Az első néhány hét
Sziasztok!
Végre bejelentkezem. Az esték során, a végtelenül rótt körök közben amíg vártam, hogy Gugu elaludjon, sokszor gondoltam az én árvuló blogomra és arra, hogy mi mondanivalóm lehet, hogy benne vagyok még mindig az élet körforgásában, hogy mérhető tartalmat osztok meg azzal, ha írok.
Sajnos ilyesmivel nem szolgálhatok, be vagyok szűkülve az evés-pelenka-alvás bermuda háromszögbe. Ha irritál a téma, ne olvasd tovább, remélem leszek érdekesebb olvasnivaló hamarosan.
Máskor, a borúsabb napokon inkább a hallgatásba burkolóztam, sajnos néhány érdeklődőnek így is a nyakába öntöttem, hogy nem nekem való ez. Ahogy telik az idő, egyre inkább kivitelezhetőnek tűnik, bár még mindig ijesztő.
A gyerekágyas időszaknak nemsokára vége, azt mondja Dr. Spock (nem a Star Trek-es, hanem a gyereknevelős könyv írója) és a klasszikus orvoslás, hogy ez a legnehezebb időszak, utána könnyebb lesz.
Szerintem nem lesz könnyebb, csak anyu idegrendszere hozzáedződik az új feladathoz, ezért nem törsz már ki zokogásban a tehetetlenségtől, hogy vörös fejjel ordít szerencsétlen gyermek, te meg csak barkóbázol mi baja lehet és addig agyalsz, amíg valahogy kitalálod.
A pszichológia elnevezte "baby blues"-nak azt a jelenséget, amely levertséggel, kilátástalanság érzéssel sújtja a frissen szült nők egy részét.
Teljesen logikus utólag végiggondolva: alvásmegvonás (másoknak, nekünk mázlink van), hormonális rendszer, a test visszaalakulása a terhesség előtti állapotba, fájdalmaid vannak (gyógyuló műtéti heg, gátseb, szétharapott cici, ami minden szoptatáskor úgy fáj, mintha élve nyúznának - a védőnő használta ezt a hasonlatot rá, egyetértek vele), új élethelyzet, osztatlan figyelem, a védelem alanya extra érzékeny, teljesen magatehetetlen és neked van kiszolgáltatva a jóléte. De a legfontosabb, akkor döbbensz rá, hogy már semmi sem lesz olyan, mint a baba előtt. Más lesz a boldogságod, más miatt leszel szomorú, más miatt aggódsz, mert már mindennek ő a keresztmetszete.
Engem a mozgásterem megvonása készített ki a legjobban. Még a szülésindítás napján elkísértem P.-t mérni a megyében, bevásároltam neki, hogy legyen mit ennie és úgy feküdtem be a kórházba, hogy néhány órával előtte megfőztem. Summa summarum: Nehezen viselem a tehetetlenséget.
Most jutalom minden kutyasétáltatás, vagy gyógyszertári kirándulás, ami nincs 100 méterre. Már attól elsírtam magam, hogy közölte velem a család, hogy ma nem tudnak meglátogatni, mert sok dolguk van, pedig így is jöttek amikor tudtak. Vagy a tény, hogy ők elutazhatnak valahova, elmehetnek sétálni mondjuk, bevásárolni, futni, amikor ők szeretnének. Sírva vártam haza a férjem az ablakban, mert annyira hiányzott felnőtt emberek társasága, hogy egyáltalán lézengjen velem egy légtérben valaki, akihez szólhatok. Esetleg kimehessek 10 percre az udvarra, hogy érezzem a szellőt az arcomon. Franc sem gondolta hogy felértékelődnek az egyszerű dolgok.
Update: Azóta már mi is mehetünk ki!
Utánaolvastam, vastagon benne voltam a jellemzőkben, de erőt adott az, hogy mennyien mentek ezen keresztül.
Gugu gyönyörű, egészséges nagylány, alig várom, hogy minél többet tehessen meg, aminek most gátat szabnak a test korlátai. Látom, hogy az agya tovább jár mint, amit meg tud tenni a teste. A tokaji elixír és az omega 3 megtette a hatását. Az erős felépítésnek a másik oldala, hogy fenn is kell tartani, állandó versenyfutásban vagyunk az étvágyával és a tejelő berendezés kapacitásával.
Már ott, néhány naposan elkezdett gügyörészni, imádjuk hallgatni milyen jól érzi magát. Ellenben a problémája is extra hangosan jut kifejezésre.
Közben költözködés is volt a kis életünkben, a ruháim nagy része még bezacskózva várja, hogy átnézzem és találjak néhány olyat, amelyek a megnövekedett seggméretemhez igazodnak, amíg visszaállok én is a normál kerékvágásba. Meg el is pakolhatom a nyári ruhákat, közben beköszönt már október is.
Idővel eltűnnek a sarkokból a cuccok és mindennek meglesz a helye, egyre otthonosabb lesz ez a lakás is.
Végre bejelentkezem. Az esték során, a végtelenül rótt körök közben amíg vártam, hogy Gugu elaludjon, sokszor gondoltam az én árvuló blogomra és arra, hogy mi mondanivalóm lehet, hogy benne vagyok még mindig az élet körforgásában, hogy mérhető tartalmat osztok meg azzal, ha írok.
Sajnos ilyesmivel nem szolgálhatok, be vagyok szűkülve az evés-pelenka-alvás bermuda háromszögbe. Ha irritál a téma, ne olvasd tovább, remélem leszek érdekesebb olvasnivaló hamarosan.
Máskor, a borúsabb napokon inkább a hallgatásba burkolóztam, sajnos néhány érdeklődőnek így is a nyakába öntöttem, hogy nem nekem való ez. Ahogy telik az idő, egyre inkább kivitelezhetőnek tűnik, bár még mindig ijesztő.
A gyerekágyas időszaknak nemsokára vége, azt mondja Dr. Spock (nem a Star Trek-es, hanem a gyereknevelős könyv írója) és a klasszikus orvoslás, hogy ez a legnehezebb időszak, utána könnyebb lesz.
Szerintem nem lesz könnyebb, csak anyu idegrendszere hozzáedződik az új feladathoz, ezért nem törsz már ki zokogásban a tehetetlenségtől, hogy vörös fejjel ordít szerencsétlen gyermek, te meg csak barkóbázol mi baja lehet és addig agyalsz, amíg valahogy kitalálod.
A pszichológia elnevezte "baby blues"-nak azt a jelenséget, amely levertséggel, kilátástalanság érzéssel sújtja a frissen szült nők egy részét.
Teljesen logikus utólag végiggondolva: alvásmegvonás (másoknak, nekünk mázlink van), hormonális rendszer, a test visszaalakulása a terhesség előtti állapotba, fájdalmaid vannak (gyógyuló műtéti heg, gátseb, szétharapott cici, ami minden szoptatáskor úgy fáj, mintha élve nyúznának - a védőnő használta ezt a hasonlatot rá, egyetértek vele), új élethelyzet, osztatlan figyelem, a védelem alanya extra érzékeny, teljesen magatehetetlen és neked van kiszolgáltatva a jóléte. De a legfontosabb, akkor döbbensz rá, hogy már semmi sem lesz olyan, mint a baba előtt. Más lesz a boldogságod, más miatt leszel szomorú, más miatt aggódsz, mert már mindennek ő a keresztmetszete.
Engem a mozgásterem megvonása készített ki a legjobban. Még a szülésindítás napján elkísértem P.-t mérni a megyében, bevásároltam neki, hogy legyen mit ennie és úgy feküdtem be a kórházba, hogy néhány órával előtte megfőztem. Summa summarum: Nehezen viselem a tehetetlenséget.
Most jutalom minden kutyasétáltatás, vagy gyógyszertári kirándulás, ami nincs 100 méterre. Már attól elsírtam magam, hogy közölte velem a család, hogy ma nem tudnak meglátogatni, mert sok dolguk van, pedig így is jöttek amikor tudtak. Vagy a tény, hogy ők elutazhatnak valahova, elmehetnek sétálni mondjuk, bevásárolni, futni, amikor ők szeretnének. Sírva vártam haza a férjem az ablakban, mert annyira hiányzott felnőtt emberek társasága, hogy egyáltalán lézengjen velem egy légtérben valaki, akihez szólhatok. Esetleg kimehessek 10 percre az udvarra, hogy érezzem a szellőt az arcomon. Franc sem gondolta hogy felértékelődnek az egyszerű dolgok.
Update: Azóta már mi is mehetünk ki!
Utánaolvastam, vastagon benne voltam a jellemzőkben, de erőt adott az, hogy mennyien mentek ezen keresztül.
Gugu gyönyörű, egészséges nagylány, alig várom, hogy minél többet tehessen meg, aminek most gátat szabnak a test korlátai. Látom, hogy az agya tovább jár mint, amit meg tud tenni a teste. A tokaji elixír és az omega 3 megtette a hatását. Az erős felépítésnek a másik oldala, hogy fenn is kell tartani, állandó versenyfutásban vagyunk az étvágyával és a tejelő berendezés kapacitásával.
Már ott, néhány naposan elkezdett gügyörészni, imádjuk hallgatni milyen jól érzi magát. Ellenben a problémája is extra hangosan jut kifejezésre.
Közben költözködés is volt a kis életünkben, a ruháim nagy része még bezacskózva várja, hogy átnézzem és találjak néhány olyat, amelyek a megnövekedett seggméretemhez igazodnak, amíg visszaállok én is a normál kerékvágásba. Meg el is pakolhatom a nyári ruhákat, közben beköszönt már október is.
Idővel eltűnnek a sarkokból a cuccok és mindennek meglesz a helye, egyre otthonosabb lesz ez a lakás is.
