Valahol, mindenhez közel találtuk EZT
Jártatok már úgy, hogy megdöbbentetek, mennyire tudatlanok, csukott szemmel járók vagytok? Múlt vasárnap egy olyan útra fordultunk le, ami mellett milliószor elhaladtam, de sohasem gondolkodtam azon, hogy merre vezet. Merre vezet kedves, hát a paradicsomba!
Amint eldöntöm az agyamban, hogy a térség, a vidékem menthetetlenül halad a kulturális és környezeti leépülés, kihalás irányába mindig találunk valami olyan dolgot a környezetünkben, amiért érdemes kiállni és megvédeni. Az otthonomtól 20 km-re megtaláltam a tökéletes helyszínt életünk tengetéséhez.
A bökkenő az, hogy minket (mint a halottkémet) csak akkor hívnak, ha már eldöntetett a sorsa, vagyis ha már megegyeztek a vevővel.
Már említettem a korábbiakban, hogy folyamatosan kertet keresek magunknak, hogy szerethessem és gondozhassam. Eddig volt néhány jelentkező de olyan területeket ajánlottak fel amelyek nem biztonságosak, nem érdemes termelni rajta, másnak.
Már megszokhattam volna, hogy amire kitartóan gondolok, besétál az életembe. A párom esetében, aki az ajtómon sétált be 2012 januárjában, ami öröm. Vagy olyan nem kívánatos, megromlott ismeretségek, amiket meg kellett még beszélni, mert nem hagyott békén a bűntudatom, furcsa, mert legtöbbször a másik fél nem problémázik rajta. Megerősíthetem, ha azt mondom: vigyázz a gondolataidra is.
A kertre visszatérve, ez is ilyen öröm volt az életemben.
Megmondtam a tulajnak, hogy most az egyszer sajnálom, hogy kijöttem a helyszínre, mert fájni fog érte a szívem, hogy nem lehet a mienk.
Nem érti az ember, hogy ilyen békét, hogy találhat, attól, hogy egy helyen tartózkodik. Furcsa volt, mintha éreztem volna a természet lélegzetvételét, ahogy elnéztem a rétre, a ház mellett. Nem lehet az ilyet megmagyarázni, csak örülni neki. A fényképezőgépem nálam volt, fotóztam, de az semmit nem adott vissza az érzésből, emlékezni hagy. Egy majdnem kör alakú bevágás az erdő kellős közepén, egy kedves házzal, réten növő vadvirágokkal, kenyérsütő búbos kemencével, kislócával, barackfával. Mintha ide nem érhetne el semmi ami a modern világban bántó, mocskos. Nem érted, milyen úton értél ide, de itt vagy, látod ezt a csodát és nem vágysz vissza a betonútra.
Láttam mennyire szerették ezt a helyet, akik oda mentek, hazamentek. Ez tovább emelte az értékét. Elképzeltem gyümölcsszüretet, lekvárfőzést, napozást, vagy csak verandán olvasást egy pohár borral, egyedül, kettesben, családdal, barátokkal.
Mondhatja az útra feljőve a világ az arcodba, hogy a te boldogságod, a pénz, az autó (nekem biztos nem), az óra, a telefon. Eddig is azt mondtuk: Hülye vagy?
Rousseau vissza a természetbe felkiáltása eddig is fontos gondolata volt az életemnek, most láthattunk példát a vágyott életre. Jó tudni, hogy néha találkozhatunk olyan kitűzni való célokkal, amiért dolgozni akarunk, ez is előre viszi a történetet.
Amint eldöntöm az agyamban, hogy a térség, a vidékem menthetetlenül halad a kulturális és környezeti leépülés, kihalás irányába mindig találunk valami olyan dolgot a környezetünkben, amiért érdemes kiállni és megvédeni. Az otthonomtól 20 km-re megtaláltam a tökéletes helyszínt életünk tengetéséhez.
A bökkenő az, hogy minket (mint a halottkémet) csak akkor hívnak, ha már eldöntetett a sorsa, vagyis ha már megegyeztek a vevővel.
Már említettem a korábbiakban, hogy folyamatosan kertet keresek magunknak, hogy szerethessem és gondozhassam. Eddig volt néhány jelentkező de olyan területeket ajánlottak fel amelyek nem biztonságosak, nem érdemes termelni rajta, másnak.
Már megszokhattam volna, hogy amire kitartóan gondolok, besétál az életembe. A párom esetében, aki az ajtómon sétált be 2012 januárjában, ami öröm. Vagy olyan nem kívánatos, megromlott ismeretségek, amiket meg kellett még beszélni, mert nem hagyott békén a bűntudatom, furcsa, mert legtöbbször a másik fél nem problémázik rajta. Megerősíthetem, ha azt mondom: vigyázz a gondolataidra is.
A kertre visszatérve, ez is ilyen öröm volt az életemben.
Megmondtam a tulajnak, hogy most az egyszer sajnálom, hogy kijöttem a helyszínre, mert fájni fog érte a szívem, hogy nem lehet a mienk.
 |
| Abszolut szívemcsücske: kenyérsütő kemence |
Láttam mennyire szerették ezt a helyet, akik oda mentek, hazamentek. Ez tovább emelte az értékét. Elképzeltem gyümölcsszüretet, lekvárfőzést, napozást, vagy csak verandán olvasást egy pohár borral, egyedül, kettesben, családdal, barátokkal.
Mondhatja az útra feljőve a világ az arcodba, hogy a te boldogságod, a pénz, az autó (nekem biztos nem), az óra, a telefon. Eddig is azt mondtuk: Hülye vagy?
Rousseau vissza a természetbe felkiáltása eddig is fontos gondolata volt az életemnek, most láthattunk példát a vágyott életre. Jó tudni, hogy néha találkozhatunk olyan kitűzni való célokkal, amiért dolgozni akarunk, ez is előre viszi a történetet.
