"A belső világom kárpótol"
Mindig kívülálló voltam, ezt már megszoktam, sőt perverz módon nem stigmaként, hanem kitüntetésként tekintettem erre.
De teltek az évek és rájöttem, akárhogy is hívod, az ember társas lény, jobban érzi magát, ha kapcsolódhat a többiekhez. Az elnevezés meg csak kedv és hangulat kérdése.
A belső világod, a csodálatos elméd belső labirintusa örökre el tud téged szórakoztatni. Tetszett mindig az a gondolat, amit J.R.R. Tolkien fogalmazott meg: "Minden könyv egy emberbe ragadt világ." - arról nem is beszélve, ha több univerzum kívánkozik ki belőled.
Az egyedüllét állandó, a többi ember megléte a tiedben a áldás, de semmiképp sem állandó és magától értetődő.
Amikor erre rájöttem, azóta nem érzem magam magányosnak. A magányt megélni fájdalmas, de amint rájössz, hogy a legnagyobb pokol az, ha a társas kapcsolatokba építesz falat magad köré és csak sugárzod a távolságot. Te sem akarod, a másik sem érti mi a bajod, csak sodródtok. Egymás lelkétől messzire.
Voltál már úgy, hogy úgy érezted, hogy kívülről látod magad és nem értetted, te miért nem tudsz része lenni a nagy társadalmi egésznek? Azt hitted, hogy a többiekkel van a bibi, "nem akarnak befogadni" vagy "nem vagyok nekik szimpatikus". Egyszerűen annyi a helyzet, hogy nem rezegtek egy szinten. Nem a te hibád, nem az ő hibája. Az eltérés nem hiba.
Miért is gondolkodtam el ezen?
Tudjátok, miközben egész nap kettesben vagyok a pici lányommal, sokszor hagyom, hogy a külső ingerek vezessenek, figyelek rá, terelgetem, foglalkozom a háziasszonyi dolgokkal, tornázom, számolok stb. De összességében sokkal-sokkal több lehetőségem volt az elmúlt 2 évben önvizsgálatot végezni, mint eddigi életem folyamán.
Az eredmény: tipikusan zárkózott, önmarcangoló és merev a társas kapcsolatokban. Ne reménykedj, a történet vége még nem happy end, még nem találtam meg a módját annak, hogy a világ változzon körülöttem.
Vagyis vannak részeredmények, de piszkosul nehéz megváltoztatni a berögzült síneket és átgondolni, hogy egész életedben a félelmeidre és a gonosz hangokra hallgattál a fejedben, aki kifogyhatatlan volt ilyen gyöngyszemekkel: "téged azért mellőz, mert nem vagy fontos" vagy "furcsa vagy, miért nem tudsz olyan lenni mint más?" vagy egy igazi sláger "nem vagy elég jó".
Elfeledkeztél róla, hogy az embereknek megvannak a saját problémái, elfoglaltak, vagy csak egyszerűen te érzékenyebben reagáltál egy témára, mint a másik. Vagy lehet, hogy épp azért vagy érzékeny, mert TE nem vagy egész, mert a káros gondolatokat hagyod a fejedben garázdálkodni.
Sokszor gondolok arra, hogy az általam sérelemnek vélt helyzetek mögött mennyi az igazi dráma és mennyi, amennyit az egóm, a rátartiságom, a dacosságom költött hozzá.
Nem lehetett volna egy legyintéssel elintézni? Muszáj igazságot szolgáltatni magadnak, nem elég ha te tudod? Megint kilyukadtunk ahhoz, hogy a magadat sokkal hamarabb és kevesebb energiával meg tudod szabályozni, mint a körülötted lévőket, akiknek szintén van egy tőled eltérő, belső világa.
