Le Café de Capucine

Boldog vagyok, mert a családom mégsem olyan vaskalapos mint gondoltam. Mégsem mindenhatóak a szokások és az apró bűnök, amiket olyan szívesen elnézünk saját magunknak?

Tegnap szegény nagymamám (anyukám édesanyja) az intenzíven töltötte az éjszakát. Mégis csak hálás tudok lenni, mert olyan dolog derült ki az állapotáról, ami szinte teljesen felszámolható életmód változtatással. Érelmeszesedés, olyan elzáródás, hogy összeesett. Heveny ellenérzésemet az orvosi, "empatikus" kommunikácíóval nem javította az a kijelentése a kedves mindenható ügyeletesnek, hogy odalökte a rokonaimnak: 'készüljenek fel, ez egyre gyakrabban fog jelentkezni.' Jaaa nincs papírom erről, de csak emberi jóérzésből is odatennék valamit. Akármit! Mérgesen róttam a köreimet a házban és ordítottam be a szobába P.-nek: - csak 200 ft!! Csak ku&%a 200 forint és ki tudja takarítani az érrendszerét! De nem mondja a klinikán senki és ha ő nem mondja a családomnak, nekem nem fogják elhinni! Mit tesznek, sipákolnak és várják hogy rosszabb legyen az állapota! Mert az a hitük, hogy nincs remény. Marad a nyomorúságos kóla, a pörkölt, a kávé és a barátok közt egy séta ...

Hétvégén történt, hogy kijutottam a konyhába olyan célzattal, hogy főzzek egy igazi hedonista vacsorát. Szeretem a ráérős recepteket, főleg az olyanokat, amelyeknél ráérsz arra, hogy most vagy fél óra múlva lesd meg, hogy jól sül e. Egy időben volt ez azzal, amikor kifogyott az zöld olajbogyó otthon, vagyis az aljához már túl lusták voltunk, de megmaradt a leve és kb 10 szem. Első és tudatlan mozdulatommal mindet ráöntöttem az egész sertés lapockára és egy kanál mézzel pácoltam néhány órára. A végeredmény egy olyan étel lett, ami megosztja az embereket. Ha rákérdeztem, vagy néztem az arcokat milyen, a két véglet volt megfigyelhető. Vagy belefeledkezik az ízébe, vagy kirázza a hideg tőle. Vívódtam azzal, hogy ha nem arat osztatlan sikert kellene e közzé tennem? Arra jutottam miért ne... Mindenki döntse el, hogy rázza e a hideg a savanyó és édestől. Szereti e annyira a zöld olajbogyó ízét, hogy egy húsételt csak ennek szentel? Ha igen, akkor uccu neki. Hozzávalók: 1 kg lapocka ...

Debrecenben még nem találtam olyan környéket, amely esetében találkozott volna az ízlés és a pénztárca közötti összekötő kapocs. Vagyis egy kivétel volt, ahol el tudtam volna képzelni, hogy gyümölcsöt szüretelek, - működő kert volt, nagy gondot viselt rá a gazdája - lekvárt főzök be egy csendes utcában, közben a háttérből laposakat pislog az előző írásomban felvázolt macska-bálna. Már a veteményes ágyásait méregettük, de az építési hatóság olyan kritériumokkal jött, mindenféle lakhatási megoldással szemben, hogy le kellett tennünk a helyről, vagy kaphatunk egy olyan házat, ahova sohasem süt be a nap. Úgy siratjuk azt a lehetőséget azóta is, mint egy régi plátói szerelmet.  De mindig marad motivációm, ha ilyen példába nyúlok. Nemrég találkoztam egy ház építésének történetével, szerintem mikor belekezdtek, bennük még ennyi reménység sem volt, mint ami nekünk megmaradt. Ugyanis ami az ő esetükben adott volt: egy foghíjtelken (mennyire találó kifejezés) lévő régi kis házikó, k...

Tegnap este amikor lefekvéshez készülődünk, eszembe jutott, hogy milyen körülmények között kell sokszor mérni. Van amikor a gyerekzsivajtól nem halljuk a másikat közvetlen mellettünk, van amikor a bátrabb gyerekkel csináltatom a mérést, mert lenyűgözi, az, hogy valahogy kiolvasok belőle valamit. Kaptam már gyerekrajzot és tavaszi virágcsokrot a mérés végére. Van amikor régiségekkel jöttünk el, mert a tulaj elolvadt, hogy van olyan fiatal akit még ez érdekel és rám hagyományozta a mama lisztszitáját. Volt olyan, hogy komplettem tanácsadást kaptam a búbos kemence begyújtásáról és a füstölőkamra használatáról.  Mikor tanulhatsz ilyet az irodában? Ezért  is szeretem a munkám. Ezen a helyen nem sokat szoktam a munkámról beszélni, annyi elég hozzá, hogy az irodai munkán felül besegítek a páromnak munkaidő után és kielégíthetem az utazás iránti állandó igényemet. Egy helyre bezárva (értsd város) úgy érzem megőrülnék, kell a vidék, az, hogy néha csillagokat nézhetek az anyós...

Egyszer azt hallottam valahol, hogy örömöd duplájára nő, bánatod felére csökken, ha megosztod valakivel. Sajnos még az üzleti életben is tetten érhető a "kövér teenager érzékenysége". Kifejtem: észrevettem a saját magam által átélt (önbizalom hiányos) párhuzamot a gazdasági élet szereplőin, sőt a médiában tett kijelentések mögött is. Sok időbe telt, hogy kívülről tudjam ezt nézni, még most is van híja. Úgy mint: - a probléma felvetésének, személyes támadásként való megélése. - tagadás - érzelmi kirohanás. Ma belegabalyodtam egy rossz helyzetbe. Nem akartam sohasem az az ember lenni, aki semmibe veszi a másik érzéseit és szemét módon a praktikumra hivatkozik, hogy döntését elfedje. Ezt még igyekszem betartani az üzletfeleinkkel is. Igyekszem, ma nem ment.  Sajnos ma egy hülye p#&saként lettem elkönyvelve egy volt beszállítóm szemében, mert elmondtam neki, hogy a betelt a pohár a bakizások miatt és a szabad piac lehetősét igénybe véve más szolgáltató után nézte...

 A blog eddigi írásaiban már megemlítettem ezt a kezdeményezést, de úgy döntöttem, egy teljes írást érdemel. Nincs eléggé hangsúlyozva, hogy mennyit számít egy <10 milliós városban a megfelelő helyezkedés, a kreativitás, ha az ember olyan helyen akar élni, ami tágas, központi helyen van és nem utolsó sorban az övé. Következő alkalommal, mikor ellátogatunk Londonba, biztos felkeressük a  Kristály Palota környékét, látni nem sokat fogunk látni a kialakult zseniális ingatlanból, ugyanis a föld alatt található. Bejáratához, nem fel, hanem le kell cankózni egy lépcsősor aljára, mint a sous-terrain lakások esetében, amelyekről itt áradoztam .  Utánaolvastam kicsit a munkálatoknak. Az egész mögött egy építész "lányka" állt, Laura Clark. Környezetében kiérdemelte a "Laura Loos" (ráerőszakolt fordításban: Vécés Laura) beszélő becenevet. Aki a folyamatot egy blogban, később az építész irodája honlapján tette közzé. Beleszeretett ebbe a szemetes, penetráns szagú, 5...