Az eper, olyan dolog a nagyvárosi embernek, amiért képes a piacon irreálisan sok időt sorba állni, drágán megvásárolni, hazautazáskor lekönyökölni mindenkit, aki a nagymama veteményesébe indul hasonló céllal. Ugyanez érvényes a cseresznyére.
Pedig nem egy olyan növényke, amihez olyan sok előképzettség kellene.
Olyan kis pofás, amikor a gyökereket kereső indák felfedező útra indulnak, közben a fő növényen megjelennek a gyönyörű, élénkpiros gyümölcsök. Mikor egy évig otthon voltam, az udvari kertészkedés szent grálja volt nagyapám fadézsája, amibe herbáriumot és néhány tő epret telepítettem. Hatalmas várakozás előzte meg az első érlelődő gyümölcsöt, vártunk vártunk, hogy megérve szedhessük le.
Egyik reggel kinézek az ablakon és az én nagy kutyám két mellső lábával a dézsában áll. Kikerekedett a szemem, mutattam neki, hogy szálljon le, de ő csak nézett és nem mozdult.
Az engedelmességi harcunk fő ütközőpontja volt a dézsa, aminek felmászási jogáról nem volt hajlandó lemondani. Idővel beleneveltem, hogy még a környékét is kerülje el, de akkor reggel visszakaptam minden elszenvedett sérelmét.
Szépen oldalra hajtotta a fejét és odahajolt. Lassan letépte az egyetlen szem epret, majd megette. Annyira kigondolt, és hidegvérű volt ez az akció, hogy nem tudtam nem becsülni érte, így hát a seggkiporolás elmaradt.
DE most bánatomra nincs egy rosszcsont, falánk kutyafülű Aladár sem egy sunyi macskavári a lakásban, így az epernek nem marad természetes ellensége, termeszthetjük. "Csak" saját magam lustasága szab határt az ambíciónak.
Összeválogattam néhány lehetőséget, szem előtt tartva azt, hogy minél kevesebb értékes pakolófelület legyen feláldozva.
|
Ha zsákosak vagyunk |
|
Egymásra pakolt cserepek |
|
Ha csak a tudatra, nem a terméshozamra hajtunk |
|
Hasznosabb itt, mint a szelektívben |
|
Csüngős megoldás. Helyigény: zéró. |
|
Itt már számít a külcsín, hogy mibe rakják. |
|
Klasszikus cserép |
|
Ha már egy sarkot áldoznánk be a terméshozamért: raklapból. Csüngős oldalt, fent emelt ágyás. |
|
Olyan cuki, hogy belehalok! |
|
Egy gondolat erejéig: ereszcsatornából lógatott ültetvény. Zseniális. |
A pavlova torta, amire raknám:
|
Alulról fölfelé a rétegek: ropogós habcsók, középen tejszínhab, a tetején a balkoneper. |
Update, 04.22: közel a május, de ma jöttem rá a nyomorúságos eperpalánták titkára, akármit csináltam egyre rosszabbul néztek ki: azok a gusztustalan baromfiak, amit más felelőtlenül etet a parkban, az én palántáimat és ültetőládám használják ülőhelynek.
Ez vért kíván.