Le Café de Capucine

Ma egy nagyon érdekes tapasztalatomat szeretném megosztani a nagyérdeművel. Találkoztam a receptemmel és az általam készített képpel egy nagy oldal felvillanó receptjei között. Először nagyon megörültem neki, hogy a befektetett energia végre látszik valamilyen "elismerésben", mert jó szívvel csinálom ezt az egészet, de sajnos nem tudok harmadik éve tovább fejlődni a blog olvasottságát illetően. Így ez most még inkább szíven ütött. Elgondolkodtam már ezen, hogy mit csinálok rosszul, mi az oka ennek. De arra jutottam, hogy ha csak magam adom, csak végzem a dolgom, úgy aki vagyok, akkor előbb utóbb megtalálom a közönségem. De ma úgy felment a vérnyomásom, mint a rajzfilmekben, mint a bikának mikor sípol ki a gőz a füléből! Miért kell ellopni egy másik ember képét és sajátként feltüntetni? Miért nem lehet a sajátodat lefényképezni? Úgy semmi baj nincs a dologgal, azért csinálom, hogy odaadjam neked, hogy ha nekem sikerült, akkor te is főzz egy jót a szeretteidnek. De az, h

Tanulom még az évkör rendjét, peróbálok olyan zöldségeket, gyümölcsöket venni, amelyekről tudom, hogy akár az én kertemben is megteremhetett volna az év azon időszakában. De, mint ahogy sohasem voltam merev izlésben, sem földrajzi határokban, néha elcsábulok. Egy kis iráni gránátalma, egy kis avokado, egy kis grapefruit és a legutolsó kulinális fogás: espanyol paprika. Picik és édesek, több szinben teremnek, hogy a szemem is belekönnyezzen a szépbe. Otthonról kaptunk először fetasajttal töltött paprikát és benne volt a top öt emlékezetes étkezésbe: Olajával meglocsolt friss rukkola saláta, rászeletelve néhány ilyen csipős paprika, azon egy buggyantott tojás és krémsajttal megkent házi kenyér. Nem vagyok a szokások rabja és egyedi módon értelmezem a vallást is, de ilyenkor, mindig megköszönöm a gondviselésnek és a Jóistennek, hogy ilyet tett elém. Visszatérve, új irányt adott a heti bevásárlásnak, hogy a metro rövid szavatosságú részlegén megláttam ezeket a gyönyörű paprikákat. Nem

Elnézés kérek elöljáróban az eddigi hallgatásért, regény iró hónap van. A tegnapi nap folyamán rá kellett döbbennem, hogy van olyan tudományág amit még nem vettem számitásba, mert egyáltalán nem érdekelt, nem tudtam mit kezdeni vele, mégpedig ez az űrkutatás.Mennyire szépen megmutatható a nagy gyilkos sötétség! Tátott szájjal nézi az ember, olyan szép képeket mutatnak. Azt főleg nem gondoltam, hogy egy fekete lyuk ennyire érdekes. Jelenleg olyan analfabétának látom magam, aki az új tudás örömével kezdheti magába szivni az információkat, csak szééépen lassan. Szeretem a rendező, Christopher Nolan filmjeit, olyanok, amik még sokadjára is élvezhető darabok. A csillagok között egy nagyon okos film, elképesztő jó történettel, ami kerek és végig meg vagy vezetve. Valahol emiatt kezdett az ember fimet gyártani és filmet fogyasztani: álmodni akar a történetben és minél nagyobb a szemfényvesztés annál jobban behúz a világába. A film is egy új világot kereső reménykedő tudósgárda utját

Voltatok már úgy, hogy szinte vallásos tisztelettel adóztatok a pillanatnak, amit egy étel, vagy egy helyzet adott nektek? Feltöltődöm ilyenkor és nem csak vitaminnal. Ahogy a fény felé tartom ezeket a kapszulákat, örvendezek neki, hogy ilyen finomat hozott nekünk létre a teremtés. Ilyenkor mindig felbukkannak a memóriámban a festmények amik ezt ábrázolják, eszembe jutnak Csontváry képei, bibliai tájak, bólogató cédrusok és a melegtől szétroppanó gránátalmák a fán, legtöbbször a kis Jézus fog ilyen gyümölcsöt az anyja kezében, szimbolizálva a bűnbeesést. De nekem nincs lelkifurkám miatta, annak a néhány élelmiszernek egyike, aminél egyszerűen nem tudom megállni azt, ha a közelemben van. Csak addig eszem amíg látom. Néhány magot meg akartam menteni a következő egzotikus növény nevelési projectemhez, nem ment.     Amikor egy határozott roppanással feltárul ez a szövevényes rendszer elámulok a teremtésen. Magjai édes, lédús burokban várakoznak, formájuk csiszolt izzó kristálynak

Minap találtam egy érdekes összevetést arról, hogy milyen unaloműző tevékenységet csinál a nagyérdemű. Tudom, te nem szoktál unatkozni, mert annyi dolgod van, de fogadok, hogy azt az időt, amit a fajansz trónon töltesz, nem tudod mással kitölteni, mint egy kis olvasással, a kilencvenes években ott volt a tetrisz is. Talán az egyetlen olyan szociáis tabu, ami teljes tiltólistás. Itt nem zavarnak. A nyugodtságához nem fér kétség, főleg akkor győződtem meg erről, amikor olvastam az anyukáról, aki azokat a drága perceket összegyűjtötte, amit a 3 gyermeke hagyott neki és megszületett egy vécén irt regény. Hogy hol olvastam? Kitalálhatod. Sokat hallottam gyerek koromban, ha aranyeret akarok, akkor nyugodtan olvassam el a következő cikket, nem tudtam mi az, de szerencsére megmaradt ijesztgetés szintjén a dolog. Nagyon szeretem a 9gag nevű oldalt, a cicás videókon kivül, ekkor érzem, hogy hiába élünk Nashvilleben, Berlinben vagy épp Debrecenben ugyanolyanok vagyunk mikor elfelejtünk tetrisz

Elkezdődött a regényiró hónap, visszakerült hozzám kis, hosszú i betűt elegánsan nélkülöző notebookom. Drukkoljatok, hogy minden nap legyen meg az aznapi ráta, 1667 szó. A pálma módszert választottam: ha a lustaságom határt szab vágyamnak, akkor egy egy hónapos keretbe szoritom a bestiát.

A How I met your Mother sorozatnak sok aha élmény mellett azt az információt is köszönheti az emberiség, hogy: megismertették a férfiakkal, hogy a nők minden hónapban egy héten keresztül csokoládét kívánnak, kivéve a kanadai nőket, mert az ők csokoládéja a karamella. Mivel nem vagyok kanadai én is sírok a csokoládéért akkor, amikor morgok és felváltva sírok és nevetek, valahogy minden olyan kilátástalannak tűnik és nem számít sem fogyókúra, sem magamnak tett ígértet, hogy mértékletesen eszem belőle. (Magamnak nem teszek olyan ígéretet amiről tudom, hogy nem tartom meg, ezt egy általános gondolkodásmódra tett utalásként kell értelmezni, fogyókúra esetében szintén) Mindenképp csokoládé kell, minden csokis kekszet, száraz csokis gabonapelyhet beabrakoltam múlt csütörtök este. Másnap mentünk Szegedre, úgyhogy volt még egy apropó hogy valami kis sütit süssek.  az már egy másik téma, hogy időközben apukámnak adtam. Fúúú annyira jó lett, pedig alig raktam bele valamit, kőleves tematikára