Gyógyszer nélkül? Fizess, vagy legyél bioboltos!
A hétvégén olyan dologgal kellett szembesülnünk, ami tettekre sarkall és előremozdít. Lévén, hogy semmi sem történik ok nélkül, egy keserű tapasztalat egy olyan ötlettel ajándékozott meg, ami épülésünkre, egészségünkre szolgálhat, ha hajtjuk.
Ott kezdődött a story, hogy van nekem egy kedves barátném, aki a városi tervtárban dolgozik. Ő mesélte, hogy a párjával rendszeresen eljárnak egy boltba, mivel nem szándékoznak a férfi cukorbetegségét gyógyszerekkel "kezelni", hanem az adott, kevésbé súlyos állapotot odafigyeléssel és természetes anyagokkal kordában tartani.
Az adott cég egy nagyker, itt megveszik normál áron a készítményeket és mindenki boldog. Na, gondoltam magamban, én is csorgatnám a nyálamat ezen a helyen, ahol a teáknak, fűszereknek, olajoknak és a magoknak külön sort szentelnek. Több hónapja próbálunk időt szakítani a dologra, mert hétköznap 4-kor zárnak, hétvégén pedig csak vasárnap délelőtt vannak nyitva.
Vasárnap felkerekedtünk és egy nagy kert közepében megtaláltuk ezt a nagykert. Borzasztó mód tetszett a sok gyógynövény és termő gyümölcsfa.
Gondoltuk, mivel páromnak vállalkozása van, nem lehet akadály az, hogy kártyát akarunk igényelni.
Belevetettem magam ebbe a csodálatos világba, ahol végre minden volt amit szerettem volna már hónapok óta megvenni és sorok és újabb sorok. Egész jó kis csomagot összeválogattam, közben szegény P. minden ismerősét felhívta, de közben arra is jutott kapacitása, hogy megnézze a pénztár összes kiírását, ami arra utalna, hogy mi nem vásárolhatunk ott. Nem volt, emberek álltak sorba 1-2 db árúval. Boldogságom határtalan, hogy nem húznak le futárdíjjal, vagy irreális árakkal a bioboltokban.
Odamentem egy úriemberhez az iroda részben, hogy ugyan hogy tudok kártyát igényelni? Megkérdezte, hogy a vállalkozás tevékenységi körében szerepel e ilyen?
Gondoltam magamban: egy telefon a könyvelőnek és igen.
Azt mondta, hogy mivel nem vagyok milliós ügyfél, nem fognak kiszolgálni és kártyát sem kaphatok. Az indok: nem akar több JÓ kuncsaftot (én úgy gondolom minden kuncsaft jó, még a problémásak is, mert hozzám hozzák a pénzüket) veszíteni azzal, hogy zavarom a nagykutyákat azzal, hogy a kis cukromat és a magjaimat kifizetem.
De ami feltette az égetésre a koronát: - A "magukfajtának" van egy másik boltunk, menjen oda.
Mi a legrosszabb? Hm?Az, hogy tudja, hogy nincs más választásom és előbb utóbb az ő által eladott terméket kényszerülök megvenni. Nem tudom őt kikerülni. Ez a baj.
Ezek után égett szagúan elkezdtem visszapakolni a kis cuccaimat. Mondta P. h hagyjuk a francba, csinálják meg maguknak, de gondoltam, megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Meg így legalább még vagy kétszer elmehettem az iroda előtt, hogy hivatalosan is csúnyán nézzek rájuk.
Úgy döntöttük, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot. Készülődik a legszebb elégtétel ideje és mondhatjuk: Ну, погоди! [Nu, págágyi]) vagyis No, megállj csak!
Ott kezdődött a story, hogy van nekem egy kedves barátném, aki a városi tervtárban dolgozik. Ő mesélte, hogy a párjával rendszeresen eljárnak egy boltba, mivel nem szándékoznak a férfi cukorbetegségét gyógyszerekkel "kezelni", hanem az adott, kevésbé súlyos állapotot odafigyeléssel és természetes anyagokkal kordában tartani.
Az adott cég egy nagyker, itt megveszik normál áron a készítményeket és mindenki boldog. Na, gondoltam magamban, én is csorgatnám a nyálamat ezen a helyen, ahol a teáknak, fűszereknek, olajoknak és a magoknak külön sort szentelnek. Több hónapja próbálunk időt szakítani a dologra, mert hétköznap 4-kor zárnak, hétvégén pedig csak vasárnap délelőtt vannak nyitva.
Vasárnap felkerekedtünk és egy nagy kert közepében megtaláltuk ezt a nagykert. Borzasztó mód tetszett a sok gyógynövény és termő gyümölcsfa.
Gondoltuk, mivel páromnak vállalkozása van, nem lehet akadály az, hogy kártyát akarunk igényelni.
Belevetettem magam ebbe a csodálatos világba, ahol végre minden volt amit szerettem volna már hónapok óta megvenni és sorok és újabb sorok. Egész jó kis csomagot összeválogattam, közben szegény P. minden ismerősét felhívta, de közben arra is jutott kapacitása, hogy megnézze a pénztár összes kiírását, ami arra utalna, hogy mi nem vásárolhatunk ott. Nem volt, emberek álltak sorba 1-2 db árúval. Boldogságom határtalan, hogy nem húznak le futárdíjjal, vagy irreális árakkal a bioboltokban.
Odamentem egy úriemberhez az iroda részben, hogy ugyan hogy tudok kártyát igényelni? Megkérdezte, hogy a vállalkozás tevékenységi körében szerepel e ilyen?
Gondoltam magamban: egy telefon a könyvelőnek és igen.
Azt mondta, hogy mivel nem vagyok milliós ügyfél, nem fognak kiszolgálni és kártyát sem kaphatok. Az indok: nem akar több JÓ kuncsaftot (én úgy gondolom minden kuncsaft jó, még a problémásak is, mert hozzám hozzák a pénzüket) veszíteni azzal, hogy zavarom a nagykutyákat azzal, hogy a kis cukromat és a magjaimat kifizetem.
De ami feltette az égetésre a koronát: - A "magukfajtának" van egy másik boltunk, menjen oda.
Mi a legrosszabb? Hm?Az, hogy tudja, hogy nincs más választásom és előbb utóbb az ő által eladott terméket kényszerülök megvenni. Nem tudom őt kikerülni. Ez a baj.
Ezek után égett szagúan elkezdtem visszapakolni a kis cuccaimat. Mondta P. h hagyjuk a francba, csinálják meg maguknak, de gondoltam, megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Meg így legalább még vagy kétszer elmehettem az iroda előtt, hogy hivatalosan is csúnyán nézzek rájuk.
Úgy döntöttük, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot. Készülődik a legszebb elégtétel ideje és mondhatjuk: Ну, погоди! [Nu, págágyi]) vagyis No, megállj csak!
