem meg az objektumot, kiderítve titkos funkcióját. Nem jöttem rá, pedig a fejem a rácsok között volt, amikor nem látták. Persze meg is kérdezhettem volna, de akkor mi lesz a titokkal? Az épület a Kazimiers egy háza volt és az alagsor volt olyan mély, amennyire a földszint belmagassága: 4 méter körül.
 |
| Termelői piac |
P. kinézett a parton egy épületet, ami felé nyúlt egy modern fém épület, rámondtuk, hogy biztos az, megnézzük magunknak.
Belebotlottunk egy téren a lengyel néprajzi múzeumba. Imádom a néprajzot és P. volt olyan gentleman, hogy pofavágás nélkül végignézte velem, mert amint beléptünk, nem mentem el onnan.
Utólag bevallotta, hogy neki is tetszett.
 |
| Kemence komplexum |
 |
| Iskola, papír függönyökkel |
Az első észrevételem az volt, hogy a lengyelek nagyon jól ki tudják használni egy városi épület sajátosságait és úgy adni az embernek "skanzen" élményt, hogy nem kell elutazni. Egy pucér fehér folyosón kis faházak makettjeit láttuk. Megcsodáltuk és benyitottunk a folyosóról nyíló vastag faajtón. Wow! Bent voltunk a házban. Gazdag és szegény paraszt háza. Szemben ott volt egy iskola, egy az egyben ott volt az is! Egy olajütő malom egy vizimalom belső tere, annyira jól meg volt csinálva. A felső szint a klasszikus kiállító tereket használta, olyasmi volt mint a Déri múzeum, itt Debrecenben.
Gondolkodtam amit a jegyszedő néni mondott: "Lengyelország legnagyobb néprajzi gyűjteménye" Lehet hogy csak egy hangzatos reklám?
Nagyobb ország mint mi, mégis egy bő óra alatt végigjárhattuk? Nem hiszem el, hogy az élet és a népművészet ennyire legyen árnyalt, egy olyan országban, ahol legalább annyi konfliktusba, megszállásba, kitelepítésbe stb. belenyúltak mint mi? Mindegy, ezt nem tudjuk meg, de nagyon büszke voltam arra, hogy nálunk ilyen szépen összegyűjtötték, hogy tanulhatunk belőle.
Lesétáltunk a Visztula partjára, elindultunk a régi gettó felé, nagy nehezen megtaláltuk a keresett épületet, amelyről kiderült, hogy lengyel konceptuális művész múzeuma. Nagyon tetszett maga az épület. Fáradtak voltunk már ahhoz, hogy fura installációkat nézzünk. Szerintem P. sohasem lehet annyira kipihent, hogy az agya befogadjon egy ilyet, nekem is évek kellettek hozzá, hogy komolyan vegyem.
Pihentünk és elindultunk vissza a hotelbe, nap végére mindenki kint volt a főtéren, egy színdarab hangjai cikáztak az épületek között, volt aki táncra perdült, mikor egy ismerős karácsonyi dalt hallott. A téren jó hangulat volt, ahogy a gyerekek szaladgáltak, az emberek forralt bort ittak olyan szánokban, amik úgy néztek ki, mintha éppen akkor kapcsolták volna le a lovakat.
A Posztós csarnok kinyitott, felkapcsolták a világítást. Nyugdíjasokat meghazudtoló lassúsággal hazamentünk, félúton feltankoltunk abból a fánkból, amiről mondottam volt, hogy eddigi életem legjobbja.
8 óra séta és szél után nem kellett altatni, bár volt tervben egy kis esti séta, de miután lezuhanyzol és belebújsz a patyolat ágyneműdbe, nem akarsz kimászni.
Dec 21.
Oscar Schindler gyára:
A halál mellett Krakkóban volt az az intézmény, ami az életet jelenthette egy zsidó embernek a II. világháború alatt.
Oscar Schindlernek volt egy zománcáru gyára a krakkói iparnegyedben, idővel átnyergeltek a legveszteségesebb hadiipari gyárrá, ugyanis 2 év alatt egyetlen darab használható lőszert sem gyártottak a 3. Birodalomnak. Szerintem zseniálisan pofátlan húzás.
Hozzávetőleg 1200 ember került fel arra a listára, ami után "Schindler jude"-nak nevezték a munkásait. A történetből készült filmet itt is forgatták.
Ez a kiállítás annyira komplex, látványos és interaktív volt, hogy nekem bekerült az első 5 múzeum élmény egyikébe. Ha Krakkóban jársz, kérlek ne hagyd ki, nekem ez a kiállítás volt az utazás fénypontja.
Végigvezettek minket a harmincas évek perecillatú, bicikliző romantikájától a koncentrációs táborig. Ez a kiállítás az egész zsidó közösséget mutatta be.
Drága jó Istenem, még arra is odafigyeltek, ha egy börtön mellett haladsz el, akkor egy suttogó hang kísért. Szobákat rendeztek be azokkal az életkörülményekkel, amik a gettóban voltak, benne az emberek sziluettjei. Talán nekem az a szoba tetszett a legjobban, mert annyira természetes mozdulatokat válogattak oda, szép karaktereket: szakállas rabbi huzentrógerben, gyönyörű, nem épp fitos orrú hölgy toalett közben, anyuka varr...annyira huncut volt, ahogy a kiradírozták a határt a látogatók és a kiállítási tárgyak között: beleütköztél a kiteregetett ruhájukba, úgy mehettél tovább!
A megmentett emberek névsora a főnök irodájában kapott helyet egy hatalmas üveg kockában, amit megtöltöttek a zománcedények, amiket csinálniuk kellett.
De a legdurvább: az amikor szimbolikusan a kálvária végére értünk, túl a munkatáboron, egy olyan térben kell végigtapogatóznod, aminek nincs fala, padlója, csak egy puha, instabil felület, ami a végén "kiköp" magából, mikor végigbukdácsolsz rajta és egy fehér szobába érkezel.
Csomó mindent elfelejtettem, itt ülhetnék egy napot amíg leírom minden benyomásom, de épp ezért kell megtapasztalni.
Képek a bemutató terekről a teljesség közelítő igénye nélkül, csepp a tengerben:
Auschwitz- Birkenau
Napok óta készülődöm ennek a napnak a megírására, utólag is csak hebegek, ha megkérdezik, hogy milyen volt elmenni Auswitzba.
Az oda vezető úton csak belebújtam a kávémba és oldalra nézve mutatta magát a Krakkóból haladó vonatsín. Mennyi ember nézegette azokat a kis falukat a vagonokból, amelyen áthaladtunk?
A város felé egyre sűrűsödtek a sínpályák, amik mind egy felé vezettek 70 éve.
Becsületes nevén Oświęcim szép kis város, meglepődtem milyen nagy, 41.000-en lakják.A térképet csak érdekességből vágtam ki, nekem összeszorult a szívem mikor megláttam mekkora helyet foglal el mai napig a birkenau tábor. Nem is lehetne eltéveszteni. Mögötte ott van a jótékonyan eltakaró erdő, ahol a gázkamrák voltak. Jobb alsó sarokban a régi Habsburg laktanya "kicsiny" szabályos foltja vehető ki, ahol a hírhedt, "A munka szabaddá tesz" feliratos kapu található. Oda nem mentünk be, azóta is áldom a szerencsémet, hogy már nem fért bele az időnkbe.
Az embert semmi sem tudja felkészíteni arra, amikor élőben látod az ismert képeket. Fejembe meg nem fordult, hogy ekkora terület. Nem látod a barakk sor végét, mert a hátsó részt felégették az oroszok, így csak a kémények meredező csonkjai jelzik a helyét.
Nem tudod belátni a a szemeddel és a tudatoddal teret, amit egykor emberekkel töltöttek fel. Az ember vállára ráül valami nehéz és fojtogató és nem akarsz körülnézni. Közben ahogy a cipőmet néztem, végig az járt az eszemben, hogy azok a szegény emberek is itt bukdácsoltak ahol én és nekik sem sok kedvük lehetett körbe nézni.
A bevezető sínpálya végighaladt a szekciók között és otthagytak egy marhavagont, ami teljesen zárt volt és kellemetlenül kicsi. A tábor végében volt egy emlékmű, a felrobbantott gázkamra mellett, amit a németek tettek tönkre, mikor a felperzselt föld taktikáját alkalmazták a 45 ben. Talán ez volt a legdurvább rész...azóta nem nyúlt hozzá senki. Belenéztem a nagy gödörbe és megláttam a futó csöveket, amik pöfögték ki ezernyi ember hamvait. Csak tátottam a szám, mert annyira kegyetlen és sunyi módja ez a háborúnak. Nincs az a játékfilm, dokumentumfilm, vagy iskolai tanóra, ami erre fel tudna készíteni, hogy ezt megnézd.
A gondviselés olyan időt választott, ami még inkább megragadta ezt a helyet: Metsző szél, barátságtalan havazás előtti szürkeség.
Irigyeltem P.-t mert ő a tanulás az érdeklődés izgalmával tudott körbenézni, ami nekem nem ment. Nekem csak potyogtam a könnyeim és azt vártam, hogy minél hamarabb a kapun kívül kerüljek.
Amikor kijöttünk a táborból, olyan jótett tenni akarás lett úrrá rajtunk, hogy beengedtünk egy ismeretlen koreai teenagert az autóba és elvittük a másik táborhoz, mert szegényt ott hagyták a buszos kiránduláson. Te hogy éreznéd magad Birkenauban, ha tél lenne, esteledne és külföldön vagy, tökegyedül? Hajszálon múlt, hogy nem vittük vissza egészen Krakkóba.
 |
| minden kémény pár egy barakk |
