Idényspenót egyik felhasználási módja: quiche
Ma céltalanul járkáltam a boltban, hogy beüssön az agyamba egy amolyan villámlás, valami inger, hogy mit főzzek ma ennek az embernek, mire hazajön. Ekkor megláttam a friss spenótot.
A többi, már történelem.
A quiche-el Őnagyságával már régi ismeretségben vagyunk, készült a konyhánkban már halas, májas, húsos, de ennél a mainál bizony eddig sohasem érzett kellemes illatok lengték be a lakást és annak légterét. Ebben a csodaszép időben tiszta öröm volt megcsinálni ezt kicsit sem bonyolult vagy körülményes fogást. Nehezen fogom kibírni, hogy az összes ropogós szélét ne tunkoljam bele a közepébe.
Ennyit a dumából, most jöjjön az érdemi része, avagy, hogyan kivitelezzétek otthon ezt a gyönyörűséget.
Hozzávalók:
250 g friss spenótlevél
1 csomag (275 g) fagyasztott leveles tészta
2 dl tejszín
2 tk só
2 tojás
1 evk liszt
őrölt bors
4 gerezd fokhagyma
2 csirke felsőcomb
1 evk zsiradék
5 dkg trappista
Tetejére ízlés szerint füstölt sajt és kevés feta (ezek voltak a hűtőnk megmaradt darabkái)
Elkészítés:
A csirkével kezdjük, megmossuk, levágjuk a húst a csontról és falatnyi darabokra vágjuk. Igen a bőrével együtt, mert hozzá jár. Egy forró serpenyőbe (közepes láng), a sistergő zsiradékra tesszük és pirítjuk. Felaprítunk 3 gerezd fokhagymát és hozzáadjuk. Pár perc után levesszük a lángot és lefedjük, hogy átpárolódjon egy fedő alatt, sűrűn átkeverjük, hogy le ne égjen. Sózzuk (1 tk), borsozzuk. Végül félretesszük.
A spenótot leszárazzuk és alaposan átmossuk. Kevés vízzel egy közepes lábosba, kis lángon a tűzre rakjuk és lefedjük amíg össze nem esik, megsózzuk 1 tk sóval. Néhány perc után hozzákeverjük a tejszínt. Az 5 dkg sajtot a végén reszeljük bele és miután beleforgattuk, lekapcsoljuk a tüzet (én kiraktam az ablakhoz) hűlni.
A tojásokat felverjük és összekeverjük a liszttel. A leveles tésztát egy kiolajozott formába egyengessük és a széleit vágjuk le. Tegyük az aljába a húst, majd a hűlt spenótba belekeverjük a tojásokat és átkeverjük. Végül ráborítjuk a húsra.
Előmelegített sütőben alacsony-közepes lángon süssük aranyszínűre. Nagyjából 45 perc.