Le Café de Capucine

Sziasztok! Egyre hamarabb van sötét, de fel a fejjel, nemsokára itt a téli napforduló! A tél úgy begyűrűzött, hogy egyre nagyobb gyomorgörccsel szembesülök, hogy 10 nap múlva szenteste, majd, egy szempillantás alatt 2018-ban találjuk magunkat. Még el sem kezdtem gondolkodni a ajándékokon, ugyanis évről évre erősebb a meggyőződésem az irányában, hogy ajándékozni felesleges. Persze egy gyereknek nagy törés lenne, ha nem kaphatna semmit a Jézuskától, de felnőttek között nem sok értelmét látom, lévén, hogy a kapitalizmus és a fogyasztás gyermekei vagyunk, ha valamiről úgy gondoljuk, hogy megérdemeljük, akkor megvesszük magunknak, legyen akármilyen évszak, vagy te vársz, fél évet, hogy "véletlenül" megkapd, valamilyen alkalomra? Annál jobban pörög az életünk. A Grincs is megmondta, hogy ami nem tetszik a megajándékozottnak, úgyis nála köt ki, a szemétdombon. Múlt szombaton egy kisebb pánikrohamot járkáltam le bevásárlás közben, ugyanis, ez a felfokozott hangulat, a hangos zene...

A reggelek, amikor Emőkével sétálunk, nagyon sokat jelentenek. Nem csak azért mert vallom, hogy a mozgás az élet és a kínai zsinórmértékhez tartom magam, hogy addig leszek egészséges, amíg a lépésszámlálóm 10.000 lépés körül tendál naponta, hanem azért is, mert szeretem a késő őszt a maga nyálkás összetapadt leveleivel, a reggeli köddel és a kipirosodott orrommal együtt. Egyre nagyobb érték a napfény, ami olyan szép érett sárgára mázolja a szemben lévő épület falait, ahogy egyre vacogósabban bugyolálom be magam, lassan felcsendülnek az agyamban a sohasem énekelt karácsonyi dalok. Tudtam, de nem éreztem igényt arra, hogy énekeljem. Most, hogy gyerekem van, kevesebb szarkazmussal várom a karácsonyt. Neki még minden dal új és élvezettel hallgatja, először fog karácsonyfát látni, nekem ez megható. Főleg, mert tavaly pont karácsony reggelén ültem a konyhában, kezemben a pozitív terhességi teszttel, lefagyva. Nem csak a lábujjam, az agyam is mozdulatlan volt. Bubut a karácsonyi angyal ho...

Ismeritek Emil Rulez Zazi az ágyban című számát? Mikor összeállítottuk a kiságyát jutott eszembe, hogy már bárcsak lenne ott. Most ott alszik békésen, miközben írok. Sokszor szokott eszembe jutni a szülés és a várandósságom, ha nem is a közönségnek, magamnak írok néhány gondolatot. Ha megtalálod, akkor okulj belőle nőtársam, aki még a dolgok előtt vagy, ne balfa#@oskodd el az egészet mint jómagam. Bár ha jobban belegondolok, ez tipikusan az az élethelyzet, amire nem lehet felkészülni, mert máshogy fogod megélni, hiába olvasol el tonnányi irodalmat, akárhonnan közelíted meg az eseményt. Az idézőjel a címben jómagam csekély szerepvállalására utal, mert nem szültem, hanem kiműtötték belőlem.   Néhány dolgot megtanultam saját magamról, ami meglepett és talán kicsit el is szomorított. 1. Korántsem vagyok, vagy leszek olyan erős, hogy természetes úton szüljek.  Hiába gondoltam magamról, hogy de. 2. Ha megtehetem, akkor a könnyebbik utat fogom választani és miért is kellene a h...

Sziasztok! Végre bejelentkezem. Az esték során, a végtelenül rótt körök közben amíg vártam, hogy Gugu elaludjon, sokszor gondoltam az én árvuló blogomra és arra, hogy mi mondanivalóm lehet, hogy benne vagyok még mindig az élet körforgásában, hogy mérhető tartalmat osztok meg azzal, ha írok. Sajnos ilyesmivel nem szolgálhatok, be vagyok szűkülve az evés-pelenka-alvás bermuda háromszögbe. Ha irritál a téma, ne olvasd tovább, remélem leszek érdekesebb olvasnivaló hamarosan.  Máskor, a borúsabb napokon inkább a hallgatásba burkolóztam, sajnos néhány érdeklődőnek így is a nyakába öntöttem, hogy nem nekem való ez. Ahogy telik az idő, egyre inkább kivitelezhetőnek tűnik, bár még mindig ijesztő.  A gyerekágyas időszaknak nemsokára vége, azt mondja Dr. Spock (nem a Star Trek-es, hanem a gyereknevelős könyv írója) és a klasszikus orvoslás, hogy ez a legnehezebb időszak, utána könnyebb lesz. Szerintem nem lesz könnyebb, csak anyu idegrendszere hozzáedződik az új feladathoz, ezért ne...

Elérkeztünk  24. órába, az orvostudomány által jelzett időpont a szülésemre a holnapi napon lejár. Sok minden kavarog a fejemben, leginkább az ismeretlen tapasztalattól való bizonytalanság nyomaszt. Az akármikor érzését már elhessegettem és egy olyan vendégre gondolok, aki bármikor betoppanhat, csak még nem látom felbukkanni. Fényt és teljesen más életformát magával hozva, csak várom, hogy leüljön a  neki megterített asztal mellé. Mintha a természet is reflektálna arra, hogy valami véget ér és új időszámítás kezdődik. A hátsó téglafalunk, amely a kedvencem az egész kertben, vöröse  szinte kiugrott a szomszéd gigantikus fájának zöldje alól, most már szolidan összeöregedtek, a fa készül a vénasszonyok nyarára. A cseresznye és barackfáról már nem legelhetek többet, megelégedem az érő szőlővel, amelyet egyre jobban emlékeztet az őszre. Szeretem az őszt, a kislányomat próbálom kicsalogatni azzal a csodálatos érzéssel, amikor érzed ezt a szellőt az arcodon és az orrodban az...

A következő recept megcáfolta azt, hogy mennyire finom lehet számomra egy túrós, gyümölcsös süti. Alapvetően a gyümölcsöket a leginkább a fáról letépve, ott és akkor szeretem enni. Nálam nem játszik olyan nagy sikerre egy gyümölcsös jégkrém, vagy amire az van ráírva xy ízű. A feldolgozás adhat hozzá értéket, nagyszerűen kiegészítő fűszereket, de már más. Amennyire finom tud lenni egy süteményben, nem tesz hozzá ahhoz az értékhez, amit a frissessége ad nekem.  Ez a sütemény azért annyira jó, mert a gyümölcsből beivódó nedvesség, az ízek, nem kisülnek belőle, hanem beivódnak a tésztába. Anyukámtól kaptam a receptet, ő cseresznyével csinálta, amikor az volt érésben, de nekem a sárgabarackból sohasem elég, amikor szezonja van! Amikor elkészítettem szombat délután majdnem elsírtam magam, mert nem akart a tészta összeállni, arra gondoltam, valami rosszul lett megadva a receptben és belemértem. De ne aggódjatok, amilyen trutymós, olyan finom lesz megsütve! A szaftosságot az a túró...

Sziasztok! Most nézem az utolsó bejegyzésem, lassan egy hónapja (!) történt, röstellem magam miatta kicsit. Sokat gondoltam az írásra, sok minden is történt, olyannyira, hogy most hogy itt van előttem a tabula rasa, nem tudom rangsorolni a dolgokat, hogy mit kellene előrevennem. Az irodában töltött időm egyre kevesebb, a helyettesem szépen beletanult a dolgomba, olyannyira, hogy gyötör néha a haszontalanság gondolata, hogy ilyen könnyen helyettesíthető a munkám, ám egyszerre vagyok boldog, hogy egyre több a csendes nap az életemben és az a bűntudat, hogy nem tudtam foglalkozni a babával, az ő várásával, szépen lassan átfordul a parába, hogy hamarosan itt lesz és hogy én még hiába olvasok a témában olyan sokat, úgy érzem, nem tudok eleget tudni. Az idő szűkössége még inkább fokozódott, amikor az ultrahangon megmondták, hogy olyan szép fejlett a gyermek, hogy akár már most is kibújhatna, vihetnénk haza, vagy kitartja az idejét és lesz belőle egy szépséges négy kilós újszülött. Sohasem...