Tavaszolás az elfelejtett napsütésben

április 10, 2013

Több dologgal kapcsolatban megdőlt a hitem az elmúlt néhány napban: sohasem gondoltam volna, hogy Budapesten, éjjel 500 forintért akar beengedni egy széttárt karú, borgőzös figura a szállásunkra, hogy egyszer olyan múzeumba fogok menni, amelyen egy ember gyűjtési szenvedélye találkozik az üzleti érzékkel, így féltett tárgyai mutogatásából példásan megél. Nem hittem volna, hogy valaha el fogok kapni egy Marilyn Monroe tipusú kacsintást a barátom felé egy 70 pluszos idős néni szeméből. Legutolsó sorban sohasem hittem volna, hogy utazást nyerhetek egy nyúlfarknyi írással.

Egész életemben mindig volt valaki, aki jobb, okosabb, csinosabb, soványabb stb. egyén, olyan emberek akik teljesen megérdemelten győztek. De most én? Nem értem. Így a visszafele vezető útig nem is tudtam hova tenni ezt a dolgot, csak megéltem.
Örültünk mindennek, kacagtam, hogy egy napfényes erdőre néz a szobánk, hogy az alagsorban jacuzzi van, hogy kiszolgálnak minket. De nem jutott el az agyamig, hogy ez az AZ utazás.

Gyönyörűen, probléma nélkül jutottunk el az átépítés alatt álló Baross térre a Keletinél. A Dunántúl az agyamban mindig napos, most is az volt, amíg ott tartózkodtunk. Végre elővehettem anyukám 80 évek tinifilmjeit idéző napszemüvegét, ugyanis volt miért!
Közel volt Keszthely ott kezdtük a kirándulást, persze miután megfürödtünk a szálloda lehetőleg összes medencéjében, minden szaunát kipróbáltunk, még ha öt percig is.
A kötelező Festetics kastély után sétáltunk a párom által megismert, épp ott hétvégéző régi barátai(nk)kal. Elmentünk a giccs és nosztalgiamúzeumba, ahol rá kellett jönnöm, hogy a gyűjtőszenvedély nem csak költséges, hanem jövedelmező hobbi is lehet.
Zseniálisnak tartottam, hogy az illető vett Keszthely főutcáján egy labirintus szerű üzlet helységet, ahol nem német feliratos törölközőket, hanem a magyar tárgykultúra esszenciáját árulta. Zavarba ejtő tárgygazdagsága, a plafonig telepakolt és tematikusan csoportosított részlegek több mint 45 perces masszív csodálkozó élményt adtak. Valószínű a sokszorosa lett volna, ha mindent kibogarászunk ami megtetszik.

Hévízből sajnos elég kevés fért bele ebbe a pár napba, de ha belegondolok, egy héttel is nehezen egyeznék ki, hogy a század eleji fürdőzők villáit vagy a római romokat nézegessem.

Második napon mentünk el a híres neves tavirózsás paradicsomba, ahol akkor nagyon hideg szél fújt a tó felett, de azért böcsületből 2 hosszt megtettünk. Mikor úsztunk, feldolgoztam a traumát, hogy 38 méter mélység van alattunk. Az állandó félelmem az alattam kitátott szájú nagy fehér cápa állkapcsától elpárolgott és csak a fürdőzés élménye maradt.
Nem voltak német nyugdíjasokat megközelítő receptoraink, nem tudtunk 10 percnél tovább kint maradni. Bent érdekes volt, hogy a forrás centrumában milyen meleg volt a víz, amely a belső folyosókon hömpölygött egészen a szabadtérig, ahol ajtók nyíltak a külső részekbe.

Vicces volt az időnként megszólaló csengő, aminek a hangjára eggyel arrébb kellett állni. Nem tudtuk elképzelni, hogy mi lehet a víz alatt, ami miatt tucatnyi ember sorba áll, így hát jó birkák módjára kivártuk a sorunkat és megnéztük magunk. Milyen meglepetés: vízsugár, a csengő hangjára a következő helyen a hát és gerinc másik szakaszát masszírozta a mélyből felhozott, sokkal melegebb vízzel.
Ha megfogod a másik ember bőrét, érzed alatta a kicsi légbuborékokat, mint egy humán pukkantós zacskó játék. Talán ez jobban tetszett mint a csengetős vízsugár.

Mindenesetre örülök neki, hogy november környékén felraktam ide a panaszlevelem, mert ha nincs hangom, most is csak csalódottan ráznám az öklöm a gép felé, hogy milyen igazságtalanság történt velem. Talán ez volt a legnagyobb lecke: ha igazad van, állj ki érte. Csak a megcselekedett dolgokat lehet megbánni.