Le Café de Capucine

  Sziasztok!  Volt tavaly egy időszakunk,amikor borzasztó nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a vegánságba. Hetekig kitartott és nagyon jól éreztük magunkat. Mi közöm nekem a vegánsághoz? Nem sok, csak most vagyok az újdonság első lépcsőjén. Meg is ingok, vannak olyan dolgok, amire még nem találtam praktikus, elérhető alternatívát, de ahogy egyre több idő telik el, könnyebb lesz. Nem szoktam mostanában recepteket feltölteni, mert én is változóban vagyok. Töltök fel a régiekből, de állandó dilemmában vagyok, hogy egy olyan gondolatot szolgálok ki a hallgatásommal, amit nem lehet sokáig fenntartani. Mi ez a gondolat: egyél húst naponta többször is, reggeli szalámi, déli rántotthús és esti "könnyed" gyros formájában, öntsd le tejföllel, b#sszál bele fél liter tejet egy adag palacsintába és töltsd meg negyed kiló túróval, mert finom, mert jól esik.   Belegondoltál már abba, hogy mi lesz ennek a következménye a testedben? Fél, egy vagy 10 év múlva? Vagy majd ha kijön 50 éves

 Foszlós lemezes csigák Csak épp akkor sikerül keményebbre, mikor megpróbálkozol azzal a bátorsággal, hogy elviszed vendégségbe. Nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, de mentségemre legyen mondva igyekezem. Újév alkalmával gondoltam összekötöm a kellemest a szemrevalóval, sütök egy Pavlova tortát vendégségbe. De megkaptam itthon azt a kritikát, hogy az ilyen recepteket akkor durrantom el, amikor villantani akarok. Gyakorlatilag egy kirakat konyhatündér vagyok. Ellenben a saját családomat arra kárhoztatom, hogy egészséges és/vagy száraz "szemetet" egyen.  Ritkábban igaz, de kerül nálunk az asztalra somlói, gesztenye püré, tiramisu is, csak ilyen csata helyzetben a győzelem fontosabb, mint az objektivitás. A Pavlova aznap este fel lett tálalva vacsora után, én protestáltam és csak akkor ettem belőle, amikor már senki sem látta. Másnap reggel pedig elkészítettem ezt a mutatós hulladékot.   Nos, egy ilyen kiszólás után elogndolkodik az ember, hogy miért érdemes törnie magát házi k

Elnézést a képekért, a garázsba kellett kilógnom vele, hogy ne lássanak meg.  Sziasztok!  Annyira vártam a karácsonyt ez évben. Megveregettem a vállam utólag, egész jól reagáltam a karácsonyi őrültekházára, úgy hogy minden este rászántam egy órát, másfelet, hogy valamilyen előkészületet tegyek. Nem akarom magam fényezni, de félidős terhesen leszervezni egy vacsorát, tiszta házban várni a vendégeket (hála a férjem segítségének), gasztroajándékot készíteni, úgy hogy előtte egy héttel végigrohant egy 2 napos orrfolyás, levertség vírus mindhármunkon... azért a mosogatást a nagy napon már átengedtem a mamáknak.   Olyan örömmel töltött el, amikor tudjátok, jönnek délelőtt a rokonok felpumpálva adrenalinnal, hogy: mit segíthetek? mert arra van mindenki agya berendezkedve, hogy meg kell szakadni a készülődésben és a háziasszony dögöljön le a halászlé mellé zsibbadó háttal és feldagadt vádlival.  Az örömöm az volt, hogy ilyenkor azt mondhattam: csak tedd ki a sütidet ha akarod, érezzétek jól ma

Sziasztok! Jaj de régen voltam itt. Nehéz időszakon vagyunk túl, amikor még voltam olyan kis zöld, hogy problémát okozott a többi ember véleménye és rosszindulata, akkor nem gondoltam, hogy a 2020 nekünk is tartogatja még a magunk tragédiáját. Sohasem hittem, hogy vannak elátkozott évek, csak abban hittem, hogy vannak jó és rossz dolgok, amik megtörténnek, amin nem mindig van befolyásunk. Apukám nagyon beteg volt tavasszal, huszárosan hamar kijött életveszélyes helyzetből. Mi is kihevertünk egy veszteséget és egy pozitív rákszűrés izgalmát, amikor végül kiderült, hogy nincs bajom. Azt hittem ennyi volt. Másfél hónapja a férjem apukája kapott egy diagnózist, amivel nem lehetett mit kezdeni. A három betűs halál, amitől fiatal és idős, mindenki retteg. Addig reménykedtünk is, amíg kiderült, hogy olyan súlyos hogy már csak az Isten tenyerén van, ő dönti el mennyi ideje van. Még mindig reménykedtem, hogy meg tudja érni az április végét, amikor megszületik az unokája, a mi más

 Nem tudom hogyan ìrhatnàm meg ezt az èlmènyt, nem is igazàn èrtem. De le kell ìrnom, nem tudhatod kik jàrnak az utcàn. Ma ròttam utamat Debrecen utcàin, amikor egy ötvenes jòl szituàltnak tűnő nő utànam szòlt:  - Maga holocaust tùlèlő? Ès kiabàlàsba vàltott ahogy szòra sem mèltatva tovàbbmentem: Te rollerező zsidò! Hmm. Ez a màra feladott lecke ugye? Ezt hogy rakja valaki össze? Nem mentem vissza, pedig egy ilyen tuskòt jò lett volna a zsidò rolleremmel eltàngàlni amièrt van mersze a rosszindulatàval elrontani a màsik ismeretlen ember kedvèt. Aki nem àrtott neki csak ott merèszelt elmenni közterületen mint ő.  Ps. Reformàtus vagyok. Ha zsidò lennèk arra is büszke lennèk.  Negyed òràval kèsőbb beötlött a tökèletes vàlasz, persze nem megy csìpőből: Ezzel az utàlkozò szàjjal csòkolja meg az unokàjàt?

  Sziasztok! Tudjátok, Gyűrűk Ura... "mi lesz a màsodik reggelivel?" 😊  Nem vagyok a végletek embere, de próbálom betartani a szezonális és helyi alapanyagokból történő főzést. DE, mint kisgyerekes anyuka, nem tudom a banánt, mint lehetőséget kizárni teljesen az életünkből. Messziről is jön, haragos zölden szedik le, nap sem érleli, mégis szeretik a kölkök. Így hát kelletlenül megveszem neki, mert néha ha semmit sem akar enni, akkor talán ezt benyomja a kismajom. De ha ezt sem, akkor várunk várunk, hátha valamikor még meg akartja majd enni eltelik 3 nap és BUMM, ott ez a pöttyös, feketés, csöppet sem étvágygerjesztő darab a gyümölcsös tálban. Ha a rendszerváltás előtt születtél mint jómagam, mikor nem volt olyan mindennapi dolog ezt enni és betegeknek vitték a kórházba, ilyenkor kelletlenül megeszed, hogy ne menjen kárba, vagy turmixgépbe karikázod, felütöd tejjel (utálom). Elvetemültebbek külön várnak erra az állapotra és ilyenkor fogyasztják el. De nem muszáj így lennie, l

 Sziasztok!  Boldog levélhullást mindenkinek! Eltelt szeptember első hete, zökkenőmenten ment az óvodába való beszoktatás, amitől rettegtem. A kismókus eszik, iszik, játszik, sőt már alszik! Amire én fél éve nem tudtam rávenni, az intézményi keret és a társaság rátudja. Nagyon boldog vagyok, hogy nem kell az ordító, földön fekvő gyerekemet az óvodáig is elhúzni, ez már dupla olyan távolság lenne, mint a bölcsinél. Ez a hét diadala számomra. A másik, hogy rátaláltam erre a receptre, ami nekem már darabokban kedd óta kitart. A többiek nem értékelik ezeket a reggeli szeleteket. Nekik egy kakóscsigának több tisztelete van, ha már édességet kíván reggelire.  De úgy vagyok, vele, hogy így legalább több jut nekem.  A gyermeki ízlés feltérképezéséhez viszont nem találok kapaszkodót: a reszelt sajttal töltött ovis zsömle (amiért megszakadt a szívem, hogy szegény, ezt kapják) fölött számtalan alkalommal elmondta, hogy mennyire finom, de erre ránézett és mondta, hogy nem hajlandó megkóstolni. Sze