Le Café de Capucine

Sziasztok!  Néhány órája jöttünk haza a "Volt egyszer egy Hollywood" című 2 és fél órás vizuális poénról, amit szívesebben neveznék a legpofátlanabb pénz és színészpazarlásnak az elmúlt időszakban. Tudjátok mit, sajnos azt a tanácsot tartom a legkorrektebbnek, ha megkíméllek Titeket attól, hogy ilyesmire költsétek a pénzetek, hogy elmentek a moziba. Még sohasem láttam olyat addig, hogy a film vége felé megunta valaki az időpazarlást az életéből és inkább hazament. Most ez is megesett, igen, nekem is megfordult a fejemben, mert Quentin aki a világnak adta Hans Landa vagy "Motherf@cker" Samuel L. Jackson, vagy Leo "Sugar" Dicaprio karakterét ilyet megenged magának, hogy ezt a fo$t nézette velünk ennyi ideig. Pozitívumok: Pontosan adta vissza a korszak hangulatát, a kötelező nagyon jó zenék és kosztümök. Sajnos Margot Robbie napszemüvegét nem tudtam csodálni a vége főcímig, rá kellett jönnöm, ennél több kell, hogy filmnek nevezzem. Nem is reklámra, nem ...

Nem, szerencsére nem ért trauma, hogy az elmémnek el kellene vonulna egy boldog helyre, ahol normális maradhat, de sokszor mondogatom ezt a mondatot saját magamnak. Mindig kívülálló voltam, ezt már megszoktam, sőt perverz módon nem stigmaként, hanem kitüntetésként tekintettem erre. De teltek az évek és rájöttem, akárhogy is hívod, az ember társas lény, jobban érzi magát, ha kapcsolódhat a többiekhez. Az elnevezés meg csak kedv és hangulat kérdése. A belső világod, a csodálatos elméd belső labirintusa örökre el tud téged szórakoztatni. Tetszett mindig az a gondolat, amit J.R.R. Tolkien fogalmazott meg: "Minden könyv egy emberbe ragadt világ." - arról nem is beszélve, ha több univerzum kívánkozik ki belőled. Az egyedüllét állandó, a többi ember megléte a tiedben a áldás, de semmiképp sem állandó és magától értetődő. Amikor erre rájöttem, azóta nem érzem magam magányosnak. A magányt megélni fájdalmas, de amint rájössz, hogy a legnagyobb pokol az, ha a társas kapcsol...

Sziasztok! Olyan keserédes dologra lettem figyelmes az utóbbi napokban... ősz illatát érzem a levegőben. Beköszöntött az augusztus. Valami véget ér, vége van a hosszú délutánoknak, amíg vártuk haza a férjem, vége van a teljesen random sétáknak. Vége van lassanként a gyednek. Nem is tudom, hogy hiányozni fog e, vagy úgy érkezem vissza a felnőttek világába, hogy lelkes és tettre kész vagyok. Vagy csak csetlek botlok, mert elszoktam a határidős munkáktól és a negatívan érdekes emberektől? Visszamegyek dolgozni, miután a kiscsajt - amint lehetőség van rá,- bölcsödébe visszük. A közeljövőben elkészülünk a házzal is és beköltözhetünk, el sem hiszem. Fura, azt gondoltam, hogy nem tudok majd mit kezdeni az idővel, eljátszottam a gondolattal, hogy kitanulok valamit, de a babázás nagyszerűen kitölti az ember napját. A mindennapi új ételgyártásról nem is beszélve. Summa summarum az alvásidőbe és az estékbe belefért a főzés és a főzésbe belefért egy kis torna, tananyagok hallgatása,  egy k...

Sziasztok! A matektanárom büszke lenne rám - vagy hibát találna -... napok óta szabad időmet (1 óra napközben és az éjszaka) azzal töltöm, hogy burkolatokat és élvédőket számolok és a mérnök férjem csak futólag nézi át a munkám, mert bízik abban, hogy jó az, ami csinálok. Ahogy Sylvester Stallone mondja az egyik kedvenc gyerekkori filmemben, az "Oscar"-ban a beszédtanárnak: persze, hogy könnyű, ha van értelme a szövegnek! Itt is, ha térben elhelyezhető és reális méretekről beszélünk, nem csak elméleti dolgokról, akkor öröm vele dolgozni. Igen, az egész művészeti tanterv a realitás ellenkezőjére épül, de azzal már megbékültem. Nem szoktam reklámozni, de nem vagyok a reáliák nagy cimborája, annyira nem, hogy középiskolában minden félévem és év végém gyomorgörccsel telt, hogy nehogy megbukjam. Csodák csodájára, találtam egy olyan embert, akire bizton rábízhatom magam a számok területén és elvett! A fent említett pedagógus csodálkozott ezen a legjobban, hogy ilyen különbö...

Sziasztok! Nem leszek rest megmondani, a fejem a fellegekben időzik meg a kávéspohárban, ha magam lehetek kicsit. Nincsen bejutása oda senkinek, ilyenkor a az angol farmházak alaprajzát böngészem századfordulós katalógusokban, Japánról falok minden információt, félelmetes történeteket olvasok, beszámolókat, vagy épp felemelőeket Shirley Mclaine tollából. Csak semmi realitás. Túl sok jut ki belőle. Tegnap Z. hisztirohamot kapott, miután végigkergettem a házban és rekedtre ordította magát, felemeltem mint egy csomagot és leraktam a helyére. Én is a sírás határán voltam a tehetetlenségtől.  Csak ült a konyhaszéken a kis gumicsizmájában és egy nagy pufikabátban, ami miatt kitört a vihar, nem akarta levenni. Zihálva vette a levegőt, elfelejtve a természetes ritmusát, baba haja a halántékán és a homloka körül átizzadt a drámától és a nagy kabáttól. Egy összetekert szelet sonkát adtam a kezébe, hogy visszanyerje az egyensúlyt, miközben elgondolkodva majszolt, átölelte a nyakam, nem a...

Sziasztok! Sajnos a húsvéti időszak kicsit megnyirbálta az étkezési rutinomat, de azért vannak itt olyan fénypontok, amelyeket érdemes felvenni az állandó repertoirba. Amióta nem tartok itthon sem lisztet, sem cukrot állandó keresésben és kísérletezésben vagyok, hogy találjak egy megfelelő kevert tészta receptet, amely kielégíti az édes iránti igényünket és nem egy picike adag, ami tessék lássék alapon felkínálom és 2 falat az egész, mert egészséges és drágára jönne ki. Tudom tudom ne is mondd a litániát, hogy: az édességet nem azért esszük, hogy jól lakjunk, hanem az csak egy kis falatka, étkezés után... igen, de azért az sem rossz, ha nem marad benned hiányérzet az elfogyasztása után, hogy még egyet jó lett volna enni. Ez a kis süti nem csak kompromisszumos megoldás, vagy vigaszdíj, hanem olyan desszert, amit egy hagyományos sütivel szemben inkább választanék. Ez azért nem egy rossz ajánlólevél? Könnyű és az íze mégis összetett, hamar készen van és jól variálható. Véletlenül ta...

Sziasztok! Lehetne gömbvillám is, de a theátrális szóhasználat nem az asztalom.  Az utolsó bejelentkezésem óta már majdnem egy hónap telt el, de ki számolja? Valószínűleg csak én magam, a köszönés hetek óta várakozik az oldalon, várva a folytatást. Hiányérzetem volt, mérges voltam magamra, mert estére már nem foglalkoztam értelmes dolgokkal, csakis olvastam, vagy még rosszabb: csak elcsösztem az időmet a 9gag-en, mert mentálisan nem voltam többre képes. Valahogy a gyerekem délutáni ébresztőórája úgy vagy összehuzalozva, hogy megérzi, mikor akarok melléülni valami magános dolognak, ugyanis a főzés és takarítás nem annyira az önző kategóriát gazdagítják. A csodálatos melegedő idő kihozza belőlem a pozitivitást és egyre kevesebb időt töltünk a lakásban, csak annyit, amennyi a cipő és a pulcsi felimádkozása a kiscsajra. Ugyanis ő mostanában rájött, hogy a dráma a vérében van és nem fél használni.    Ahogy a múltkor leírtam, hogy most már olyan anya vagyok, akit a gyerek...