Ingyen mozi: A holnap határa
Lehet, hogy már szóba került ezen a helyen, de Cruise úr nem a szívem csücske. Ennek ellenére nem vitatom, hogy ami miatt híressé vált, abban hozza a szintet, legyen akármilyen fura figura a hét többi napján. Megnéztük az új "Tom Cruise-os filmet", a Holnap határát.
Ez a lehetőség kínálta magát, mert ahogy Gojilánál leírtam, egy ingyen mozira kaptunk ígéretet, eltelt azóta minimum 2 hét, addig elévülhetett volna.
Hittem is, nem is, mert a vállalati attitűdöket látva eddigi életemben, nemhogy kárpótlást kaptunk volna az általuk elkövetett hibáért, hanem inkább elképzelhetőnek tartottam volna, hogy mindenki úgy tesz mintha nem is lett volna semmi és lapítanak mint sz..r a fűben.
De nem, mert ez egy kis mozi, újjáéledő öntudattal és illékony nézőközönséggel, nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsenek 2 visszajáró vendéget, akiket már arcról ismernek. Ha csak lapítottak volna, biztos nem mentünk volna többet, csak akkor, amikor már elfelejtjük. Sajnos nagyon jó a memóriám, hiszem, hogy a boldog élet egyik oszlopa, a rövid emlékezés.
Ez mekkora film volt!
Még arról is elfeledkeztünk, hogy a mozi előtt közvetlenül összekaptunk, mert megint kimutatta a foga fehérjét az antiszociális énem. Adott egy üres nézőterem, erre jön 2 srác és pontosan elénk ülnek, úgy hogy a fejük belelóg a látóterembe, P. nevében nem beszélhetek, mert ő 2 méter.
Ez pont elég volt, hogy az agyamban egy szelep kinyíljon és ne tudja magát türtőztetni. Azt hittem magamról, hogy sikerült megtalálnom azt a hangnemet, amivel már elindíthatunk egy értelmes beszélgetést. De még hátra sem fordultak. P. mondta azért mert nyers voltam.
Az nem fért az agyamba, hogy egy olyan moziban, ahol szabad helyrablás van, mert mindenki oda ül ahova akar, találtunk 2 olyan szabálykövető embert, akik félnek attól, hogy jön az otthonkás mozis néni és 2 hellyel, arréb toszigálja őket egy zseblámpával, mert nem oda ülnek, ahova a jegyük szól? Jelentem, találtunk.
P. azért is külön csalódott bennem, mert egyikőnk sem volt az az alfa hím/nő, aki beszólogat másnak, inkább a másik oldal.
Az idő továbbhaladt, sajnos ami történt, megtörtént, okoztam nekik és magamnak is egy rossz, lelkifurdalástól nem mentes estét. A sors furcsa középső ujj lóbálása, hogy épp egy ilyen helyzetet (elkövetett, jóvá nem tett hibák) dolgoz fel és tesz a film alapjává. Mert szegény Tommal rendesen kicsesz a jószerencséje: újra kell élnie élete legrosszabb napját. Nem csak olyan kispályás dolgokra gondolok, hogy alacsony wifi szint, vagy elkenődött majonéz folt a nadrágon.... Neeeeem. Nem más, mint a Normandiai partraszállás modern remake-je. Nem a náci koszokkal (germs) kell megvívni, hanem olyan pörgő és lövöldöző óriás, szobanövényhez hasonló űrlényekkel, amik kiássák magukat a homokból. Brrr! Ha kaptam egy kezet, hogy megszorítsam egy ilyen jelenetnél, nagyon hálás voltam érte.
A pasik szerintem felsikoltanak a bemutatott technikai vívmányoktól, a robot cuccoktól, repülőktől stb. Nekem inkább az volt a pozitívum, hogy elhagyott francia chateau-t mutattak egy ciripelő délutánon. Kinek mi.
Végre egy olyan film, ami nem azt sugallja, hogy Amérikában történhet ilyen és nem csak és csakis a Szabad ságszobrot mutathatják, mint olyan szimbólumot, ami a civilizáció elestét jelzi.
Itt bizony Tour Eiffel lábai az égbe merednek és a főgonosz is egy ismert francia épület alatt van és Londonból indítják az ellentámadást.
Ez az Európa!
Ki gondolta volna, a szerelmi szál is elég visszafogottra sikerült, de hát ha valakit minden nap először ismernek meg, nehéz elragadtatnia magát, nincs a világmentés és taktikázás mellett elég idő az érzelmekre.
Tom karaktere, az a sunyi féreg, akit az elején megismertünk, ahogy elköveti a hibáit újra és újra, egyre inkább megfontolt és nemes matériává válik. Persze nem mentes a Darwin díjas* poénoktól. És valószínűleg ennyiszer még egy filmjében sem lőtte fejbe szíve hölgye.
Nem mondhatok többet, de nagyon tetszett. Megnézésre ajánlom mindenkinek, persze vannak kivételek, srégen egy csaj annyira unta, hogy végig világított a telefonjával és tüntetőleg facebookozott.
Szerettem volna szólni neki mert zavart az az erős fény ott valahol a perifériámban, de nem akartam rápakolni az előző hibámra.
*A Darwin-díj egy olyan „kitüntetés”, amelyet azoknak az elhunyt embereknek ítélhetnek meg, akik valami különösen buta, ügyetlen módszerrel próbáltak egy számukra érdekes célt elérni, és ez az életükbe került.
Ez a lehetőség kínálta magát, mert ahogy Gojilánál leírtam, egy ingyen mozira kaptunk ígéretet, eltelt azóta minimum 2 hét, addig elévülhetett volna.
Hittem is, nem is, mert a vállalati attitűdöket látva eddigi életemben, nemhogy kárpótlást kaptunk volna az általuk elkövetett hibáért, hanem inkább elképzelhetőnek tartottam volna, hogy mindenki úgy tesz mintha nem is lett volna semmi és lapítanak mint sz..r a fűben.
De nem, mert ez egy kis mozi, újjáéledő öntudattal és illékony nézőközönséggel, nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsenek 2 visszajáró vendéget, akiket már arcról ismernek. Ha csak lapítottak volna, biztos nem mentünk volna többet, csak akkor, amikor már elfelejtjük. Sajnos nagyon jó a memóriám, hiszem, hogy a boldog élet egyik oszlopa, a rövid emlékezés.
Ez mekkora film volt!
Még arról is elfeledkeztünk, hogy a mozi előtt közvetlenül összekaptunk, mert megint kimutatta a foga fehérjét az antiszociális énem. Adott egy üres nézőterem, erre jön 2 srác és pontosan elénk ülnek, úgy hogy a fejük belelóg a látóterembe, P. nevében nem beszélhetek, mert ő 2 méter.
Ez pont elég volt, hogy az agyamban egy szelep kinyíljon és ne tudja magát türtőztetni. Azt hittem magamról, hogy sikerült megtalálnom azt a hangnemet, amivel már elindíthatunk egy értelmes beszélgetést. De még hátra sem fordultak. P. mondta azért mert nyers voltam.
Az nem fért az agyamba, hogy egy olyan moziban, ahol szabad helyrablás van, mert mindenki oda ül ahova akar, találtunk 2 olyan szabálykövető embert, akik félnek attól, hogy jön az otthonkás mozis néni és 2 hellyel, arréb toszigálja őket egy zseblámpával, mert nem oda ülnek, ahova a jegyük szól? Jelentem, találtunk.
P. azért is külön csalódott bennem, mert egyikőnk sem volt az az alfa hím/nő, aki beszólogat másnak, inkább a másik oldal.
Az idő továbbhaladt, sajnos ami történt, megtörtént, okoztam nekik és magamnak is egy rossz, lelkifurdalástól nem mentes estét. A sors furcsa középső ujj lóbálása, hogy épp egy ilyen helyzetet (elkövetett, jóvá nem tett hibák) dolgoz fel és tesz a film alapjává. Mert szegény Tommal rendesen kicsesz a jószerencséje: újra kell élnie élete legrosszabb napját. Nem csak olyan kispályás dolgokra gondolok, hogy alacsony wifi szint, vagy elkenődött majonéz folt a nadrágon.... Neeeeem. Nem más, mint a Normandiai partraszállás modern remake-je. Nem a náci koszokkal (germs) kell megvívni, hanem olyan pörgő és lövöldöző óriás, szobanövényhez hasonló űrlényekkel, amik kiássák magukat a homokból. Brrr! Ha kaptam egy kezet, hogy megszorítsam egy ilyen jelenetnél, nagyon hálás voltam érte.
A pasik szerintem felsikoltanak a bemutatott technikai vívmányoktól, a robot cuccoktól, repülőktől stb. Nekem inkább az volt a pozitívum, hogy elhagyott francia chateau-t mutattak egy ciripelő délutánon. Kinek mi.
Végre egy olyan film, ami nem azt sugallja, hogy Amérikában történhet ilyen és nem csak és csakis a Szabad ságszobrot mutathatják, mint olyan szimbólumot, ami a civilizáció elestét jelzi.
Itt bizony Tour Eiffel lábai az égbe merednek és a főgonosz is egy ismert francia épület alatt van és Londonból indítják az ellentámadást.
Ez az Európa!
Ki gondolta volna, a szerelmi szál is elég visszafogottra sikerült, de hát ha valakit minden nap először ismernek meg, nehéz elragadtatnia magát, nincs a világmentés és taktikázás mellett elég idő az érzelmekre.
Tom karaktere, az a sunyi féreg, akit az elején megismertünk, ahogy elköveti a hibáit újra és újra, egyre inkább megfontolt és nemes matériává válik. Persze nem mentes a Darwin díjas* poénoktól. És valószínűleg ennyiszer még egy filmjében sem lőtte fejbe szíve hölgye.
Nem mondhatok többet, de nagyon tetszett. Megnézésre ajánlom mindenkinek, persze vannak kivételek, srégen egy csaj annyira unta, hogy végig világított a telefonjával és tüntetőleg facebookozott.
Szerettem volna szólni neki mert zavart az az erős fény ott valahol a perifériámban, de nem akartam rápakolni az előző hibámra.
*A Darwin-díj egy olyan „kitüntetés”, amelyet azoknak az elhunyt embereknek ítélhetnek meg, akik valami különösen buta, ügyetlen módszerrel próbáltak egy számukra érdekes célt elérni, és ez az életükbe került.
