Le Café de Capucine

Ez a fogás úgy szivárgott be a köztudatba, hogy ez egy ragout, amit a jó porleveses cég kínálgatott befőttes üvegből, vagy a kisebb halak az ételízesítő porok óceánjában ilyen névvel kínálnak mai napig fűszersókat. Ne dőljünk be nekik, a mexikói chillis babnál már kifejtettem miért: épp azt az adalékot vetetik meg granulátum formájában, ami az igazi ízek által adott. Hétfő este kicsit hosszúra nyúlt a barátnős, jóleső beszélgetős kávé, olyannyira, hogy este értem haza munka után. Közben hazaszóltam a ház urának, hogy ugyan vegye már ki a fagyasztóból az egyik csirke combos tálcát. Régóta terveztük, hogy ez a fogás, amihez el tudjuk lőni a felelőtlenül megvásárolt kicsit édeskés mustárt. Hazaértem, addigra nagyjából felengedett a hús. Átmostam és tisztítottam, közben átmesélgettük a napi eseményeket, végül egy villával bekevertem a csoda sarat (mert eszembe jutott a "foccsos" tál a kerámia műhelyből), a sütőedény aljába. Beletettem 3 evk mustárt, 2 evk mézet és 2 tk sót. ...

Fura helyzetben vagyunk mi ketten. Kétélű fegyver lett a kezünkben az utazás élménye. Nekünk még nem kell gyerekre költeni, van munkahelyünk, szerencsére megúsztuk az egyetemet diákhitel nélkül, a magyar társadalom mostani állása szerint kellemes középosztálynak mondhatjuk magunkat, akik galád módon törögetik a korlátaikat ilyen utazásokkal. Ugyanis, mi nem ruhákra költünk, nem egy 15. akciós, őszi bokacsizmára, egy 85. felsőcskére, sokadik táskára. Azt érzem, hogy az öltözködés funkcionálissá vált számomra, mert minden vásárlásnál kiábrándulok a divatból, abból, hogy nagyítóval lehet olyan ruhadarabokat találni, ami már a boltban nem harsogja a rossz, silány kivitelezését, egy szezonos anyagát. Nincs mit tenni, fogyasztanunk kell, ahhoz, hogy a gazdaság behazudhassa a pénz, normál esetben nem túl gyors mozgását. Ha valaki ezzel szembemegy, mert nincs kapacitása, ideje, gyomra kiadni egy semmirekellő rongyra annyit, mint egy heti fizetése, akkor mit ád ég, megmarad a pénz. Gondo...

Tudom, sekélyes, egyoldalú, hogy ebből a nagy eseményből ennyit láttam meg. Mindenesetre az indián nyár megsegítette a Debrecenbe látogatókat, nem esernyőtenger fogadott. Ilyenkor egy rituálisan elfogyasztott lángos után kezdünk csak neki a lassú, zombiszerű araszolásnak, aminek oka rendszerint egy húzókocsis nyugdíjas, vagy egy épp egy kisgyermek. A tömeg így szűri ki a problémák előfordulásának esélyét, minek sietni? Hétvége van, lángos és fokhagyma illata terjeng, sütik a lacipecsenyét, pörkölik a fahéjas mandulát. Ha valaki nem tiszteli meg a városi közös asztal talponállóját valahol a vásárban, ott vannak a ruhás standok. Nem kultiválom, pedig olyan boldog lennék, ha látnék valami olyat, amiben "benne van az anyag" azt mondanám, üsse kavics, ha többe kerül, kiadom rá, még egy darabig nem vehetek ilyet...De, sajnos minden kínaiban árulják. Találtam magamnak vásárfiát, szőrmemamuszt, olyat, amilyen a jeti csajának van, ha nem is egy havasi embe...

Tegnap láttam egy videót, olyan könnyűnek, egyszerűnek tűnt ez a kis kamu kosár. 3 újság és egy kis karton, ragasztó...voilá! Nem tudom meddig fogja bírni, de határozottan kosár formája van. Régebben szerettem volna megtanulni, milyen a klasszikus, vesszőből font almás, virágos kosár, de eddig még nem volt rá lehetőségem.40 perc volt a felsodrás, 15 pedig a kosárfonás visszavágással, csodálással együtt.   Mintha érzésnek, kezdő darabnak megteszi. Még festés előtt áll, még egy képpel adós vagyok.      A Hajdú-Bihari Napló értelmes felhasználása, talán a legjobb reklám neki. A/3-as lepedő egy lapja, hosszában kell megfelezni.  Csavarjuk fel minél szorosabbra egy hurkapálcára, úgy, hogy a kimaradó háromszöget a végén beragasztózzuk - Technokol, mert a régi iskola gyermeke vagyok.     Csak, sodord, sodord, ragasztózz. Nagyjából negyven ilyen hengered lesz. Kivágtam 2 nagyjából azonos kört kartonból.  Kiválasztasz páratlan ...

Holywell egy zöld mezőnyivel arrébb feküdt, ahova az első napunk estéjén mentünk. Olyan picike, hogy 2 utcából állt, így egy kellemes egy órás, kényelmes sétával megkerültük, gyermekekkel, sör pihenővel együtt. Sajnos a fényviszonyok rohamosan romlottak, nem tudtam annyi képet csinálni, amennyi szépet láttam. A falucska mellett húzódott egy kis folyócska, ami diszkréten addig tud emelkedni, hogy elér a nádfedeles kis házak kapujáig és Anglia legöregebb pubjának alsó lépcsőjéig. Csak kanyarog a kis folyó keskeny hajók ringatóznak vele olyan nyugdíjasokkal, akik felöltötték a tengerészkék egygombos zakójukat, fehér zsebkendőjüket meghajtották, csak hogy a helyzetnek illően legyenek felöltözve. A kikötővel szemben volt a Ferry Boat Inn, most a neten találtam egy hívogató fekete táblát (aminek művészi kivitele Angliában külön megérne egy tanulmányt, olyan szinten művelik), ami i.sz. 560-ra teszi az alapítását. Hmm? Ki tudja, én nem bíráskodom, csak elhiszem és örömmel lépünk be a mosolyg...

Amikor elindultunk Huntingdonból akkor azt gondoltam, hogy csakis a vidék, a vidék marad nekem az első számú, de London egy egészen más, legalább olyan jó szórakozás. Mai napig nem jöttünk rá arra, hogy talán az a világverseny lezárt belvárosi szakaszai vagy a fantasztikus, összehangolt  közlekedésének tudható be, hogy így szerettünk csavarogni ott. A harmadik napon is úgy néztünk össze, hogy csak bólogattunk egymásra: valamit nagyon jól csinálnak.. és még ebben a megapoliszban is kivitelezhető. Megérkeztünk szombat napnyugtára, a King's Cross vasútállomásra. Szerencsésen, a metrólejárat előtt megkérdeztünk egy turistákat elirányító srácot, hogy ugyan hol a metró, szélesre mosolyodott és megfordulva hátramutatott. Sorban álltunk az Oyster-osztriga kártyáért és a fülke mögött ülő bácsinak este 7 órakor nem derogált ránk is vesztegetnie egy mosolyt. Nekünk viszont lehervadt a viszonzásképp küldött gesztus, mert egy percen belül 50Ł került ki a tárcánkból. Ugyanis, egy vonaljegy 4,5...